Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - dr. Zolnay László: Nagyjelentőségű feltárási munka a Vár lakónegyedében

Egy fővárosi polgár Harr er Ferenc élete — szimbolikusan — nemcsak a magyar polgárság felemelkedésével, fénykorával, s elsüllyedésével esett egybe, hanem — szinte dátumszerűen — Budapest életrajzával is. 1874-ben született, Óbuda mezőváros első és utolsó polgármesterének otthonában, a mai tanácsháza helyén, a városházán. Németfrancia család sarja volt, dolgozószobájában ma is őrzi az anyai dédapa értékes cseresznyefa-szekreterét, melyet az érdekes életsorsú ős, egy menekülő püspök komornyikja, a francia forradalom idején hozott magával Magyarországra. A család szőlőművelésből élt az óbudai Aranyhegy alatt, abban a kis városkában, ahol még évtizedekkel ezelőtt is háromszázhatvanöt kisebb-nagyobb pince és borkimérés működött, hogy a mámorító nedű barátai jól be tudják osztani az esztendőt... Az óbudai polgármesterre, működésének egy esztendeje alatt, egyetlen történelmi szerep várt: 1872-ben részt venni a találkozón, melyen Pest, Buda és Óbuda polgármesterei elhatározták az egyesítést, vagyis a modern Budapest megteremtését. A polgármester-íióka a közigazgatásban nőtt fel: játékai inkább megfigyelések voltak, édesapjának, a Kossuth-szakállas férfiúnak, íróasztala mellől. Jopász lett, a belvárosi egyetemre járt, ahol ma is ugyanabban az épületben és tanteremben folynak az előadások. Az államtudományok doktorának a millennium-esztendejében, 1896-ban szinte tálcán kínálta az élet a fővárosi tisztviselőséget. Mindjárt abba a munkakörbe került, amely egy életen át ellátta munkával, feladatokkal, tennivalókkal: városrendezéssel kezdett foglalkozni. Ő írta le először — s indokolta meg létjogosultságát — ezt a szót: Nagy-Budapest. 1908-ban, a Városi Szemle első évfolyamának első számában. A Városi Szemlét is ő szerkesztette, 1908-tól 1917-ig, első tíz évfolyamának vaskos kötetei a Magyar Törvénytár-at egészítik ki könyvespolcán, mint a törvény és a városgazdálkodás tételes iránymutatói. — A régi városházán egy szobába kerültem Wildner Ödönnel — emlékezik vissza ifjú éveire —, aki Jászi Oszkár köréhez tartozott a radikálisokhoz, s a Huszadik Század egyik szerkesztője volt. ő befolyásolta gondolkodásomat s vitt el „maguk közé" ... A Társadalomtudományi Társaságban csoportosult radikális fiatal értelmiség körébe sodródtam ... Ax 1918-as forradalomban előbb a főváros képviselőjeként, a Nemzeti Tanácsba választották, majd Károlyi Mihály bizalmából, mint rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter elsőként képviselte a függetlenné vált Magyarországot a monarchia egykori fővárosában, Bécsben . .. Károlyi Mihály köztársasági elnökké választásakor megbízták a külügyminisztérium megszervezésével, miniszteri rangban. A Friedrich-kormány uralomra jutásakor nyugdíjba ment. Negyvenhétéves korában . . . Öt nehéz esztendő következett: az aktív férfi, ki tudományos munkásságot is folytatott — egyetemi magántanári habilitása még 1912-ben megtörtént — visszavonult Garas utcai otthonába, könyvei közé, a dolgozószobába, ahonnan szép kilátás nyüt a Kis-Svábhegyre. S mint pedáns köztisztviselő, emlékiratait kezdte el írni, tanulságokat az első negyvenhét esztendőről. . . A bethleni konszolidációs esztendők alatt alkalom nyílt rá, hogy választással, a demokratikusan gondolkodó városi polgárok bizalmából mint ellenzéki, visszakerüljön Budapest közigazgatásába, törvényhatósági bizottsági tagként. 