Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - Vörös Károly: Törökvilág Pest-Budán

nyáznak, a bűz és a piszok pusztít. Dernschwam — ezek után érthetően — nem is kíváncsi a palotára, hol ifjú korában annyiszor megfordult és melynek Herkulest ábrázoló híres hármas szoborcsoportozatát, melyet Szolimán szultán 1526-ban, már Buda átmeneti megszállása után Sztambulba vitetett, ottjártában is rögtön felismeri. De mások, akik utána Budán megfordulnak, nem mulasztják el felkeresni a palotát. „Minden, ami csak szemébe tűnik itt a nézőnek, a múlt komoly és nemes emlékét idézi, de ugyanakkor szánalmat és részvétet is kelt az elpusztult királyi dicsőség látványa" — összegezi leverő benyomásait 1566-ban Pigafetta. — A hajdani dísztermeket a törökök úgy látszik elég készségesen mutogatják. 1572-ben Franciscus Omichiusnak faragott magyar, cseh és német-római birodalmi címerekkel díszített termeket mutogatnak s a falakon a feliratokat: „Hollós Mátyás, a legyőzhetetlen király" — és máshol: „A bátor fejedelmet a győzelem kíséri". Arannyal és lazurkővel díszített falburkolatot lát, s a hollós király címerével díszített kandallót: ebben a teremben, a győzelmes fejedelemre utaló felírás alatt osztják most ki a török katonák zsoldját. S ahogy Gerlachra s Pigafettára a városban a hajdani büszke paloták feliratai, úgy néznek le Qmichiusra, ismét az elmúlás emlékét idézve, Izabella királynő lazúrozott és alakos díszítésekkel kifestett boltozatos hálókamrájának faláról a Budát örökre elhagyó királynőnek a falra írott sorai: „Sic fata volunt": A Végzet akarja így. 06 nemcsak a világi dicsőség, a tudomány és a művészet múzsái is eltűnnek a kaszárnyává vált épületből. Egy königsbergi borbély, Reinhold Lubenau, aki 1587-ben jár Budán, kíváncsi Mátyás király híres könyvtárára, melynek könyveit — mint hallotta — „a király saját kezével írta pergamenre". Egy öreg török mutatja meg neki a könyvtárat, ahová olyan termen át jutnak, melyben az ajtófélfák, ablakfők és minden oszlop vörös márványból van kifaragva. A könyvtárszobában egymás hegyén-hátán könyvek hevernek, de mikor az irodalmi érdeklődésű borbély meg akar szerezni belőlük néhány kötetet, az öreg tiltakozik: ezek a szultánéi, s tiios belőlük bármit is elvinni. Bár a Vár — mint Lubenau is megjegyzi — igen romladozik már, egy szomszéd teremben a falakon „igen művészi festéssel" még ragyognak az erények allegorikus képei. A XVI. század végén a cseh Wratislav már a királyi vár katonai jellegét emeli ki. Még állnak a díszes udvarok, bár a pompás szökőkútból nem folyik többé a víz. Neki is megmutatják a könyvtárszobát; ő felfedezi a mennyezeten Mátyás cseh királlyá választásának csillagállását — s a mellette levő szobát is, melynek falain Lubenau az erényeket csodálta meg. Drága szőnyegekkel borított trónusán most itt a pasa ül, ha katonai tanácskozások végett a Várba jön. Mert a palota külső falán 30 (Gerlach szerint francia) ágyú őrködik, s még kb. 20 kerekeden ágyú is fel van állítva — köztük néhány akkora, hogy csövében egy ember is elférne; ezeket Szigetvár eleste után hozták ide a törökök. S védőművek veszik körül a Vár nagy tornyát, a Csonka tornyot is. A rajta látható három ágyú egyikét felirata szerint még az esztergomi érsek önttette, de a torony belsejében ekkor mintegy 70 keresztény rab van fogságban. A törökök szerint csak isten különös kegyelmétől remélhetik szabadulásukat, oly magas a váltságdíj. S 3 romladozó Városban, a kaszárnyává lett királyi palota tövében egyre inkább törökké válik az élet is. A házakhoz tapasztott bódékban török és balkáni kézművesek és kalmárok telepednek le, s a magyar utcai borárusoké