Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Fodor András verse

Az 196^. évi tervpályázat alapján készült tanulmányterv távlati képe (Kiss Albert, Preisich Gábor) adatoknak nemcsak egyetlen helyes megoldásuk van, mint valami matematikai problémának. Egy új kupola a budai várpalota megkoronázására jobb, sőt jó is lehet, nem olyan, amilyenné sikerült. (Építésénél az a hiba követődött el, hogy maguk az építészek tértek ki amaz elv érvényesítése elől, mely műemlékvédelmünkben tisztán megfogalmazódott : az elpusztult épületrészeket azon a helyen, s abban a formájukban állítjuk helyre ahol és amilyenek voltak, amennyiben hiteles adataink vannak róluk és hitelesítő maradványaik belőlük, s legfeljebb anyagukban jelezzük a kiegészítések új voltát. Egyébként pedig korunk eszközeivel, módszereivel és formáival hangsúlyozzuk, hogy ez a rész ma készült, s hogy történelmi formákat nem kívánunk sem „felújítani", sem „továbbfejleszteni". Ez utóbbi, a kupola esetében, nehéz építészeti feladat lett volna, de hát az építészeknek az ilyeneket is lehetőleg jól kell megoldaniok). Egy magas szálloda nemcsak rossz lehet a Margitsziget déli csúcsán, hanem jó is. Minden a megoldáson múlik. (Az egyik legsúlyosabb ellenérv, az autóforgalom és a parkolás lehetetlenülésének problémája is megoldható, de, természetesen, nem a mai, a Margit-hidra merőleges hídszárnnyal, és nem is „olcsón", az igaz). A tabáni templom előterének beépítése, méghozzá egy — adaptált — típus-épülettel sokakat — nem szakembereket-szakembereket egyaránt — felháborított, mert rossz megoldás, és az Erzsébet-híd budai hídfőjének nézőpontjából derékba metszi a templom tornyát. Biztosra vehetjük, hogy valamiféle jó megoldás is található lett volna arra, hogy a templom melletti műemléki házsor tűzfalát eltakarják, sőt, hogy a templom előtt valamiféle intim kis teret alakítsanak ki. (Mi, szigorú bírálók sem tudtuk, s maga a jóval fiatalabb építész sem, hogy az első Erzsébet-híd megépülte után, ennek hídfőjéről ugyanilyen látvány fogadta a Budára érkezőt mint ma: egy 1905-ből származó fénykép igazolja ezt). Ezekből, de ezektől függetlenül is, azt a következtetést mindenesetre levonhatjuk, hogy a közvélemény igenis hallassa hangját, minél sűrűbben és minél hangosabban. Szóljon hozzá elképzelésekhez, tervekhez, elkészült épületekhez és egyéb építészeti alkotásokhoz. Vitatkozzon és magyarázatot követeljen, és bírálja az építészeket. De ne csak őket, hanem a hatóságokat is, melyek sokszor felelősebbek egy és másért, mint az építészek. De az építészek se hallgassanak. Mutassák be terveiket, publikálják épületeiket, válaszoljanak a közvéleménynek és vitatkozzanak vele. Magyarázzák meg álláspontjukat ott, ahol kell. És vitatkozzanak egymásközt is, bírálják egymást is, mert ez ma, talán a kéz kezet mos „elve" alapján, egyáltalán nincs meg, komoly kárára építészetünknek. Egyedül így lehet elvárni, hogy a közvélemény megközelíthesse, megérthesse, elfogadhassa a modern építészet elveiből születő jó építészeti koncepciókat. S így lehet elérni, hogy az építészek megközelíthessék a közvéleményt, megérthessék gyakran rosszul fogalmazott, de jókat is rejtegető elgondolásait, mert csak így találkozhat és így azonosulhat majd egymással, egy magasabb szinten, az alkotó építész és az „építtető" társadalom. És csak így lehet szép Budapestünk egyre szebb és egyre méltóbb szeretetünkre! 23 FODOR ANDRÁS CREDO Aszfalt ágyúsain az ég zuhogó veteménye. Szárak fölhabzó levelei, kristálybokrai. Felhők dühödt korbácsa alatt fekete utakon úszom. Remeg a híd ázott teknőcvarrata. Duzzadt hatalmas hüllőként türemlik pillérek, partok közt a víz sikamló hártyateste. Vendégül vár a hegytető. Ablakra tűzte melegét. Kezembe adta poharát, de nem hágy részegedni. Átver a gond a falakon, agyam lombjába záporoz, villámot hány az indulat, ujjam dobjában lüktet. Szavak, szavak mállasztanak: mit ér a hívő bizalom ? Gyanakvás mérge sompolyog: öltözz magadra gátat! Zuhog, zuhog, — mióta már! Jószágod, földed védtelen. A múlás örvényei közt hogy állsz meg egymagadban? Átok idő, keserűség lucskával fertező. Suhogó gúny vesszője verj, marad, ki el nem árul. Iszamos ércfalak helyett hiszek a gyengeségben, gyalázatából kimosom a testvér aranyát. Megyek. Vasízü számnak nincsen már szava semmire. Zümmögő csápok kaszabolják az utak harmatát, ínséges bádogladikon úszom az éjben. De ismerem a kikötőt, hol égi kapu tárul, széntompa csillagok között új mágnesfény fakad: nap-hold gyanánt egymásra süt két emberarc szerelme. 1964, június