Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - Szekeres József: A budapesti villamosvasutak dolgozóinak első általános sztrájkja

Szekeres József A budapesti villamosvasutak dolgozóinak első általános sztrájkja Az elmúlt hónapokban a Fővárosi Levéltár 11 kilométer hosszúságú állványain elhelyezett iratanyagok rendezésekor egy érdekes, 60 évvel ezelőtt írt levél került a szorgalmas levéltáros kezébe. A címzett egy vülamos-kalauz volt, a feladó pedig a főváros egyik villamosvasúti részvénytársasága. A munkás számára életfontosságú közlést tartalmazó rövid levél a feladó szempontjából nem lehetett különösebben lényeges, mert igen gyenge minőségű papíron, kőnyomdai sokszorosítás útján készült. Az igazgatóság más ügyekben elsőrendű merített papírra irta leveleit. A szövege így hangzott: „Schmidt Béla Budapest, VII. Luther u. íjb. B KVT 13489/0. Miután ön szolgálatát engedély nélkül abbahagyta és másokkal sztrájk céljából szövetkezett, ön a szolgálati rendtartás 20. \-ának I. és 2. pontjai, valamint ezen § utolsó bekezdése alapján, a szolgálatból büntetésképen elbocsájtatik. Erről oly felhívással értesíttetik, hogy a birtokában levő, a társaság tulajdonát képező ruházatot és összes tárgyakat haladéktalanul szolgáltassa be. Budapest, 1906. október 27. Az igazgatóság megbízásából Rőthy Károly forgalmi főnők" A ritkaságnak számító, értékes levél nyomán megindult kutatás eredményeképpen feltárult a budapesti villamos közlekedési dogozóinak 6 évtizeddel ezelőtt lezajlott első általános sztrájkjának története. A századforduló első éveiben a fővárosi villamosközlekedés részvénytársaságok kezében volt. Közülük a legjelentősebb a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság volt, amely az első lóvasúti közlekedést létrehozta 1866-ban. Ez a társaság egymásután kapott a későbbi években koncessziókat a fővárosi tanácstól újabb és újabb vonalak létesítésére. Érdekkörébe tartoztak, mint külön vasúti részvénytársaságok, a helyiérdekű vasutak, az újpest—rákospalotai vasút, a földalatti vasút. Jelentékeny vetélytársa volt a BKVT-nak a Budapesti Villamos Városi Vasút, amelynek döntő szerepe volt a lóvasút kiűzésében a főváros útjairól. A közúti vasúttársaságok nemcsak a vülamoson utazók kíméletlen megsarcolásából szerezték meg hasznukat — a tarifák az Európa összes nagyvárosaiban szedett díjaknál magasabbak voltak — hanem a mintegy 7000 közlekedési dolgozó munkaerejének kiszipolyozásából is. Megdöbbentő kép tárul elénk a dolgozók munkaviszonyának közelebbi vizsgálata során. A villamosvasúti társaságok mohó profitéhségükben messzire túlhaladták tőkés társaikat a munkáskizsákmányolás terén. A kocsivezetők, kalauzok munkaideje reggel 4 órától csekély pihenőidőkkel este 11 óráig tartott, ami napi 19 órás foglalkoztatottságnak felelt meg. S ezt télen-nyáron teljesíteni kellett. Az akkori villamoskocsik még nyitott peronokkal készültek, kezelésük fizikailag nagyobb igénybevételt jelentett a vezetőknek. Nem volt még a közlekedést ésszerűen szabályozó rendelet sem, és ez fokozott figyelmet kívánt meg. A kalauzoknak a jegyek tömegét kellett kezelniük, a sűrű megállóknál a fel- és leszállást figyelniük; s ha valamelyikük hibásan adott jegyet, vagy elmulasztott egy utasnak jegyet kiadni, a polgáriruhás ellenőrök azonnal feljelentést tettek ellene, ami rendszerint nagy összegű pénzbírsággal, vagy a szolgálatból való elbocsájtással járt. Természetesen a fizetések nem álltak arányban az óriási követelményekkel. A munkások többsége havi 60—80 koronát kapott; ami mai értékben 6—800 forintnak felel meg. Az akkori Budapesten az árszínvonal jóval magasabb volt; elegendő a fizetések egyharmadát, egynegyedét fölemésztő lakbérekre és a magas iparcikk árakra emlékeztetni. Szabadnapra 2—4 hetenként egyszer került sor, fizetéses szabadság nem volt. A villamosvasútak dolgozói — 1903-tól kezdve — több alkalommal is megkísérelték munkabeszüntetéssel helyzetüket megjavítani, de miután nem voltak szervezettek és a sztrájkok is csupán egy-egy társaság hálózatára terjedtek ki, ezek a kísérletek rendre elbuktak. Az 1905—1906. évi orosz polgári forradalom hatására, Magyarországon is fellendültek a munkások emberibb életért folytatott harcai. A villamosvasúti dolgozók is szervezkedni kezdtek, de ekkor még nem a marxista alapon álló szakszervezetek és a szociáldemokrata párt felé orientálódtak, hanem a gróf Batthyány Tivadar irányítása alatt álló, keresztényszocialista beállítottságú Magyar Szentkorona Országainak Vasutas Szövetsége elnevezésű egyesületbe tömörültek. A vasúttársaságok eleinte keményen föl- • léptek alkalmazottaiknak még e jobboldali jellegű egyesületbe való tömörülése ellen is, de végül is a grófi vezetőnek az akkoriban uralomra került liberális-koalíciós kormánynyal való jó összeköttetései miatt, engedni kényszerültek. 1906. október 6-án nyújtották be a szövetség vezetői a villamosmunkások memorandumát az igazgatósághoz, amelyben csupán igen szerény követelések szerepeltek. Kérték a társaságokat, hogy a napi munkaidőt 9 órában szabják meg, amelyet 13 órás keretben dolgoznának le; továbbá évi 8 napi fizetéses szabadságot, elfogulatlan fegyelmi bizottságot, méltányos nyugdíjat, a betegsegélyezési és kinevezési rendszer bizonyos módosítását és csekély béremelést kértek. A társaságok nem adtak választ a memorandumra, hanem csupán lényegtelen kedvezményeket helyeztek küátásba. Október 20-án éjjel az Erzsébet királyné úti Trieszti Nő vendéglő kerthelyiségeiben mintegy 3000 dolgozó gyűlt össze, hogy meghallgassa a szövetség vezetőinek tájékoztatását, A munkások kéré-Riportkép a villamos vasutasok sztrájktanyájáról (Vasárnapi Újság. 1906. november 3.) 8