Budapest, 1966. (4. évfolyam)

5. szám augusztus - Kiss. E. László: Gondolatok és tervek Budapest belvárosának fejlesztéséről

KISS E. LÁSZLÓ GONDOLATOK ÉS TERVEK A BELVÁROS JÖVŐJÉRŐL mintha technikailag megvalósíthatatlanok lennének hanem mert a gazdasági-gazdaságossági feltételek erősen korlátozzák a technikaiak érvényesítését. Illetőleg általában maguk a koncepciók nem elég rugalmasak ahhoz, hogy a mennyiségi-minőségi igények változását, fejlődését követni tudják, a lakáslakóház és a városépítészet adott problémájának megoldásához megfelelő alapul szolgáljanak. E gondolkodó építészek egyike a vertikális terjeszkedés olyan alternatíváját javasolja, mely, bárhol épül, horizontális terjeszkedést nem jelent. Nem követeli tehát a régi város lebontását sem, hanem, föléje építve, lehetővé teszi minden korábbi egyedi, és együttes történeti és kulturális érték megtartását. Sőt az olyan épületek, építmények, városrészek megtartását is, melyek az érintett gazdasági okok következtében — még meglevő használati értékük miatt — jó ideig, le nem bonthatók. Ennek a javaslatnak — mely a világ sok szakemberének, s szinte egész szaksajtójának érdeklődését felkeltette — szerzője egy Yona Friedmann nevű magyar építész (aki 1944-ben származott el innen, Izraelben fejezte be építészeti tanulmányait, és 1956 óta Párizsban él). Friedmann általánosságban kidolgozott, térbeli szisztémáját többek közt Párizsra is alkalmazta. Az általa nem túl pontos disztinkcióval „térbeli Párizs"-nak nevezett koncepcióban, a külső és a belső bulvárok közti terület — tehát lényegében a történeti város — fölé 18 -25 m magas, egymástól 35 — 50 m távolra helyezett lábakra emeli a négy-hatszintes, háromdimenziós-rácskonstrukciót, melynek vázát viszonylag egyszerű, tömeggyártású szerkezetekkel és szerelő eljárásokkal, elsősorban szabadon formálható és változtatható, lakások ezreivel lehet kitölteni. A térbeli rács megfelelő tartalommal kitöltése a legjobb tájolás, benapozás, s a városra meg a messzi tájra való kitekintés biztosítását teszi lehetővé. KissE. Lászlóin bemutatott,konkrétan egyetemi épületek megoldására vonatkozó, de lakás-lakóházépítésre talán méginkább vonatkoztatható, javaslata csak annyiban egyezik Yona Friedmannéval, hogy ő is ugyanabból a gondolatból indul ki. Kiss megoldása azonban szerkezetileg egyszerűbbnek, reálisabbnak, és építőiparunk mai helyzetében is kivitelezhetőnek látszik. S ami egyáltalán nem mellőzhető szempont : az ily módon elképzelt „térbeli Budapest" nem lebeg hatalmas, áttört, mégis árnyékvető, s talán nyomasztó, külön testként a meglevő-megmaradó régi város felett, hanem azzal szervesen egybeforrhat, s hozzájárulhat a pesti oldal mai monoton város sziluettjének megváltoztatásához, élénkítéséhez, gazdagításához. Érdemes lenne ezért mélyebben elgondolkozni rajta, és sokoldalúan vitatkozni róla. S ha ez az adott témára konkretizált javaslat ilyen vagy olyan okból nem is kerül megvalósításra, egy, a gondolatok, vélemények ütközéséből megszülető, kiérlelt változatát érdemes lenne valahol kísérletképpen felépíteni. Mert lehetséges, hogy, viszonylag jóhatásfokkal, elősegítheti a bevezetőben említett „mérhetetlen nehéz" lecke megoldását kereső építészi erőfeszítések sikerét. Budapest központjában levő intézményeink egyre újabb igényekkel lépnek fel. Helyük szűknek, elhelyezésük gazdaságtalannak és egészségtelennek mutatkozik. így az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Kara kinőtte jelenlegi — eredetileg más célra emelt — öreg épületeit. De nemcsak kinőtte, hanem ennek a rendkívül nagy fontosságú és rohamosan fejlődő oktatási- és tudományos-intézménynek speciális és korszerű technikai berendezéssel ellátott, rugalmasan változtatható és fejleszthető épületekre van égető szüksége. Három tanulmányterv készült ezért annak megvizsgálására, hogy hol, és milyen építészeti gondolat realizálásával érhető el a feladat optimális megoldása? Egyik tanulmányterv a Kar jelenlegi helye, a Múzeum körúti Trefort-kerti-, másik a volt Ludovika Akadémia Nagyvárad téri területére, mindkettő megrendelés alapján — harmadik — társadalmi munkában — a Kerepesi és Fehér út sarkán