Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Bába Mihály: Építkezés, lakáspolitika Varsóban

esztendővel ezelőtt Lengyel­ország fővárosa romhalmaz volt: épületeinek 84 százaléka elpusztult. Volt, aki azt java­solta akkor, hogy az új főváros Lublin legyen, vagy Lodz, a textilipar felleg­vára. Ezeket a javaslatokat azonban elvetették és megkezdődött a mai na­pig tartó gigászi küzdelem: a romok helyén az új főváros felépítése. A ro­mok eltakarítása után az építészek első feladata az volt, hogy a fővá­rosba visszaáramló lakosság részére a lehető leggyorsabban megfelelő la­kásokat teremtsenek, közben dolgoz­zák ki Varsó távlati urbanisztikai ter­vét. Az első időszakban felépült házak, házsorok a mai napig magukon viselik ÉPÍTKEZÉS, LQKIISPOLITIKD VARSÓBAN Varsó legnagyobb lakótelepe, a Muranow, esti fényben -ban Varsóban, 17 000 új lakás — 38 000 szoba — épül, elsősor­ban a külső városrészeken, a nagyobb, zöldövezettel körülvett lakótelepeken. Nagyrészüket a lakásépítő szövetezetek építik. A fent említett lakásokból például csak 4700 lakás az úgyneve zett tanácsi, a többi szövetkezeti vagy öröklakás. Azonban a tanácsi lakásokat sem kapják ingyen. Fizetni kell például a fürdőszoba berendezésért, sőt egyes más berendezésekért is, tehát „kulcs-megváltási díjat" fizetnek. A többgyermekes családok és a különösen nehéz körülmények között élők természetesen segítsé­get kapnak az államtól, a szakszervezettől, így a megváltás összege számukra sem jelent különösebb megterhelést. A tanácsi lakások elosztása nyilvános. Egy évvel korábban kifüggesztik a listát, bárki megtekintheti, megteheti észrevételét szóban vagy írásban, ezután dönt a bizottság, s így valóban csak azok kapnak, akik sem szövetkezeti, sem öröklakást nem tudnak maguknak venni. De még így sem könnyű lakáshoz jutni Varsóban. Szövetkezeti lakásra példá­ul 5—6 esztendőt kell várni. Aki szövetkezeti lakást akar venni, annak be kell lépnie valamelyik lakásépítő szövetkezetbe (beléptidíj 200 zloty) és választania kell a három típus közül. Az első típus: a bérlők szövetkezete (Az első típusú szövetkezet tagjai nem tulajdonosai a lakásnak.) A második típus: az öröklakásokat építő szövetkezet. (A lakás a tag tulajdona, szabadon rendelkezik vele, akár el is adhatja.) A harmadik típus: a személyi tulajdonba kerülő családi házak építésének szövetkezete. (Egy- és kétlakásos házak, esetleg sorházak). A felépült lakásokat társadalmi bizottság osztja szét a tagok között. Figyelem­be veszik a szociális helyzetet, a tagság idejét. (Ha valaki például 1966-ban azért nem kap lakást, mert van nála rosszabb körülmények között lakó tag is, akkor 1967-ben az elsők között kap.) A szövetkezeti lakásépítkezést az állam támogatja. A bérlők lakásszövetkezetei az építkezési költségek 85 százalékát kapják hitelként 60 évi törlesztésre. Az öröklakásokat építő szövetkezetek az építkezési költségek 60, illetve 50 százalé­káig kaphatnak hitelt 25 évi törlesztésre. Ha a hitel 80 százalékát időben vissza fizetik a további 20 százalékot törlik. A családi házak építésére az építkezési költségek 75—80 százalékát kapják hitelként 25 évi törlesztésre. A legnépszerűbb természetesen a bérlők lakásszövetkezete. Általában két nor­ma szerint építenek lakásokat. Az alacsonyabb norma szerint épült lakásokban a fürdőszobának és a konyhának csak a helye van meg. Az ilyen lakás a legol­csóbb, mert a berendezések egy részét a lakók később maguk veszik meg, a ne­kik megfelelő időben. Varsóban egy ilyen kétszobás kb. 50 négyzetméter terü­letű lakás 110 ezer zlotyba kerül. A többi típusú hasonló területű 20, 30 száza­lékkal drágább. Az állam igen nagy segítséget nyújt azoknak, akik lakásra gyűjtenek. Aki például a lakás-takarékbetétkönyvére havonta 200 zlotyt tesz be és leg­alább