helyett most, török módra, utcai vízárusok kiáltása harsog a házak között. Mint egy Magyarországon a XVII. század első felében hadifogságba esett és Budára rabszolgának eladott angol visszaemlékezik: gazdája őt is ilyen vízárusként foglalkoztatta; lóhátról, a ló mindkét oldalán lelógó kétszájú tömlőből árulta a vizet, s este elszámolt gazdájának a bevételről; rabszolgaruhája úgyis lehetetíenné tette, hogy megszökjék. S mint a városkép új elemei: mecsetek lesznek a templomokból is. Tornyaikból a gyanúüanul sétáló Wratislav nagy rémületére napjában négyszer harsány kiáltozással hívják imára a hívőket a müezzinek. Dernschwam részletesen felsorolja az átalakított templomokat. A keresztényeknek csak egyetlen templom maradt, Mária Magdolna temploma, ahol katolikusok és protestánsok felváltva tarthatnak istentiszteleteket. Magas tornyában 150 lépcső vezet a harangokhoz, de harangozni nem szabad. Ám itt van messze földön az egyeden szabályos ütő toronyóra. S terjed a törökösség is. Wratislav leír egy áttérést, amit saját szemével látott. Kíséretük egy olasz tagja megérkezésük után a janicsárokhoz siet s kijelenti nekik, hogy törökké akar lenni. Majd ennek jeléül leveszi kalapját, földhöz vágja, zsebkésével átszúrja, összetapossa és a Dunába veti — a janicsárok pedig turbánt tesznek a fejére. Másnap viszontiátják, amint pompás lovon nagy, zászlós, katonai kísérettel, síp- és dobszóval körbe a városban a hitehagyott két előkelő török között lovagol, rókabőrrel bélelt gyönyörű, vöröscsíkos török ruhát visel, fejében turbán, kezében nyü, és hitvallása jeléül egyik ujját magasra fenntartja. — Máshol fülsiketítő zajjal dervisek csapata kering az utcán s mikor kimerülve összeesnek, önkívületben dadogott szavaikból a hívő az égtől kap tanácsot dolgainak irányítására. A mecseteken, az immár keleties utcaképen s a romladozó házakon kívül Kelet hangulatát idézik az utazók elé a városban nagy számmal emelkedő, — a törökök jóformán egyetlen, nem katonai jellegű építészeti létesítménye — a fürdők is. Alapjában vallási célúak, de a törökök tisztában vannak gyógyító erejükkel is. Egy 1604-ben török fogságba esett és Budán rabszolgának eladott német katonát gazdája e fürdőkbe küld, hogy fagyos lábát kúrálja: két hónapon át hetenként négyszeri fürdőzés után németünk meg is gyógyul. A fürdőhelyiségek inkább templomhoz mint fürdőhöz hasonlítanak — írja egy 1590 táján itt járt német, Lewenkleur Johannes. (Egy részük építéséhez a török valóban templomok köveit használta fel.) S Gerlach és mások sem fukarkodnak az elismeréssel, mikor leírják e fürdők pompás belsejét. Gömbölyű kőépület az egyik — írja Gerlach — ólomteteje van, falairól erősen kénes szagú meleg víz csorog, a közepén levő teremben pedig nyakig érő melegvizű medence van. Egy másik fürdő három teremből áll, a leghátsóban van a vizes medence, melybe szép kútcsöveken ömlik be a víz. Pesten vörös márványból van a fürdő, de melegítik benne a vizet. Hans Molart 1604-ben egy másik pompás épületet ír le; ez fehér márvány medencét foglal magában, mely nyolc szögletű, 15 lépés széles, a nyolc szöglet mindegyikén két-két lépcső visz fel, a medence körül még 13 lépés széles a körbejáró. A kíváncsi német meg is fürdik. A belépőt a törökök nyájasan beinvitálják, helyet csinálnak neki a medencében, mégpedig ott, ahol a víz befolyik s mely ezért a basák és a bégek helye. A víz természetes forró, kissé kénes, karvastagságú sugárban ömlik be a medencébe már kellemes hőfokra lehűtve, s olyan tiszta, hogy látni lehet a padló márványerezetét is. A fürdő után dögönyözők 36 A budai vár a nyugati oldalról nézve (J. Sibmacher rézmetszete, 1600 körül)