Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Tiborc Zsigmond: Irodalmi tejivó a Ferencvárosban

VILÁGMÁRKA A Magyar Posztógyár fél évszázada konszern munkásainak a fényből csak az árnyék jutott. Kevés pénzért, sötét, poros műhelyekben dolgoztak — a részvényesek szuperprofitjáért. Nem voltak öltözőik, fürdő is csak egyetlenegy, vödörből s a tűzoltócsap alatt mosakodtak a munkások. A második világháború kis híján elsöpörte az egész konszern központját. 1945-ben a gyár dolgozói, az új gazdák, a jó hírnéven kívül csak romokat örököltek. A temérdek bombatámadás elpusztította az épületek és a felszerelés nyolcvan százalékát! De a szabadság érzése óriásira növelte a munkások és vezetőik erejét. Éhesen és fázva építették fel a pavilonokat. Életrekeltették az összetört gépeket, ezekkel, meg a Szovjetuniótól kapott nyersanyaggal kezdték el a termelést. A dokumentumok nyomán — akár egy modern filmben, a múlt és jelen képei egymásba olvadva — érzékelhető a félévszázados jubileumára készülő gyár mozgalmas, lüktető élete. A Posztógyár a felszabadulás' óta nemcsak a rekonstrukciókra költött milliókat, hanem a szociális elmaradottság felszámolására is: modern öltözők, fürdők épültek, Szabadiban gyönyörű családi üdülő, tízezer kötetes könyvtár, többezer kötetes műszaki és dokumentációs könyvtár létesült, ahol megtalálhatók a legújabb szakkönyvek, folyóiratok is. A gyár saját technikumában esti tagozaton képezhetik magukat tovább a dolgozók; a szép, ízléses iparitanuló intézetben a budapesti gyapjúszövőgyárak jövendő szakmunkásai tanulnak, jelenleg négyszázan. Persze, szó sincs arról, hogy a gyár újkori történetében nem volt küzdelem, kínlódás és megtorpanás. De a sok munka meghozta gyümölcsét. Különösen az utolsó tíz évben rendkívüli volt a fejlődés, melynek során a Posztógyár hazánk egyik legnagyobb korszerű gyapjúszövőgyárává nőtt. Kétszeres vertikális üzem lett, amelynek alig van szüksége kooperációra. 1958-ban új fésűs-fonóüzemet építettek Dunaújvárosban, amit az idén és a következő években mintegy százmilliós beruházással bővítenek tovább. Azt is meg kell mondani, hogy ezt a gyárat nem kényeztették el. A rekonstrukciókra 1965-ig nem sokat kapott központi beruházásokból. Legnagyobbrészt saját erőből, bankhitelből teremtették elő a milliókat. Mindent kollektív összefogással, szorgalmas munkával sikerült elérniök. Pontosan és tervszerűen láttak neki a nagyszabású rekonstrukció megvalósításához. A gyártást a gyártási folyamatoknak megfelelően szervezték át (egész műhelyeket telepítettek át), s ezzel elérték, hogy százezer kilométerrel rövidült meg az anyag útja egy évre vetítve. (Az anyagmozgatást tovább korszerűsítik.) Az utóbbi években mind nagyobb gondot fordítanak a gyártás és a gyártmányok fejlesztésére, a minőségre és a választék bővítésére. Ezért évről évre korszerűsítik a gépparkot, idén 38 modern szövő- és kikészítőgépet szereltek fel, jövőre is hasonló számú gépet cserélnek ki majd. 1959-ben a fésűs szövetekből mindössze harmincféle mintát állítottak elő, 65-ben már 241-et, 731 színben! Idén a választék tovább növekedett: 300 mintából, több mint 900 színben válogathatnak a kereskedelmi partnerek. A gyár termékei közül nagyon sok eléri a világszínvonalat. Az A Fésűsfonodában a Nyugat-N émetországból vásárolt, új gyűrűs gépsor 40 A csepeli munkásság életének felbecsülhetetlenül értékes és izgalmas dokumentumait láthattam, olvashattam a Magyar Posztógyárban. Szorgos kutatómunkával évek óta gyűjtögetik a posztógyáriak a hiteles anyagokat, hogy ennek nyomán megírják a gyár félévszázados történetét. Kik, mikor, hogyan alapították a Posztógyárat? Az első világháború után Magyarországon mindössze egyetlen számottevő posztógyár maradt, a Gyapjúmosógyár. A tőkések tehát viharos gyorsasággal egymásután alakították át a hadiüzemeket textilgyárakká. A legnagyobb, félelmes hatalommal bíró fináncoligarchia (a Weiss bárók, Kornfeld Móricz, Mauthner Alfréd, Lovag Posner Alfréd, Fellner Pál, Lánczy Leo, báró Lukachich Géza, Holitscher Pál és mások) 1919-ben huszonöt millió koronás tőkével létrehozta a Magyar Posztógyár Részvénytársaságot. Weiss Mannfréd hatalmas csepeli gyártelepéből kiszakították a 18 holdon elterülő lőszergyárat. A különálló pavilonokban berendezték a posztógyárat, a szőnyeggyárat és egyéb kisebb üzemeket. A textilgyárban kezdetben kártoltszöveteket és posztót gyártottak. Ez utóbbit hatalmas mennyiségben; itt készült akkoriban szinte valamennyi egyenruhaanyag. A vállalkozás kitűnőnek bizonyult — a részvényeseknek —, a munkások lábára cipő is alig került. A gyár igazgatójának a szobájában, tucatnyi dicsérő oklevél társaságában, megsárgult, nagyméretű csoportkép függ a falon: középen jóltáplált vezetők, mögöttük fiatalabb, sovány segédek, őket koszorúban fogják körül tizenháromtizennégy éves ijedtszemű, beesettarcú fiúk, az akkori kártolt fonoda munkásai. Valamennyien mezítláb! Ám ezek a fiatal gyerekek kitűnő portékát gyártottak, melynek egyre több vevője akadt nemcsak belföldön, hanem külföldön is. S ahogy Európa kezdett magához térni a nagy gazdasági válság után, szűknek bizonyult a gyár. 1936-ban bővítették, azaz hivatalosan megalakítottak egy másik részvénytársaságot, ez építette fel a posztógyár területén belül a Fésűsfonodát, mint új üzemet. A ravaszkodásnak egyszerű a magyarázata: az akkori rendelkezések szerint minden új gyár adó- és egyéb kedvezményben részesült. A megmaradt dokumentumok szerint nem is csináltak titkot ebből. „. . . ezért mutatkozott célszerűnek egy külön részvénytársaság kreálása . . ." A Fésűsfonoda lett a legmodernebb üzem, ezt a legkorszerűbb gépekkel szerelték fel. Ebben az üzemben kezdték el azután gyártani a kiváló minőségű fésűs-termékeket, nehezebb gyapjú- és angolszöveteket, melyek aztán ismertté tették a gyár nevét Nyugaton is. Igen tekintélyes mennyiségű árut szállítottak Európa szinte valamennyi országába, a legtöbbet Közel-Keletre, Törökországba. A második világháború kitörése óriási haszonnal kecsegtetett. A régi gépeket újakkal cserélték fel, s a munkáslétszámot mintegy hatezerre emelték. A Felvidék „visszacsatolása" után ezek a részvénytársaságok konszernné alakultak át és egész sor textilgyárat kebeleztek be. A hatalmas