Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Szűcs István: A legújabb lakótelep: Békás-megyer

Az új lakónegyed kapcsolata a főváros központjával rendkívül lényeges. A távolsági problémát a budapesti munkahelyhez, valamint a környező községekkel a megépítendő n. sz. autóút és a gyorsvasúttá alakítandó HÉV villamosvasúttal kell megoldani. Feladat volt az is, hogy a Rómaipart tömegközlekedési, városi autóbusz, gépjármű és gyalogos, valamint a már említett ii-es autóút és gyorsvasút forgalma semmiképpen se zavarja egymást. A lakónegyed számos megoldásra váró problémája között fontos, hogy a keletkező csomópontokat szintben elkülönítve, emeletesen kell megoldani. Előírás volt az utak tervezésénél, hogy az alárendelt utak több fokozattal magasabbrendűvel közvetlenül nem találkozhatnak. Emellett a lakónegyedben a megállókhoz vezető gyalogút hossza nem haladhatja meg a négyszáz métert. A lakónegyed gazdaságosan közművesíthető. A lakások fűtését távfűtéssel, a melegvízellátást az óbudai fűtő erőműből oldják meg. A háztartások gázellátását a budapesti gázkörvezetékből biztosítják. Nagyon érdekes, hogy milyen igényesen gondoskodtak a pályázat kiírói a kényelemről és a közintézményekről. Előírás, hogy tíz főre egy személygépkocsival számolva kell tárolási lehetőséget biztosítani. Ezer lakos után 25 bölcsődei férőhelyet, 30 óvodai helyet írtak elő, a lakónegyed részére 3 középiskola, gyógyszertár, szak- és körzeti orvosi rendelőt, kultúrházat, szuperett típusú kisáruházat, tejbüfét terveztetnek, s emellett még számos szolgáltató intézménynek (Patyolat, cipő-és ruhajavító, fényképészet, OTP stb.) kell helyiséget biztosítani. Mint már elmondottam, a kiírt pályázat sikerrel végződött, 26 pályaterv érkezett, közöttük kiemelkedő is akadt. A bíráló bizottság a százötvenezer forintos pályadíjból két 30 000 Ft-os első díjat, egy 25 000 forintos második pályadíjat adott ki, a többit pedig a tervek megvásárlására fordította. A két első díj egyikét Kovács Balázs, Mező Lajos és Vojnits István, a másikat pedig Szmetana György és Loydl Tamás tervező kollektívája kapta. Mindkét tervnek sikerült a kiíró intézmények maximális elképzelését a kényelem és a gazdaságosság szempontjából a legjobban megoldani. Az előbbi terv előnye, hogy kedvezően tagolja az építkezés ütemét, a lakótelep megközelítése már az építés időszakában is lehetséges. A második a lakótelephez jól kapcsolódó sporttelepet is tervez a hegyoldalban. A legkellemesebb meglepetés egy fiatal vidéki építész, May Attila pályázata, aki diplomafeladatául választotta a békásmegyeri lakónegyed tervezését és egyedül oldotta meg feladatát. Tervének fő érdeme, hogy logikus, egyszerű városszerkezetet nyújt, kompozíciója jó arányú, esztétikus sziluettet ad, a sportlétesítményeket közvetlenül a HÉV végállomás mellé telepíti. Mindent összevetve azt állapította meg a bíráló bizottság, hogy a pályázat pozitív eredménnyel zárult. Bebizonyosodott, hogy előregyártott elemekből esztétikailag, funkcionálisan kifogástalan, gazdaságosan építhető lakónegyedet lehet emelni. Ez városképileg is döntő, mert északi irányból a hajón közlekedő utasok Budapestről itt kapják első benyomásaikat. Vannak tervek, amelyek — a kürással ellentétben — átterjednek a Szentendrei út Duna felőli oldalára. Bebizonyosodott, hogy ez is helyes megoldás, mert a lakónegyed 50 —60 000 akosú egységre növelhető. Az 1966-os esztendő a beruházási tervezés esztendeje, a házak összeszerelése 1971-ben kezdődik, de ezzel egyidőben már a káposztásmegyeri lakónegyed távlati tervei készülnek. Azt már előre megmondhatom a békásmegyeri mikroklíma vizsgálatok alapján — fejezte be Szilágyi Lajos — hogy a főváros legegészségesebb városrésze lesz az új lakónegyed. Sgyty István A Pérófelkelés és megtorlása 230 ÉVVEL EZELŐTT, 1736. április 4-én a budai Szent György téren tizenkét ember kivégzésének lehetett szemtanúja a polgárság, az egybegyűlt kíváncsi tömeg. Ez a tizenkét férfi vezetője, illetve résztvevője volt az egy évvel korábban, 