Budapest, 1947. (3. évfolyam)

1. szám - LÁNYI VIKTOR: Debussy

Bartók Béla, Kodály Zoltán és a Waldbauer—Kerpely vonósnégyes BapTOK Eejia, Ko^a/it, 3oJiTaH H KaapieT Ba/ib;i6ayep— KepneJib Béla Bartók, Zoltán Kodály anil the W aldbauer—Kerpely string quartet Béla Bartók, Zoltán Kodály et le Quatuor Waldbauer—Kerpely pontosan megállapítani, mit tartalmazott az akkor Párisba küldött postacsomag. Ismerve a helyzetet, csak következtetni lehet, hogy alkalmasint az akkoriban forgalomban volt »101 magyar népdal«-t és az ehhez hasonló nótakiadványokat küldték el a francia mesternek. Ennek az anyagnak tetemes részére bizony ráillett az, amit Debussy a hivatásosok kontárságának mond. A két évvel korábban, Rozsnyai-kiadásban megjelent Bartók—-Kodály-féle húsz népdal nem volt közte, mert Waldbauer Imrétől tudom, hogy ezt a gyűjteményt egy évvel később ő mutatta meg Debussynak. Radics Béla muzsikálásába valósággal beleszeretett a mester. Ittléte alatt minden áldott este a Hungáriaétteremben kellett kikötni a társaságnak, mert ott játszott bandájával a híres cigányprímás. Radics tudta, hogy ki az, aki oly nagy érdeklődéssel hallgatja. Elő is vette tudományát s egymásután húzta a legszebb nótákat. Debussy bámulatos finom érzékkel tudta megkülönböztetni az igazi, régi népdalokat az újabbkeletűektől. Mindenesetre meglepő a levélnek az a részlete, amely fiatal zeneszerzőinknek tanácsot ad, hogyan értékesítsék saját stílusukban az eredeti népdalanyagot. Ebben a pár sorban a következő évtizedek egész nép- és műzenei programja úgyszólván benne foglaltatik. Zágon (Géza) Vilmos, akiről a levélben szó esik, nagytehetségű zeneszerző volt, Debussy egyik leglelkesebb, leghívebb magyar követője. Akkortájt jelent meg finom franciás stílusú zongoraszonátája és egy szép Ady-zenésítése (»Kabos Ilonka húgomnak« ajánlott, »Fehér leány virágkezei« c. költeményre). 1918-ban a harctéren szerzett betegségében halt meg. Debussy beváltotta ígéretét, csakugyan foglalkozott Zágon szerzeményeivel, sőt a kottákat stiláris széljegyzetekkel is ellátta. A Waldbauer—Kerpely-vonósnégyes ifjú tagjait nagyon szívébe zárta a mester. Személyesen rendezte meg a következő év (1911) novemberében a magyar vonósnégyestársaság párisi bemutatkozó hangversenyét, amely erkölcsileg és anyagilag remekül sikerült. Jelen voltak a modern francia zeneköltészet, irodalom és képzőművészet kiválóságai. Mind osztoztak Debussy elismerésében, aki lépten-nyomon hangoztatta, hogy kvartettjét a magyar fiúk értették meg elsőízben és tolmácsolták úgy, ahogy ő képzelte. A nevezetes estét néhány nap múlva követte egy másik, a Sorbonne-egyeteinen. Ezt a »Haute École Sociale« (Társadalomtudományi Főiskola) zenei szakosztálya rendezte. Waldbauerék ez alkalommal csupa magyar művet játszottak (Bartók, Kodály, Weiner és Radnai műveit) s nem kisebb ember, mint Romáin Rolland tartotta a bevezető előadást. A Bárczy-levélben Debussy egyebek közt Waldbauer Imre címét is kérte, hogy megköszönje a kisleányának küldött üdvözletet. De úgy látszik, nem volt türelme bevárni a választ, mert ugyanaznap (1910 dec. 19. kelettel) a Rózsavölgyi-céghez címezve a borítékot, Waldbauernek is írt egy levelet. Ebből a Debussylevélből álljon itt néhány sor : ». . . hogyan köszönjem meg Önnek és kedves társainak azt a végtelen nagy örömet, amelyet kvartettem előadásával szereztek nekem ? Mondhatom, most elsőízben hallottam úgy — pedig már számtalanszor játszották előbb is —, olyan tolmácsolásban, amely tökéletesen és föltétlen megértéssel valósította meg legbensőbb szándékaimat. . .« Hogy Wagnertói és általában a német muzsikától Debussyt elvi ellentétek választották el, az a magyar zenére vonatkozó fejtegetéseiből is lépten-nyomon kicsillan. Érdekes viszont, hogy Liszttől — ha bírálja is — nem tagadja meg a zseniális jelzőt. Ángyán úr, akinek a címét kéri az egyik utóiratban, nem más, mint Ángyán Béla, Bárczy Gusztáv barátja és üzlettársa, aki a háború után képviselő, sajtófőnök és államtitkár is volt. »M. Fodor« pedig azonos néhai Fodor István mérnökkel, az Elektromos Művek igazgatójával, Edison egykori munkatársával. Mind a két magyar úrral, Budapestről való távozása után, Bécsben töltött egy kellemes estét Debussy. A Hungária-szállóban felejtett sétapálcának a levél címzettje — mint nekem mondotta — annakidején elfelejtett utánanézni. Ki tudja, talán most is ott hever valahol a hotel romjai közt ez a tárgy, melyhez a nagy francia zeneköltő »babonából ragaszkodott« . . . 30