Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Földes Péter: Budapest kirándulóhelyei és a munkásmozgalom

telepedve művelődésüket tágító előadásokat hallgattak. Igen sok csoportnál azonban jóval több is történt ennél. Eldugottabb helyen a szigorúan tiltott dalokra is rágyújtottak, az ismeretterjesztő előadást szabályos politikai szemináriummal helyettesítették, forradalmi verseket szavaltak. Az illegális kommunista pártnak nagy befolyása volt a munkás turistákra. Ezen kívül a párt gyakran gyűjtötte össze kirándulásokon tagjainak egy-egy csoportját és szimpatizánsokat, hogy az aktuális politikai és harci kérdésekről tájékoztassa őket. Sokszor a túrákat használta fel arra, hogy valamelyik vezető szeszemélyesen megismerhessen fontos feladatra kiszemelt elvtársakat. A nemrég elhunyt Gergely Sándor, aki a 20-as években számos túrán tartott előadást, „Tiltott utak" című regényében saját tapasztalatai alapján mutatta be az illegális párt szerepét a túrák megrendezésében, meg azt a szervezettséget, odaadást, amellyel bátor elvtársak fedezték ezeket az illegális találkozókat és előadásokat. Minden hétvégen detektívek, rendőrök, csendőrök cirkáltak a kirándulóhelyek környékén. Nevezetes eset, hogyan járt túl egy ízben Stromfeld Aurél a detektívek eszén. A monarchia egykori ezredese, akit az ellenforradalmi rendszer az 1919-es Vörös Hadseregnél betöltött vezérkari főnöki tiszte — és főleg e hadsereg győzelmei — miatt megfosztott a rangjától, lelkes turista volt, és a történet idején, 1924-ben a TTE Magántisztviselő Szakosztályának az elnöke, ő a túrákat mindig politikai munkával párosította. Egy ízben a TTE több csoportja hozzátartozók részvételével monstre túrát rendezett. A túra fénypontja Stromfeld politikai előadása lett volna, de éppen annak megkezdése előtt az őrködő elvtársak tudtul adták, hogy a tisztást detektívek vették körül. — Most majd a gyerekeknek fogok mesét mondani — jelentette ki nyugodtan Stromfeld. A detektívek odatoppanva, csak egy katonás külsejű férfit találtak, akit kipirultán figyelő gyerekek sokasága vett körül, elragadtatottan hallgatva a jól megtermett bácsi meséjét. A szülők békésen heverésztek a fűben. A detektívek dolguk végezetlenül távoztak. Szaton Rezsőné Stromfeld meséjének a tartalmát is feljegyezte. Egy szegény aszszony munkába menés előtt mindent előkészít, amire kisfiának napközben szüksége lehet. Amikor a gyerek felébred, az előkészített tárgyak sorban elmondják, kik és miképpen készítették őket. Stromfeld hangsúlyozta — és ez a felnőtteknek szólt —, hogy éppen az értékek megteremtői részesülnek legkevésbé munkájuk eredményéből. Stromfeld turistáskodása más tekintetben is nevezetes. Katonai tudását szerette volna a munkásosztály javára gyümölcsöztetni; amikor átvette az R-gárda, a szociáldemokrata párt rendező-gárdájának vezetését, előbb a gárdát újjászervezete baloldali érzelmű elvtársakból, majd hozzáfogott, hogy ezt a kemény kis csoportot a magyar munkásság rohamgárdájává képezze ki. Túrákra vitte, és hol a budai hegyek egy elhagyott sóderbányájában, hol az aquincumi amfiteátrumban tartott harci gyakorlatokat velük. A kevélynyergi menedékház létrehozásának is Stromfeld volt egyik leglelkesebb kezdeményezője. (Maguk a munkásturisták vitték fel az építőanyagot, és maguk is építették fel.) Ott rendezgetett, tervezgetett az épülő falak között 1927 egy hűvös őszi napján, meghűlt, és két hét múlva meghalt. Stromfeld