Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - dr. Körmendy István: Gyermekek a nagyvárosban

Dr. Körmendy István GYERMEKEK A NAGYVÁROSBAN A múlt század végén megélénkült az érdeklődés a gyermekek társadalmi és egészségi problémái iránt. Valósággal divat lett a gyermekkel foglalkozni, fellendült a gyermekvédelem, a gyermekgyógyászat is önálló tudományággá fejlődött. A publicisztika hangzatos címek alatt és nagy reményekkel a „gyermekek századának" nevezte korunkat. Az 50 éves múltra visszatekintő anya- és gyermekvédelmi munka is e társadalmi érdeklődés kezdeményezésére indult. Eredményei igen figyelemre méltók. Különösen szép sikereket ért el az utóbbi 20 esztendőben, amikor politikai, társadalmi és gazdasági korlátok már nem akadályozták azt, hogy gondoskodását mindenkire kiterjeszthesse. E sikerek következménye, hogy Budapesten a születéskor várható átlagos élettartam 50 év alatt 35-ről 68 évre emelkedett. A javulás elsősorban a gyermekkori halálozás csökkenésének köszönhető. Csecsemőhalandóságunk kétharmadával, az 1—5 évesek halálozása háromnegyedével, az 5- 9 éveseké négyötödével lett kisebb az utóbbi 25 év alatt. S bár az öregek halandósága alig javult, számarányuk a lakosságban mégis nő, mivel a surból a fiatal években kevesebben esnek ki napjainkban, mint korábban. Célunk nem lehet csupán az élettartam növelése: a munkaképes kort kell kiterjeszteni s a megrokkanást az elérhető életkor végére kitolni. A felnőttek egészségének alapjait gyermekkorban rakjuk le s ezektől az alapoktól függ, hogy utódaink egyáltalán megöregszenek-e, hogyan bírják majd a munkát, milyen lesz testi-szellemi teljesítőképességük. A gyermekegészségügyi ellátás eredményességét bizonyítja, hogy Budapesten az elmúlt is év alatt a szerzett betegségekben való csecsemőhalálozás egynyolcadára csökkent. (1951-ben 1000 élveszülöttből 32, 1965-ben csak 4 csecsemő pusztult el 1 éves korának elérése előtt olyan betegségben, melyet újszülöttkora után szerzett.) Ez a javulás nemzetközi viszonylatban is igen kedvező. Alacsony volt a főváros kisded- és gyermekhalandósága is. A halálokok közül töröltük a vérbajt, gümőkórt, diftériát, járványos gyermekbénulást. A sikerek mellett azonban új gondok támadnak. Figyelmünket a halottakról az életben maradtak problémáira kell fordítanunk. El kell hárítanunk azokat az ártalmakat is, melyek gyermekeink életét közvetlenül talán nem fenyegetik, de gátolják zavartalan testi és szellemi fejlődésüket, rontják az egészségüket, csökkentik teljesítőképességüket. Az egészségügy felelősségét növeli az, hogy a zsenge korban elszenvedett ártalmak következménye gyakran csak évtizedek múlva ismerhető fel s ez a károsodás megelőzését szinte lehetetlenné teszi. Az utóbbi évtizedekben hazánkban is észlelhető sajátos demográfiai jelenség a rendkívül gyors városiasodás. Ennek komoly egészségügyi következményei is vannak. A világ népessége, mely 100 évvel ezelőtt még alig baladta meg az 1 milliárdot, 3 milliárdra szaporodott s 2000-ben, 34 év múlva már 6 milliárd ember fogja benépesíteni a Földet. E robbanásszerű szaporodás — mely kétségtelenül az egészségügyi helyzet kedvezőbbé válásának következménye — néhány évtizede még intenzív tömörülési törekvésekkel is párosult. Az erősen iparosodó országokban hamarosan a lakosság 90%-a városlakó lesz. A következő 15 évben a városi lakosok aránya hazánkban is 40%-ról 60%-ra növekszik majd. Az emberek összezsúfolódása igen komoly közegészségügyi veszélyekkel jár. A metropolisokban nemcsak az alig kielégíthető lakáshiány, ivóvíz-szükséglet, az egyre nehezebbé váló közlekedés kíván megoldást, de el kell hárítanunk a természetestől igen eltérő környezet és életmód egészségkárosító ártalmait is. Magyarországon elsősorban a főváros — Európa egyik legnagyobb városa — okoz gondot. Itt él az ország lakosságának egyötöde s belső kerületeiben igen nagy a népsűrűség. Járom az utat. .. MTI fotó — Marosi László felvétele Milyen hatással van a városi környezet a születendő gyermekek számára és egészségére? Az ember több százezer éven át a természettel biológiai egyensúlyban élt. Később környezetét céljainak megfelelően alakította, településeket alkotott. Az új környezet azonban visszahatott az emberre, módosította testi-lelki tulajdonságait. Mindaddig, míg a „haladás" mérsékeltebb tempóban folyt, az ember szervezete tudott fokozatosan alkalmazkodni a maga teremtette új feltételekhez. Az alkalmazkodásban döntő szerep és erős megterhelés az idegrendszernek jutott. Civilizációnk mai állapotát azonban a gyorsan fokozódó sebesség jellemzi. E hirtelen változásokhoz szervezetünk már nehezebben adaptálódik. Századunk gyors életforma-változásai minden előnyükkel és hátrányukkal elsősorban a nőket érintik. E változások hazánkban különösen a felszabadulás után hatottak gyorsan, nagy erővel s különös intenzitással a nagyvárosi lakosság körében. A külvilág nyilvánvaló vagy rejtett ingerei (családi, vagy munkahelyi konfliktusok, rohanó élettempó, apró bosszúságok, növekvő és ki nem elégített vágyak) a leendő anya pihenését, nyugalmát, étvágyát rontják. A nagy tömegeket érintő felvilágosodás, az általános műveltségi szint emelkedése, a kereseti lehetőségek változása, a tájékozódás javulása és gyorsulása az emberek igényeit olyan gyorsan és nagymértékben emelte, hogy ezzel sem az egyén, sem az állam háztartása nem tud lépést tartani. E vágyak kielégítésére való törekvés a lakosság tekintélyes részénél idegfeszültséget, hajszoltság érzését, elégedetlenséget, boldogtalanságot okoz, melyek a gyermek érkezését nem teszik kívánatossá (csökkentik a születésszámot), s ha mégis útban van, méhen belüli fejlődését zavarják (koraszülést okoznak). A fenti tényezők kétségtelenül közrejátszanak abban, hogy Budapesten a születésszám rendkívül alacsony (9 ezrelék) Szabolcs-Szatmár megye 18,6 ezrelékes, Hajdú-Bihar megye 17,2 ezrelékes, vagy Borsod megye 16,8 ezrelékes születésszámához viszonyítva, de más európai nagyvárosokhoz képest is. A születésszám csökkenése és a csecsemőgyermekhalálozás javulása jellegzetes eltolódást okozott a főváros demográfiai képében: gyermekeink száma az elmúlt 5 év alatt 40000-rel csökkent, a 60 évnél idősebbeké viszont 60 ooo-rel nőtt. A család a társadalom alapegysége, s bár formája és szerepe sokat változott az idők folyamán, alapfeladata — a gyermekek nemzése és felnevelése — változatlan marad. Budapesten 1965-ben 540 000 család élt, 35 %-uk gyermektelen volt. A családok 28%ában találunk egy, 11%-ában két s csak 2%ában három 15 éven aluli gyermeket. Kevés tehát a gyermek és nő az öregek száma. A gyer-4