Budapest, 1966. (4. évfolyam)
1. szám április - Garai Gábor: Gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. (Vers)
Aki valóban bölcsen és jól akarja szeretni, annak először is jól kell ismernie Budapestet. Nem kis követelmény! Ez a város Európa egyik legősibb települése. Sem Rómánál, sem Párizsnál nem fiatalabb. És ha sorsát, történelmét tekintjük: nincs még egy, amelynek annyi viszontagság jutott volna osztályrészül. Nem holmi sovinizmus mondatja velünk. így van. És hozzá is tehetjük: sajnos. Ismeri a pesti ember, az utca embere, a városának történetét ? Azt a nagyon is zajos történetet, amelyről — épp ezért — nagyon is csöndes, csekély és kevés műemlékünk beszél? Igazán ismeri ?... És ismeri-e valamelyest a végletek közt feszülő mai budapesti társadalmat? Gondoljuk meg: itt sűrűsödik az ország ipari termelésének a fele; de ugyanakkor tízezrek élnek mezőgazdasági munkából. Új városok emelkednek a városunkban, egyeden ötéves terv alatt néhány Dunaújváros felépül. De itt van, Budapesten, az egyik legnagyobb magyar falu. Itt a legsűrűbb a kulturális intézmények hálózata, de itt a legfekehérebbek a fehér foltok. Itt van a legtöbb orvos, de itt van a legtöbb magatehetetlen, ellátatlan beteg. Itt születik a legfrissebben az új, és itt bújik meg a legkonokabbul a régi. Itt vagyunk legtöbben, és itt szakad ránk a legfeketébb magány... Bárhol érintjük, bármely oldalról mérjük: végletek közt fekszik ez a város! Az egész magyar élet diapasonját mutatja. De még többet is. És gondoljunk az erkölcs végleteire, s a kontrasztos színekből összetett paradox jellemképre: a „pesti emberre"! A gondgyötört bohémre, aki „közmegegyezéssel kialakult hátsó gondolatokkal" beszél, és halálosan komoly vicceket költ naponta... Ha időszerű volt a harmincas években — és időszerű ma is — a falukutatás, akkor azt kell mondanunk : még időszerűbb volna megindítani a fővároskutatást. (Hiszen még a statisztikai adatokat sem ismerik az emberek széles körben, holott ha ismernék sem tudnának sokat: a statisztika csak annak érthető, a számok csak annak beszélnek, aki közelről megnézte a hús-vér valóságot is.) Ademokratizmusnak fontos eleme a beleszólás és bírálat. De így, önmagában, csupán formális elem. Lényege: az eredményes, hatásos beleszólás és bírálat. Annak pedig egyik feltétele: a szakszerűség. Túl vagyunk már a negyvenötös romantikus időkön : „Fogd a munkát, ahol éred, jól-rosszul, valahogy, de mindenképp lelkesedéssel, őszintén, önzetlenül!" Van egy és más, amit abból a korból meg kell őriznünk! De mert itt már nem romokból építjük föl a várost, sőt, már nagyon is sok féltenivaló értékünk van, vigyáznunk kell: a dilettáns vakbuzgalom árthat. A pesti utca embere jól érzi ezt, és a fővárosi ügyekhez szakszerűen akar hozzászólni. Akkor pedig ismernie kell a főváros gondjait, problémáit, a megoldás lehetőségeit, a terveket. A még távoli, csak vázlatos terveket is. Mennyivel inkább a kész, a közelesen megvalósuló terveket. Nemcsak joga ez a pesti embernek, hanem kötelessége. Hiszen ő itt a gazda, hiszen minden, ami van ebben a városban, és ami lesz: az ő keze alkotása. Ezt a várost sok nemzedék munkájából ő kapta örökségül; kötelessége megőrizni nemes hagyományait; de kötelessége, hogy különbül, szebben, gazdagabban hagyja örökbe az utódoknak. A tett legméltóbb rugója: a perspektíva. Hogy nem a szükség kényszerít, s nem is csupán az anyagi érdek, hanem hogy látom a célját, értelmét annak, amit cselekszem. így illik a szocialista emberhez a munka. így illik az emberhez. Budapest nem csupán a budapestieké. Budapest Magyarország fővárosa. Szépségére az egész ország büszke, kudarcait az efeész ország bánja. Ha sokkal kisebb város ,volna is, ha csak tizede és nem ötöde az országnak, akkor is: az ország sorsa — sokkal nagyobb mértékben az arányosnál — itt fordul. A főváros divatot formál, példát ad, rosszat vagy jót — az egész országnak. Mindezzel pedig elmondtuk lapunk programját. És azt is, hogy bár a főváros folyóirata vagyunk, szeretnénk hinni: országos folyóirat leszünk. A lap szerkesztő bizottsága és munkatársi gárdája az impresszumon bemutatkozik. Régi fővárosi közszereplők, talán van némi hitelük a bizalomra. De hogy milyen lesz a lap, az végül is nem tőlünk, nem csak tőlünk függ. Ez a lap akkor lesz jó, ha az olvasó munkatársul is mellénk szegődik, akkor lesz jó, ha a fővárosi közélet fórumán tízezredet ösztönöz megszólalásra. Vagyis Önöktől, nagy részben Önöktől is függ, pesti emberek! Kérjük szíves pártfogásukat. GARAI GÁBOR: Gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest H. Montarier rajza Kora-reggeli utcák friss zúzmarás varázsa, asztmás öreg buszok nyers fék-csikor dúlása, kibuggyant-pezsgő-színű fürdők nyári szeszélyei fő-hivatali lépcsők végtelen meredélye; bundákba varrt hideg nők — kifosztott idegenség —, füstbe és ködbe burkolt nagy téli naplementék, pipacs-szirom szoknyákban kibomló könnyű lányok, villany-sikátorok közt derengő látomások, — ez vagy te, s izzító vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. Szöknék tőled örökké, — csak innen, innen el! S ha elhagylak, — a mérged, a mézed máris visszaperel. S mint csöndes szülőfalumba — mert az nekem nem adatott —, sietek hozzád szorongva: mint változott arculatod?! Akár egy kurta hét alatt is: nem lettél-e idegen ? Ó, vissza-érkezések, zokogó zötyögések kelenföldi síneken ... ó, Naphegy, gyerekkori bozótok, andalgók a Tabánban, Körúti beteg telefonfülkék a sietség örült kábulatában, — ez vagy te, és vibráló vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. Új utcák, gyöngy-fehér házak szelíd sora; esőben villamosra várók keserves ostroma; éjjel-nappal ziháló, hűséges gyári gépek; népek, kik hűlt szobákból zsúfolt járdákra lépnek . . . Hidakkal megvasalt gyöngéd s gyilkos Duna ... Csavargók hajnala: — hova kallódsz, hova! — ó, film-sebes jövendő változó ékszere, tékozló napjaim józanító jege, csüggeteg éjeim föl-szító tűz-világa, te hoztál a világra s te dajkálsz a halálba, te szülőm s gyilkosom, vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. 2