Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Beszélgetés hármasban Budapestről

Sarlós István: Közrejátszik ebben talán a régi szemléleti hiba is: hogy forradalmáraink bemutatását úgyszólván csak közéleti tevékenységükre korlátozták. Ha írtak róluk, csak a politikai harcaikról írtak, a sztrájkok szervezéseiről, a parlamenti vitákról. Hol van az élet egésze, a legizgalmasabb: a teljes emberi kép? Németh Károly: Nemcsak a múlttal vagyunk így. Sokszor a közelmúlt létesítményeit, a jelen vívmányait sem övezi igazában az egészséges önbecsülés. Az, hogy: ez a mi munkánk, mi izzadtunk érte, büszkék lehetünk rá. Nem kívánjuk senkitől az elvtelen tapsot, nagyon ellenkeznék politikánkkal. De ha valamit szépen elvégeztünk, arról legyen jó szavunk, magunkat becsüljük vele. Sarlós István: Felépül ennyi vagy annyi ezer lakás. Megengedhetetlenül nagy százaléka, négy-öt százaléka, rosszul sikerül. Akik jó lakásba költöztek, azok természetesen ezt tudomásul veszik. Az öt százaléknyi lakó panasza viszont mindenhová eljut. Ha feltúrják az úttestet és ez zavarja a közlekedést — arról beszélünk. De hogy a Halászbástyáról már nemcsak a Parlamentet és a Bazilikát látjuk, hanem a Szép utcai irodaházat is, a Vegyterv épületét, az Árpád-hídfő épületeit is, — arról már kevesebb szó esik. Németh Károly: Itt van a budapesti házgyár. Határidő előtt, olcsóbban felépült. Alig adtunk hírt róla. Sarlós István: Pedig az embereket ma már mindez nagyon is érdekli. Ha a múlthoz mérem a mát, a régi pesti emberhez a mait, első helyen a változások sorában épp ezt kell meglátnom: a közügyek iránti érdeklődést. Vagyis.: a közügy fogalmi körének kitágulását. Hogy a közismert példát idézzem: 1945 előtt nem hallottam, hogy a pesti ember azt számítgatta volna, milyen lesz a mezőgazdasági termés. Most pedig mindnyájan izgulunk június körül, állandóan figyeljük az időjárást. Minden építkezés, minden vállalkozás, siker vagy kudarc: közérdeklődésre számot tartó ügy lett a legszélesebb körben. Németh Károly: Nem akarok statisztikával érvelni, azzal sokszor visszaéltek. De ha már összehasonlításnál tartunk, ami a régi és a mai Budapestet illeti: nézzük meg például, hogyan öltözködnek ma. Ilyenkor, farsang idején,ha valaki betéved egy bálba, a bálozok öltözékén aligha tudja megállapítani: orvosok, gépkocsivezetők, tisztviselők, munkások, vagy kik táncolnak ott a parketton. A ruha többé már nem — „osztály-jegy", ahogy valamikor volt: „Vasaltnadrágosok", „munkáskülsejű ember" . . . Goda Gábor: Túlzottan is természetesnek tartják az emberek ma ezt az állapotot. Sarlós István: Ha a lányomnak azt mondom: munkanélküliség volt — nem érti. Ha nem adtak valakinek munkát az egyik üzemben — azt mondja — miért nem ment el akkor a másikba ? „De hiszen akkor az illetőnek joga lett volna lopni — mondja a lányom —, mert ha nem adnak neki munkát, ne büntessék meg, ha lop!" . . . Múlt és ma . . . Feláll, például egy pedagógus múltkor egy pártnapon, mondván: „1938-ban a fizetésemből háztartási alkalmazottat tarthattunk, ma pedig a feleségem is eljár dolgozni, és nincs háztartási alkalmazottunk. Vagyis: rosszabbul élek, mint 1938-ban." Megkérdeztem tőle, talál-e olyan pesti lányt, akinek ha adna havi 400 forintot — tehát sokkal többet, mint amennyi az átértékelés szerint 1938-ban egy mindeneslány fizetése volt! — elmenne magához háztartási alkalmazottnak ? Bizony, ha e szerint mérjük a jólétet — annak volt egy feltétele: az a milliós társadalmi réteg, amely éhezett, és néhány pengőért boldogan vállalt bármi munkát. Nemzetközi vonatkozásban is szeretjük összemérni Budapestet más városokkal. A művelet itt még bonyolultabb és bizonytalanabb. Nézzük csak: Párizsban óriási lakónegyedek épülnek. De a kiadatlan lakások tömegét is számba kell vennem, amelyek lakbérét nem tudják megfizetni! Egy nyilatkozatomban megemlítettem, hogy rendkívül kevés a bölcsőde és az óvoda nálunk. „Lehet, hogy maguknak kevés — mondották nekem itt járó francia vendégek —, de mi örülnénk, ha ennyi volna." Németh