négy évig gyűjt, az állam havi ötven zloty prémiumot ír az összeg­hez. Ha tehát valaki négy évig havi kétszáz zlotyt tesz takarékba, az 9600 zloty, ehhez a PKO (OTP) 2400 zlotyt ír prémiumként, az összesen 12.000 a sietség, az ebből fakadó szürkeség nyomát. Sem a külső, sem a belső ki­képzésre nem fordítottak kellő gon­dot. Az erkély, balkon, loggia és gyakran lift nélkül épült házakban a lakószobák sem voltak megfelelőek. Láttam ilyen lakásokat: a konyha ki­csi volt, a fürdőszoba többnyire hiányzott vagy olyan kisméretű volt, hogy a mosógépet már nem lehetett benne elhelyezni. A szobák beosztása sem volt racionális, a bútorok elhelyezése gondot okozott, egyszóval nem lehetett meg­hitten, otthonosan berendezni. Ezeket a hibákat azonban megtaláljuk nálunk is is azokban az épületekben, amelyek hasonló időszakban készültek. Lengyelországban, de elsősorban Varsóban, az építészet, és az urbanisztika a társadalom figyelmének középpontjában áll. A sajtó hasábjain gyako­riak voltak a heves viták. A viták nyilvánosak és a különös az, hogy igen sok varsói szinte kötelességének érzi, hogy elmondja véleményét a készülő ter­vekről, a megvalósítás előtt álló feladatokról. Ki a gazdája a főváros újjáépíté­sének ? — kérdeztem egyszer az egyik tervezőmérnöktől. Rövid tűnődés után mosolyogva felelte: Varsó. Vagyis Varsó minden polgára, mert mindenki bele­szólhat. Kis iróniával mondhatom, hogy Varsóban mindenki legalább annyira ismeri az urbanisztikát, mint nálunk ismerik a medicinát. Az viszont kétség­telen, hogy az az ötezer lengyel építészmérnök, aki most az ország újjáépítésén fáradozik, a tervezésnél figyelembe veszi a sokszor igen heves viták érdemes, okos javaslatait. Az elkészült, vagy a még most épülő lakónegyedeknél az építészek a korszerű urbanisztikai megoldásokat alkalmazzák. Az épületek elvesztették terpeszkedő, nehézkes, szürke jellegüket, könnyedén, karcsún szöknek a magasba. A pont­házak, a sorházak tíz, tizenöt, húsz, huszonöt emelet magasba nyúlnak, színe­sek, napfényesek, szinte valamennyi balkonos, loggiás, belsőkiképzésükre, a szobák és a mellékhelyiségek elhelyezésére a gyakorlatiasság és a jó térkihasz­nálás a jellemző. A mai lengyel lakásépítkezést a racionális, korszerű megoldá­sok jellemzik, merészen alkalmazzák a könnyed, színes formákat. A színes fa­lak szennyeződése ellen nemrégen új módszert dolgoztak ki, amely szerint a falakat időnként le lehet mosni, amit természetesen gyakran egy kiadós zápor­eső is elvégez. Eső után tehát a falak régi színükben pompáznak. Bár gyors tempóban halad az építkezés és szinte évről évre új városnegyedek épülnek fel, Varsóban még mindig igen súlyos a lakáshelyzet. (Jelenleg is csak letelepedési engedéllyel költözhetnek a fővárosba.) 1950-ben például egy lakó­helyiségre átlag 1,9 személy jutott, 1964-ben 1,6, 1965-ben 1,5 és a ha a tervek valóra válnak, akkor 1970-ben egy lakóhelyiségre 1,3 személy jut majd. Az öt­éves terv 1966—1970-re nagy feladatokat ró a tervező építészmérnökökre. Ez idő alatt 177 000 szobát, vagyis 72 ezer lakást kell felépíteni, ami 72 ezer két és félszobás lakást jelent! (A tervezők itt már figyelembe vették azt, hogy a garszo­nok, a kisterületű lakások csak látszatenyhülést hoznak, mivel a lakásszükséget „bővítetten újratermelik". Az egy és másfél szobás lakások megfelelnek az időseknek, a magányosoknak, esetleg az ifjú házasoknak is, amedding nincs gyerekük. De abban a pillanatban baj van, ha megszületik a gyerek. Kicsi lesz a másfél, sőt gyakran a kétszobás lakás is. Varsó a fiatalok városa, rengeteg a gyermek, sok a többgyermekes család, ezért épül egyre több kétszobásnál na­gyobb lakás, egyes kerülettekben, az új lakónegyedekben pedig emeletenként négyszobás is.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom