Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Szalatnai Rezső: Kinek dirigál a budai Várban Savoyai Jenő?

Dr. Bérezi Lóránt felvétele A budai Várban, a királyi palota előtt, mindenki láthatja, aki fölnéz, sötét lovasszobor ágaskodik, mintha odatartozna a falakhoz, pedig semmi köze hozzájuk. Sajnos, a szobor kitűnő, a főváros köztéri szobrainak egyik legsikerültebbje. Mi több, varázsló szobor is. Hisz a pöttömnyi alak, akit ábrázol, naggyá nőtt. A gnómok mindig valamivel megnövesztik magukat, hogy emberszabásúvá váljanak a társadalomban. Leggyakrabban a magas kaiap hordásával teszik ezt, de van törpe, aki bottal hadonászik, dárdával, sőt esernyővel is beéri némelyik. A budai Vár szob iralakja lóval növesztette magát. A szobrász eleget tett a megrendelőnek, illett a ló a lovas alá, mert az hadvezér volt, s nem is akármilyen. A kis hadvezér jobbjában seregeket dirigáló tábornagyi botot tart s diadalmasan sugárzó arccal tekint le Budapestre, mintha a Dunán és a házrengetegen győzelmei csataterét szemlélné végig. Büszkén szól. Ezt mondja: — Én győztem, én vagyok a hatalom és az erő, ti ott alattam legyőzöttek és behódolok vagytok, teljesítsétek parancsaimat! Ez a szobor betolakodott a budai Várba. Jószerével soha nem kap ott helyet, ha nem a Habsburg-király jelöli ki azt neki. KINEK DIRIGÁL A BUDAI VARBAN SAVOYAI JENS 5 Savoyai Jenő soha nem volt a magyar királyok várához tartozó alak. Jó ízlésű ember volt, építészethez, képzőművészethez értő lény, ismerte történetünket: maga se kívánta volna, hogy a budai várban örökítsék meg. Megsarkantyúzná lovát, s elszökne a palotából, ha látná magát. Nemcsak ma nem való oda, tegnap és tegnapelőtt sem volt odavaló. De ott áll és hirdeti magát annak a várnak a legszebb pontjáról, ahol a magyar királyok arany trónusa helyett már készítik minden trónusnál ragyogóbb helyeit a magyar műveltség kézzelfogható emlékeinek. A népből feltámadó nemzet saját kultúrájának állítja helyre a budai királyi palotákat, a legszilárdabb történeti értéknek, melyre magabiztosan tekinthet fel e nemzet minden fia. Ennek mindnyájan végtelen örülünk. De mi keresnivalója van ott a számunkra legkevésbé szilárd történelmi értéknek: Savoyai Eugenio Habsburg-tábornagynak ? Szeget üt mindenki fejébe ez a szobor, amikor Pestről átkel Budára s széttekint az épülő-szépülő Váron. Kinek dirigál ott kevély paripáján a törpe herceg? Magyarországnak soha nem volt szimbóluma az olasz származású, osztrák zsoldba álló francia katonatiszt, aki féltékeny s hiú királya elől menekülve 1683-ban Lipót osztrák császár és magyar király szolgálatába állott, s haláláig a Habsburg-birodalom nagyszabású védelmezője volt. A kétszáz esztendő, mellyel a Pragmatica sanctiótól 1918-ig meghosszabbodott a Habsburg-család uralma szegény hazánk felett, Savoyai Eugenio hosszabbítása volt. Értett hozzá. Ne fukarkodjunk az elismeréssel: ezt a két századot a lángeszű kozmopolita törpe ajándékozta urainak, a Habsburgoknak, akik befogadták. Lipót császárnak esze nem volt, de szerencséje igen. Eugenio herceg jó fogása volt Bécsnek. Igaz, a herceg volt a zentai hős, ő omlasztotta szét hazánk déli határain a török uralom utolsó bástyáit. Magyarországot azonban nem az ország lakosainak szabadította fel, hanem kenyéradójának. Eugen herceg, az „edle Ritter", ahogy Bécsben hívták, közvedenül nem került szembe a magyarság kuruc katonai felkelésével, de franciaországi és törökellenes hadjáratai közvetve verték a mi katonai és politikai szabadságharcunkat. S Savoya hercege nem csinált titkot abból, hogy gyűlöli a magyarokat. A Habsburgpárti talpnyaló főuraink is tudták, hogy a firtató szemű agglegényke még bennük sem bízik meg, a szívvel-lélekkel elnémetesedő labancokban. Eugen herceg a kuruc szabadságharcot könyörtelen módszerekkel kívánta elintézni: a magyar nemzetiségű lakosság teljes kürtásával. Szó szerint javasolta a bécsi haditanácsban, hogy a császári ármádia ne kímélje se a gyerekeket, se az asszonyokat. A gazdasági berendezést kíméljék meg, de a lakosságot öljék le! Még az áruló Károlyi Sándor és az öreg Pálffy is megborzongott, mikor a szatmári békekötés előtt kiderült a kalandor generális terve. Tulajdonképpen nem is értjük Savoyai Eugént, mit akart ezzel a pusztítással, ezzel a nemzetirtással? Hisz a condottiere gazdasági zseni is volt, az osztrák monarchia törnetírói legalább így emlegetik katonai erényei felsorolása után. Felmérte a szétdúlt országot, s elmagyarázta Bécsben, milyen pompás gyarmat ez a Magyarország, nincs ilyen több e földrészen! Kiszámította, mennyit adhat ez a „kolónia" évenként gabonában, katonában, adóban, borban, szarvasmarhában, lóban, sóban, lenben és kenderben. A győztes herceg pontos számítása szerint indult meg a Habsburg-abszolutizmus kendőzetlen gyarmati politihája a töröktől megszabadult Magyarországon. De a magyarokat gyűlölte, rebellis népség, önimádatban szenved, szabadságot követel, s jogokat emleget. Meg kell szabadulni tőlük, van elég betelepíthető más náció. Remek helyzetet teremtett Savoya her-32