Aurélon kívül — hogy csak kapásból említsünk néhány nevet — Dr. Schönstein Sándorról, Martos Flóráról, József Attiláról, Vándor Sándorról, Braun Éváról, Ságvári Endréről is sokat beszélhetne a budai hegyek munkásmozgalmi krónikája — ha volna ilyen, ha összegyűjtötték volna. Számtalan emlékezetes mozzanat, ma már történelmi nevezetességű esemény játszódott le Budapest valamennyi kirándulóhelyén, de az egyesületben illegális propagandát folytat vagy a túrán illegális összejövetelen vett részt, azt kizárta a tagok sorából. És amikor az egyesület Keresztes-Fischer belügyminisztersége idején — különben csekély összegű — állami támogatáshoz jutott, ezt féltve, mindenféle politikai előadás vagy mozgalmi dal ellen szót emelt. A túrázó fiatalabb és öregebb munkások, alkalmazottak azonban nem igen vetették alá magukat a tilalmaknak, és ha kellett, vállalták a következményeket. A harmincas évek vége felé egyre gyakrabban és durvábban támadtak rá a munkás turistákra a nyilasok. A legnagyobb port ezek Kultúrelőadás a gödi „Fészekben". (1932) Révai Dezső felvétele (A Legújabbkori Történeti Múzeum fotóarchívumából) csak az egykori részvevők — ma ősz veteránok — emlékeznek rájuk, írásban alig jegyeztek fel valamit belőlük. S még e ritka feljegyzések is többnyire hiányosak, vagy a pontos helyszín, vagy a történet dátuma vagy a legfontosabb szereplők neve nincs említve bennük. Az egyik Vörös Segély monstre túra — ezt tudjuk — Csillebércet tűzte ki találkozóhelyül. Az ilyesmire a meghívás élőszóban és ilyen fogalmazásban történt: — Ugye ráérsz jövő vasárnap ? Túrát rendezünk. Egészen magunk között leszünk ... A kommunisták és a szimpatizánsok ebből megértették, hogy fontos, áldozatot igénylő párt-rendezvény készül. Vasárnap azután több csoportban, más-más végállomásról indultak el a meghívottak. A végcélt a csoport vezetője is csak az útközben talált eligazítóktól tudta meg. Csillebércen aztán a csoportok találkoztak, és közösen telepedtek le. Ekkor valaki kiadta a jelszót: „Elvtársak, gondoljatok a bebörtönzöttekre!", és megindult a gyűjtés. A túra minden részvevője odaadta a nála levő pénzt a Vörös Segély javára, a lebukottak hozzátartozóinak támogatására. A TTE központja küzdött a kommunista befolyás ellen. Akiről megállapította, hogy közül az esetek közül a „Pösinger majori" verte fel, 1937 májusában. A három Metzger testvér vezetése alatt álló nyilas csapat a Frankhegyről a farkasréti végállomás felé igyekvő, nőkből és férfiakból álló, 18 főnyi csoporttal szólalkozott össze, majd ásóval, kapával rontott rájuk. Az odaérkezett három rendőr nem avatkozott bele a véres dulakodásba, hanem azzal az ürüggyel, hogy hívja a riadókocsit, eltávozott, és ezzel alkalmat adott a merénylőknek az elmenekülésre. A közvetlen életveszély sem tartotta vissza a munkás turistákat, sem a természetjárástól, sem — jó részüket — az annak kapcsán végzett politikai munkától. Ez az elszántság, odaadás alapozta meg a két világháború közötti időben a Természetbarát mozgalom hírnevét. Budapest kirándulóhelyein az ellenforradalmi időszakban nemcsak „munkaemberek", hanem harcos szocialisták százai nevelődtek. Ajánlatos volna, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség, a munkás turista mozgalom mai utóda, a még fel nem jegyzett eseményeket összegyűjtse. Ha máshol nem, az egyes menedékházak emlékkönyveiben kellene megörökíteni a környék párttörténeti nevezetességeit. 23