Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - H. Kohut Mária: Az első május elseje

Az első május elseje Budapesten A II. Internacionálé párizsi alakuló kongresszusán hozott határozat, hogy a munkások május elsején minden országban felvonulással, tüntetéssel, népgyűléssel és munkaszünettel adjanak kifejezést a nemzetközi munkásszolidaritásnak és a ,,három nyolcas" követelésének, egyértelmű helyeslésre talált a magyarországi munkások között. A Magyarországi Általános Munkáspárt vezetősége már 1889 decemberében megkezdte a tárgyalásokat a budapesti és a vidéki városok szakegyleteivel, az újpesti, kőbányai és óbudai gyárak bizalmi férfiaival az „ünnepi körmenet" előkészítéséről. Januártól naponta érkeztek a főkapitányi hivatalhoz a kerületi jelentések, amelyek egyöntetűen arról tudósítottak, hogy az egyleti összejöveteleken, népgyűléseken, a munkások által látogatott vendéglőkben és kocsmákban egyébről sem lehet hallani, mint a május elsejei felvonulásról. „Gyakorolnak a munkásdalárdák, készítik az egyletek a póznákat és a „nyolc órai munkaidő" felirattal ellátott táblákat, amiket körülhordani szándékszanak", írta február 24-én Aszalay Antal detektív, nem mulasztva el jelentése végén „a tekintetes főkapitányi hivatal becses figyelmét ismételve felhívni arra, hogy az előkészületekből ítélve, a munkáskörmenet igen látogatott leend". 11 pártvezetőség eredeti terve az volt, hogy május elsején délelőtt, az egyleti helységekben szakmai gyűlések keretében megvitatják a munkások a párizsi kongresszus határozatait, majd két órakor csoportosan, egyleti zászlókkal és jelvényekkel felvonulnak a Kálvin térre, s onnét három órakor „zene kíséret mellett, a Múzeum-, Károly-, és Váczi-körúton, továbbá az Andrássy úton kivonulnak a Városligetbe, s ott a nyári színkör előtti szabad téren — ahol az ünnepi gyűlés lesz — foglalnak helyet." Míg a munkások az ünnepi program összeállításán dolgoztak, a felvonulás útirányát s a részvételüket bejelentett szakegyletek és gyárak csatlakozási sorrendjét vitatták, röplapokat és plakátokat szövegeztek, a kormány sem maradt tétlen. A Tisza Kálmánt alig néhány hete felváltó gróf Szapáry Gyula miniszterelnök nagy hangon meghirdetett liberális reformpolitikáját, az ígért szociálpolitikai intézkedések bevezetését azzal kezdte meg, hogy nem engedélyezte a munkások „emberibb életfeltételekért" tervbe vett békés felvonulását. „Tudatom Nagyságoddal — írta Török János főkapitánynak —, hogy a munkásoknak sem folyó év első május napján, sem ezentúl, semminemű körmenetek, felvonulások és ilyféle utczai tüntetések Nagyságod személyes felelőssége alatt, meg nem engedhetők." Hiába interveniált szóban és írásban Eötvös Károly, az ismert író, ügyvéd és függetlenségi politikus a felvonulásttiltó belügyminiszteri rendelkezés ellen. „Milyen szép lenne az, ha egyedül nálunk sikerülne, teljes renddel, letudni május elsejét s minden megszorítás nélkül" — írta a Főkapitányhoz intézett levelében. Közbenjárása eredménytelennek bizonyult. A felvonulás eredeti tervét a hatóságok közbelépése miatt el kellett vetni, és a szervezést — két héttel a kitűzött idő előtt — abbahagyták. A népgyűlés megtartását engedélyezték ugyan, de felvonulás nélkül. Hemrég került elft az a levél, amit a főkapitány dr. Csillag Zsigmondhoz, a Magyarországi Általános Munkáspárt egyik vezetőjéhez küldött. „Gyűlés tartása meg leszen engedve, ha biztosítékokat fogok idejekorán nyerni arra nézve, hogy a főváros biztonsága veszélyeztetve nem lesz. Ezt kérem az illetőknek saját érdekükben szívükre kötni." A Munkáspárt vezetőinek személyükben kellett garanciát vállalni „a nagy tömegű munkásság magatartásáért". A polgári lapok, amelyek hetek óta részletes híreket közöltek a májusi munkásünnep előkészületeiről, egyrészt igyekeztek olvasóikat megnyugtatni arról, hogy „Magyarországon a szociális kérdés nem oly éles és veszedelmes mint külföldön", másrészt az 1890-es év kezdetétől valóban fellendülő és egyre erősödő sztrájkmozgalmakról hozott terjedelmes tudósításokkal állandó izgalomban tartották a közvéleményt. Arra a hírre, hogy május elsején csak a Városliget területére korlátozódik az ünnepség, fellélegeztek azok az újságírók is, akik néhány nappal előbb még arról cikkeztek, hogy „csak Nyugat-Európa várja rettegéssel az első májust". Gazdag kereskedők és polgárok így is szép számmal fordultak a közbiztonság őreihez, üzleteik, házaik védelmét ellátó őrök kirendelését kérve a „nagy napra". A preventív intézkedések nem szegték kedvét a fővárosi munkásságnak-Hatvanezer munkás vonult ki május elsején a Városligetbe és fegyelmezett, öntudatos magatartásával tett hitet a proletárinternacionalizmusról, elszántságáról, ügyének igazságába vetett hitéről úgy, hogy ellenfeleinek elismerését is kivívta — mint azt a másnap megjelent kormánypárti lapok beszámolói bizonyítják. A kormánypárt politikáját támogató Pesti Hírlap rezignáltán írta az ünnep másnapján: „Az idétlen rémülés csakugyan hiába volt... a rémeket látó nyárspolgár szívébe visszaszállott a társadalmi rend biztonságába vetett boldogító bizalom ... azt ugyan senki sem mondhatja józan fővel, hogy Magyarországon nincsen munkás-kérdés, s a magyar munkások közt nincs elterjedve a szocializmus. . . látva mint hajtja össze a munkásokat ezrenként a közös nemzetközi erő egy hatalmas tüntetésre; látva mint tör magának utat a zászlókról letiltott vörös szín a jelzőtáblák keretein, a mellre tűzött és kalapokon hordott jelvényekben: hallva a tengernyi munkásnép előtt elmondott soczialisztikus beszédeket, az éljenzést, a Marseillaise fölharsanását s olvasva az elfogadott határozatot." A május elsején Budapesten és a vidéki városokban megtartott impozáns gyűlések segítették a munkásság öntudatának növekedését, a szervezettség fontosságának és szükségességének felismerését. Az 1890 nyarán és őszén szinte az egész országon végigfutó sztrájkhullám, amit a megerősödött szakegyletek szerveztek és irányítottak, ugyancsak jelezte: nem lehet nem figyelembe venni és rendeleti úton visszafojtani Magyarországon sem többé a „negyedik rendet"; létével, erejével számolni kell. 1891 május elseje előtt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői már nem mertek garanciát vállalni a munkásünnep „békés" megtartásáért. Esztendőfordulóra véres összeütközésekre került sor a fővárosban, sőt vidéken is, a munkások és a karhatalom között. H. Kohut Mária 7 Az első május elseje Budapesten. Rajz a Képes Újságból (1890.)