1932. szeptember i-én kelt az ügyirat, melyet a főváros közgyűlésének kiküldött bizottsága Harrer Ferenc elnökletével vitatott mee a „városfejlesztési program készítése in-v ben." A terjedelmes összefoglaló tulajdoni éppen az 1908. évi Nagy-Budapest-koncepciót fejleszti tovább, aktualizálja a 30-as évek magyar viszonyaira. Harrer Ferenc azt az álláspontot képviselte, hogy a főváros mit sem ér az egész ország nélkül, s megfordítva: a vidéki városok nem nélkülözhetik az első, legnagyobb magyar város tapasztalatait. Megalakította a Magyar Városok Kongresszusát, a Polgármesterek Parlamentjét, a városközigazgatás korszerűsítésének állandó motorját Magyarországon. E testület megbízottaként beutazta Európát. S 1917-ben, mikor Gyöngyös városát tűzvész pusztította el, őt nevezték ki kormánybiztosnak, s az ő nevéhez fűződik a modern, széles utcák megtervezése, a „tűzbiztos" város körültekintő újjárendezése. A modern városrendezés elveit akkor foglalta először jogszabályzatba. Hetvenedik életévén túl érte meg a felszabadulást. Abban az életkorban, amikor még az is nyugdíjba vágyik, aki nem ment idő előtt nyugdíjba ... S a volt alpolgármester ismét bekapcsolódott — most már új lehetőségekkel — a közéletbe: a fővárosi, de az országos politikába is. A századeleji nagy polgári nemzedék szinte utolsójaként a Magyar Radikális Párt elnökének választotta, országgyűlési képviselő lett. S egyetemi tanár. — A közigazgatás — foglalja össze — aszerint, miként végzik: mesterség, tudomány vagy művészet. Ma, 1966 tavaszán, Harrer Ferenc ugyanúgy dolgozik Garas utcai otthonában, mint ötven esztendeje mindennap, sokféle feladatot látva el. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának tagja, a Budapesti Népfront elnöke, a Hazafias Népfront egyik alelnöke. Az idő szinte nyomtalanul múlik el felette: a Parlamentben a négy utolsó választási ciklusban — korelnök. Látogatásom közben sokat beszélt történelmi témákról, de keveset önmagáról. Érzelmileg nem lehet kikérdezni. Mint ahogy dolgozószobájában csak törvénykönyvek, szakmai munkák, életrajzi művek és lexikonok vannak. Csak a másik szobában, hálószobájában — ahová egy percre bepillantottunk — kapott helyet a szépirodalom. Széchenyi István megteremtette hazánkban ezt a fogalmat: nemzetgazda. Harrer Ferencre így alkalmazhatjuk a reformkori meghatározást: városgazda. Aki a kis kötelességek végtelen sorának teljesítése közben, szinte észrevétlenül nőtt naggyá . . . Néhány héttel ezelőtt egy fontos tanácskozáson Budapest városrendezéséről értekezett. A következő hetvenöt év legalább olyan szenvedélyesen érdekli, mint az elmúlt háromnegyed évszázad, amikor e témakörben szinte az ő kezében futott össze minden. Emlékiratai készen állnak, két vaskos kötetben, ezzel a címmel: Egy magyar polgár élete. (Emlékezések, megállapítások, nézetek. 1874—1964.) Tóbiás Áron E havi interpellációnk 1. A Déli pályaudvar környéke, a Krisztina, sőt, a Bástyasétány is szélcsendes napokon olykor szinte már elviselhetetlenül füstös, kormos, füstködös. Nem volna-e megoldható, hogy a vonatokat, vagy azok nsgy részét Kelenföldről Dieselvontatással hozzák be a Budának ezen a legsűrűbben lakott részén fekvő fejpályaudvarra? 2. Érvényesül-e és hogyan érvényesül a budapesti lakáskiutalásokban a nagycsaládosok előnye? 3. Az országos főútvonalak, de különösen a 3-as (Kerepesi út) és 5-ös (Soroksári út) kivezetése túlzsúfolt, lassú. Vannak-e már tervek a megoldásra, és mikorra várható a megvalósításuk? KÉRJÜK AZ ILLETÉKESEK VÁLASZÁT! 39