Károly: S ha már az összehasonlításnál tartunk: háborús káraink az akkori évi nemzeti jövedelem négy-ötszörösére rúgtak. Budapesten a hidak megsemmisültek, a házaknak több mint a negyede romokban volt. Nem akadt egyetlen ép háztető. A közlekedés gyakorlatilag megszűnt. . . Nem felejthetjük, hogy huszonegy éve honnan indultunk el! Goda Gábor: Az összehasonlító bázis rendszerint a Nyugat s az efféle összehasonlítás vége pedig: ennyi meg ennyi fizetést kap nyugaton ez meg ez. Leközölhetné egyszer a Népszabadság egy közepes rangú párizsi étterem menülapját. Mindjárt szegényebb lenne egy illúzióval az, aki a nyugati fizetés példáját emlegeti. Nemrég voltam Párizsban, gyakran meghívtak ebédekre, amelyeken 100—120 frankot fizettek ki négy személy közepes étkezésére. Sarlós István: 600 forint! Németh Károly: Nem is reális abba az utcába mennünk, hogy olyan országgal hasonlítsuk össze magunkat, ahol bőven van nyersanyag, ahol évszázados múltja van az iparnak, ahol egy gyarmatbirodalom állt fenn, ahol a háborúban megközelítően sem szenvedtek olyan károkat, mint mi. Amerikával, ahol 1865 óta legföljebb a céllövöldében és a gengsztervilágban lövöldöznek; a 194 millió lakosú Amerikával, amelynek összes háborús embervesztesége annyi, mint egy évben a közlekedési balesetek halottjai; ahova ömlik a pénz egy sor gyarmatról és félgyarmatról. . . Tekintsünk kicsit másfelé is a kapitalista világban, mondjuk Görögországra, Portugáliára, Spanyolországra, a latin-amerikai országokra. 1938-ban Magyarország ezekkel állott egy szinten. Sarlós István: Kétségtelen: megbízhatóbb bázisra kellene állítani — a helyes önismeret érdekében — összehasonlításainkat, akár a múlttal, akár a világgal. Goda Gábor: Nézzünk egy másik kérdést. Hogyan nyilatkozik meg a kormányzat támogatása a főváros irányában ? Németh Károly: Volt egy időszak, az 50-es évek elején, amikor helytelen politikai koncepció következtében elhanyagolták Budapestet. Ma már erről nem panaszkodunk. 1960-ig 20%-kal, a második ötéves tervben pedig 60%-kal növekedett a lakásépítés üteme. Vagyis a legutóbbi öt év alatt kereken 50 000 lakás épült. Ugyanezt elmondhatjuk a közlekedés fejlesztéséről is. Hogy a város képe mennyire megváltozott az utóbbi években, a közelmúlt lehangolóan rossz világítású, hulló vakolatú, elhanyagolt városképéhez viszonyítva, azt fölösleges bizonyítanom. Bár hozzáteszem, hogy a segítséget azért még nem minden esetben érzi a főváros némely miniszteriális szerveknél és főhatóságoknál. Nem látják még be mindenütt, hogy az ország fővárosát nem lehet „egy az egyhez" alapon, csak a számaránynak megfelelően fejleszteni, vagyis nagyjából 20%-os arányban az országhoz viszonyítva. Sarlós István: Más országokban, ahol a lakosság ilyen nagy százaléka lakik a fővárosban, az ipar és a tudományos intézetek koncentrációja távolról sem ilyen arányú. Nálunk az ipari munkások 43%-a és az ipari termelés 47%-a esik Budapestre. Goda Gábor: Akarjuk még növelni Budapest lakosságát és területét ? Sarlós István: A területét? Szó sincs róla! Németh Károly: A lakosság elkerülhetetlenül növekszik, bár a minisztertanácsi határozatban, javaslatunk szerint, 2,1 millió az a szám, amelyet még viszonylag gazdaságosan ki lehet elégíteni közművekkel. Goda Gábor: Több a halálozás Budapesten, mint a születés ? Sarlós István: Több és feltehetően még az idén is több lesz. Ezzel együtt jár, hogy a nyugdíjasok száma állandóan növekszik, most 19% körül van. A munkaképes korúak száma viszont csökken. Vegyük hozzá, hogy egyre több gyermek tanul 18 éves koráig, tehát nem kapcsolódik bele a termelésbe 14—15 éves korában, úgy mint régen. Goda Gábor: Sarlós elvtárs mitől várja a kedvező demográfiai fordulatot ? Sarlós István: A születési arányszám megváltozásától, összefügg ez a munkakörülményekkel, a lakáshelyzet javulásával, a „kicsi vagy kocsi" szemlélet megváltozásával. És előbb-utóbb fel kell vetődnie a házasság kérdésének is. Nagyon sok az elhamarkodott házasság. Csak egy kiragadott példa: 15 éves