1735. április 27-én kezdődött parasztlázadásnak, amelyet Péró-féle felkelés néven szoktak említeni. A felkelést megszervező békésszentandrási és mezőtúri parasztoknak alapos okuk volt az elkeseredésre. Ennek a vidéknek a földesurai ugyanis nagyarányú állattenyésztésbe kezdtek, vagy görög kereskedőknek adták bérbe pusztáikat s ezzel olyan versenyt támasztottak az állattenyésztő parasztoknak, amelyet azok nem bírtak. S bár megfosztották őket egyetlen pénzszerzési lehetőségüktől, továbbra is pénzbeli szolgáltatásokat követeltek tőlük, olyannyira, hogy a jobbágyok nem tudták előteremteni az állami adót. A szervezkedés Békésből rövid idő alatt átterjedt a szomszédos Bihar, Arad, Zaránd és Heves megyébe. Elégedetlenség izzott a Maros menti szerb határőrök között is, akik sérelmesnek tartották, hogy a fegyveres szolgálat idején is adót követelnek tőlük. A szervezkedés vezetőinek kérésére Szegedinác Péró határőrkapilány fegyveres támogatást ígért a jobbágyoknak. Szentandrásról el is indultak a felkelők s mire Erdőhegyre értek, már körülbelül 1000 főre nőtt a számuk. Az aradi városparancsnok azonban tudomást szerzett a felkelők terveiről, azonnal elfogatta Pérót s a szerb határőröket, akiknek a felkelőkhöz kellett volna csatlakozniuk, a parasztság ellen küldte. így azután május 9-én Erdőhegynél szétverték a felkelők körülkerített táborát. Mintegy 400—500 paraszt maradt holtan a csatatéren. Az egyik elfogott paraszt, Kovács János vallomása nyomán nemsokára kézrekerítették a felkelés vezetőit s Péróval együtt erős katonai őrizettel Budára vitték őket, mert itt szándékoztak ítélkezni a „perduellió" (felségárulás) ügyében. A Helytartótanács 1735. június 21-én közölte Buda város tanácsával hogy a király kiküldött bíróságot nevezett ki az ügy tárgyalására. A bíróság elnöke Jörger Ferenc gróf lovassági tábornok, a budai vár parancsnoka voh; nyolc tagja közül kettő a magyar Helytartótanácsnak, egy-egy a bécsi haditanácsnak, illetve az osztrák tanácsnak volt a tanácsosa, négy pedig hivatásos jogász voh, a magyar felsőbíróságok tagja. A budai városi tanács feladata az volt, hogy a bíróság tagjai és kíséretük számára illő szállásról gondoskodjék. A tanács nemcsak a felszólításnak tett eleget, hanem jónak látta, hogy az akkori idők szokása szerint ajándékkal —jó budai borral — kedveskedjék az uraknak. „Tres urnae rnbri vini Budensis", ,,Duae urnae rubri vini Budensis" (vagyis: 3 hordó budai vörösbor, 2 hordó budai vörösbor) olvassuk a bíróság tagjainak biztosított várbeli szállások jegyzékén az egyes nevek mellett. A bírósági eljárás befejezése után a kegyetlen megtorlás végrehajtása következett. 1736. április 4-én a Szent György téren kerékbetörték Pérót, Sebestyén Jánost, Pásztor Andrást és Szilasi Istvánt s lefejezték Matula Pált, Barta Istvánt, Szabó Pétert, meg Szántó Mihályt. Rajtuk kívül még 72 részvevőt ítéltek halálra, de — mint ahogyan Miller Ferdinánd, Buda város jegyzője írja 1760-ban Buda történetérőlkiadottkönyvében — „császári királyi kegyelemből" tizenkettőt kijelöltek közülük, ezeknek kockát kellett vetniük s csak azt a négy szerencsétlent fejezték le, aki a legkevesebbet dobta: Mádi Mihályt, Kiss Istvánt, Koródi Jánost és Sigri Mihályt. A másik 68 halálraítéltet, akiknek végig kellett nézniük társaik kivégzését, besorozták katonának. Hat további résztvevőt kényszermunkával, ill. börtönbüntetéssel, botozással sújtottak. A felkelés és szervezkedés területén élő parasztság megfélemlítésére Aradon, Nagyváradon, Sarkadon és Szentandráson akasztófára tűzték a négy kerékbetört vezető holttestének egy-egy darabját; Matula, Barta, Szabó és Szántó tetemét pedig ugyanott az akasztófa mellett kerékre helyezték_ A tizenkét felkelő kivégzése újabb fejezettel gyarapította a Szent György tér szomorú krónikáját, hiszen — Miller budai jegyző szerint — régi időktől fogva „a lázadók és elégedetlenek büntetésének helye" volt ez a tér. Felhő Ibolya 13 Egykorú metszet a Pér ó-féle felkelés 12 tagjának ilivégzéséről. (A Kiscelli Múzeum anyagából)