levő, viszonylag jó közműellátású területre készült. A megoldásra pedig olyan építészeti rendszert volt érdemes keresni, mely — az összehasonlíthatóság kedvéért mindhárom tervben — azonos konstrukciós eszközökkel, a funkcióknak — az építészeti együttes anyagi (használati) és szellemi (esztétikai) funkcióinak egyaránt azonos módszerű betöltésével, az adott körülmények között a legjobbnak ígérkezik. Javaslatom szerint ez egy úgynevezett „mobil" és „nyílt" rendszer. A rendszer „mobil" voltán azt kell érteni, hogy az épület — lépcsőit, liftjeit, függélyes közművezetékeit és mosdó-WC csoportjait tartalmazó — helyhez kötött, tehát nem „mobil" gócai kivételével, minden más részében, a hasznos alapterület kb. 90%-ában, szabadon alakítható, vagyis „mozgó" válaszfal" és födémelemek segítségével bármikor, bármily méretű helyiségekre osztható. A rendszer „nyílt"-sága pedig azt jelenti, hogy az egyes épület és az épületek együttese nem egyetlen, merev, lezárt rendszer, hanem több irányban is bővíthető, fejleszthető. A kompozíció esztétikai egyensúlya ezzel — elvben — nem borul föl, hiszen ez a bővítésfejlődés úgy mehet végbe, mint valami természeti alakzaté, például egy fáé, mely évről évre növekedvén mindig más, többnagyobb, és mégis mindig ugyanazt a szépséget sugározza. Ez az építészeti rendszer egyben igen gazdaságos is: „mobil" és „nyílt" jellegével sokáig képes idomulni az igényekhez, az élethez, mégpedig veszteség-pusztulás nélkül, nem úgy tehát, mint a konvencionális építészet „rendszere". — Ezek előrebocsátása után vegyük sorra azokat az előnyöket, melyeket ez a rendszer nyújthat, majd pedig vizsgáljuk meg magát a tervet, mint e rendszer első, budapesti megvalósításának kísérletét. Tegyük ezt pedig a látszólag legproblematikusabb, Trefort-kerti megoldással kapcsolatban. Ilyen előny az, hogy a régi város megújulhat, átalakulhat, nemcsak a mai, hanem elképzelhető távlatokig, a jövőben kialakuló civilizációs és kulturális igényeknek is megfelelően. Éspedig a meglevő anyagi és esztétikai értékek megtartásával, szervesen újulhat meg, alakulhat át. A meglevő értékes épületeket tehát semmi rombolásveszély nem fenyegeti, a kevésbé értékes, de még el nem avult épületállomány egyedei pedig zavartalanul leélhetik élettartamukat, szanálásuk, gazdaságunk körülményeinek megfelelően, különböző időpontokban akár egyenként is megtörténhetik. Végül ennek az építészeti rendszernek igen nagy előnye, hogy kivezető utat mutat az egyre növekvő, besűrűsödő és szétáradó nagyvárosok mind nyomasztóbb adottságai közül, amelyek egyik legsúlyosabb tétele: a növekvő egészségrontás, emberpusztítás. A világ gondolkozó és alkotó építészei számos megoldásával kísérleteztek és kísérleteznek — főleg papíron — ennek az immár elodázhatatlanul megoldandó problémának. E kísérleteknek még a felsorolása is messze vezetne. Kétségtelen azonban, hogy a problémának csak megközelítően is jó megoldása elképzelhetetlen az építészet, a városépítészet konvencionális szemlélete és gyakorlata alapján. Progresszíven új látásmódra és bátor technikai, formai újításokra van szükség ahhoz, hogy metropolisainkat a fenyegető csődtől megmentsük. Ilyen szemlélettel és konkrét megoldással készült az említett három tanulmányterv. Közülük éppen a Trefort-kerti variáció érzékelteti legjobban e csőd elől mentés nem konvencionális, de már ma is megvalósítható módját. A javasolt új rendszer lényege, hogy a vertikális lépcső-lift közlekedést és a közművek felszálló vezetékeit tartalmazó tartótoronypárok, keskeny, hosszú és magas épülethasábokat — valóságos épületpengéket — emelnek a föld fölé. Ez lehetővé teszi egyrészt a meglevő beépítés megtartását, ületőleg utólagos, fokozatos eltávolítását, és az építési terület minél teljesebb, optimális esetben csaknem teljes felszabadítását, kisrészben a közlekedés lazítására, autóparkolásra, főleg azonban zöld felületek, kertek létesítésére. (A felszín alatt, még a régi pincék felhasználásával is, elsősorban garázsok létesíthetők). Az építés módszere a túloldali ábrákról olvasható le. főként telepített üzemben előregyártott — vasbeton építőelemek összeszerelése védőállvány felett, a mindennapi 27