Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - A címlapon: MTI fotó - Bara István felvétele

IV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1966 DECEMBER a FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: FEKETE GYULA Képszerkesztő: PÉTER IMRE Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: J. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 15.30—17.30-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizetéseket felvesznek a postás kézbesítők és a postahivatalok .Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60,— Ft egy évre .. . 120,— Ft 66.3071 Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Dercsényi Dezső: Műemlékvédelem és városfejlesztés 3 Zolnay László: A régi budai vízművek 11 Szabolcsi Gábor: Emberek, nem gépek. 1 14 Granasztói Pál: Tűnődések egy kiadvány fölött 18 Nagy Lajos: öregek a nagyvárosban 20 Kővágó László: A Matica Szrpszka 26 FÓRUM: Bertalan János: Érdemes-e új szállodákat építeni ? 28 Dr. Németh-Dr. Rédl: Nagyobb lakás — kisebb gond 30 Hantos János: Gyermekrajz Kiállítás 34 Dr. Farkas Elemérné: Az első Magyar Festészeti Akadémia 36 Tiborc Zsigmond: Irodalmi tejivó a Ferencvárosban 38 Vihar Béla: Az én utcám 42 Válaszok interpellációinkra ... 44 Kaján karikatúrák Ozsovai G. Emil, Dobos Hajnal, Darázs Endre, Hegedűs László és Jánosy István versei A címlapon: MTI fotó - Bara István felvétele A hátsó borítón: Dürer — Férfi képmás (Szépművészeti Múzeum) Schiller Alfréd felvétele Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; GARAI GÁBOR költő; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B, elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának vezetője; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Darvas József A BUDAPESTI MUNKÁSOKRÓL AIX. Kongresszust megelőzően az egyik budapesti kerületi pártértekezleten vettem részt, mint küldött. A kerület nem kifejezetten munkás-kerület, — de vannak fontos, nagy üzemei s a százezernyi lakosnak egy jelentős része is munkás. Az értekezletekbe én már meglehetősen belefáradtam, — évtizedek óta csinálom lassan, a legkülönbözőbb „minőségemben" — és, talán védekezésül, ki is fejlődött bennem némi szkepszis az értekezletekkel szemben. Nem a Ludas Matyi-viccek és a szocialistának álcázott, kispolgári kabaré-tréfák színvonalán. Ezek nagy részét én olcsó, — olcsó? jaj, nem is olyan olcsó! — okvetetlenkedésnek-szellemeskedésnek érzem. (Persze, lehet, hogy nincs igazam.) Az igazi értekezlet: tanácskozás; a vélemények, tapasztalatok, következtetések kicserélése, szembesítése, ütköztetése, összegezése. Enélkül nincs demokrácia; s nincs egészséges társadalmi együttélés. Az értekezletek ellen általában beszélni, s különösen, ami ma nagy divat, ezekről élceket, szinte csak élceket faragni: ezt én a kispolgári kényelemszeretet, a „ne háborgassatok" megnyilvánulásának tartom. S szerintem a legnagyobb hazugság az ilyeneket „egészséges kritikának" tekinteni. Nem az értekezletekkel általában, — leginkább azok tartalmával, szellemével, légkörével van baj, ahol baj van. S a gyakoriságuk is egyenes arányban van a tartalmatlanságukkal, a formalizmusukkal. De én most nem is erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy ezen a pártértekezleten nagyon jól éreztem magam. Értelmét éreztem, hogy ott vagyok; hogy végigülök egy egész napot. Azért, mert kommunisták voltak együtt, s tanácskoztak, okosan, felelősen és színvonalasan, az őket és a szélesebb emberi közösséget érintő kérdésekről? Igen, ezért is. Ám valami más is megkapott és elsodort engem. A régi idők levegőjét éreztem újra. Többször leírtam és elmondtam már, de elégszer talán sose tudom elmondani: engem, a volt orosházi szegényparaszt-gyereket — bár elvégeztem a tanítóképzőt, s állítólag „úriember" lettem —, igazán emberré csak a munkásmozgalommal való találkozás tett. A forradalmi szellemű budapesti munkásokkal való találkozás. Talán még író is ezáltal lettem; legalább is az az író, akivé váltam, aki ma vagyok . . . Mit is kaptam én a budapesti munkásoktól ? Mindenekelőtt: hitet és öntudatot, ami elég ahhoz, hogy kitöltsön egy egész életet. Harmincnégy esztendeje már, hogy szocialistának, kommunistának mondhatom magam. S micsoda harmincnégy esztendő volt ez! Amikor én, 1932-ben, ismerkedni kezdtem a marxizmussal, a kapitalizmus a legsúlyosabb válságban vergődött, „minden eresztékében recsegett-ropogott", ahogyan akkor szoktuk volt mondani; s az egész világ a forradalom várásával volt tele. És a következő évben, 1933-ban Németországban uralomra jutott Hitler; szinte hónapok alatt szétverte a kapitalista világ legerősebbnek hitt munkásmozgalmát. Aztán jött a fasizmus európai térhódítása, a fasizmus spanyolországi győzelme, a második világháború előtti „próba-háborúban", majd München, a második világháború, s a náci hadsereg kezdeti, szédítő 1