Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - ISOZ KÁLMÁN: A magyar opera hőskora

Röviddel Kelemenek kezdeményezése után, Kolozsvárott is megalakult egy magyar színjátszó társaság. Ennek tagjai lelkes, tanult, filozófiai osztályt végzett ifjak, nagyobbrészt nagyenyedi kollégiumi diákok voltak. Kolozsvárott szerencsésebb viszonyok között indult meg a lelkes vállalkozás, mert míg Kelemenek a pest-budai színházbérlőknek voltak kiszolgáltatva és az idegenajkú hivatásos színtársulatok fejlett művészetével szemben kellett helytállaniok és elvérezniök, addig a kolozsvári együttes pártfogóra talált s képes volt fejlődni, erősödni, s országos jelentőségűvé válni. Itt munkálkodott mint zenei szervező Kótsi Patkó János. Ide szerződött Ruzitska József, a debreceni katonakarmester musika-direktornak. E helyütt alakította meg Udvarhelyi Miklós az első »dalszínész« társaságot. Közülök hadd említsek fel egynéhány nevet. Elsősorban Déryné Széppataky Rózáét, aki nélkül a magyar opera elképzelhetetlen. Férfiénekesek : Udvarhelyi Miklós, Szerdahelyi József, Pályi Elek, Szilágyi Pál. Déryné rendkívül érdekes és élethű naplójából tudjuk meg, mily nehézségekkel kellett megküzdeniük. Példaképen csak ezeket említem meg : az egyik állomáshelyen közvetlenül a színpad felett volt a zsindelytető, úgy, hogy havazáskor a szél a hópihéket befújta s ezek Dérynére hullottak, aki kivágott ruhában énekelt a színpadon. Énekes darabokhoz nem volt mindig megfelelő szereplő, ezért gyakran operaáriákat énekelt önálló számokként olyan zenekísérettel, amilyen éppen volt, teszem egy gitár pengetése mellett. Hány értékes hang fáradt el idő előtt, vagy ment tönkre e küzdelmek során! Ok voltak a dalszínészet hősei, kik prometheusi ivadékokként úgyszólván a semmiből csiholtak tüzet a magyar operajátszás oltárára. A hőskor kezdete sohasem állapítható meg pontosan, mert szereplői emberfeletti feladatokkal küzdenek s a nyomtalanul eltűnők is hálánkat érdemlik, mert az eredményt elérők, nélkülük, nem végezhették volna el szintén erőnfelüli munkásságukat. FORDÍTSUK FIGYELMÜNKET a szereplőkről a szerzőkre, természetesen kizárólag a hazai szerzőkre. A legrégebbi nyomot Gáti István : A kótából való kiavirozás mestersége című, Budán 1802-ben megjelent pedagógiai munkácskájában találjuk, ahol a gyakorlatok között erre bukkanunk : »Magyar Ária a Quodlibet Operából Kótsi Úrtól«. E húszegynéhány ütemből álló dalt csak annyira lehetett áriának nevezni, mint a quodlibetet (magyarul : ami tetszik) operának. Hogy Kótsi Patkó eredetileg mely darabba szánta betétül e bájosan naiv szerelmi dalocskát, nem tudni, talán nem is lényeges, a fődolog az, hogy a többi kezdő kísérlet hangjegyeivel ellentétben, ez megmaradt. Minden kezdetlegessége dacára, ékes bizonyítéka a kor művészi igényeinek, ízlésének. A minduntalan hallható ékítésről maga Gáti tanítja, hogy elmaradhatatlan, s hogy cifra »nélkül igen együgyű az Ének vagy Nóta. Sokszor tsak egy szép tzifra is indulatot önt belénk«. Hatalmas út vezet innen az emberöltővel később megírt, s az »első magyar opera« elnevezést valóban megérdemlő dalműig. E mű Ruzitska József alkotása, a »Béla futása«. Eredetileg Kotzebue e címen egy darabot írt a pesti nagy színház megnyitására, de a cenzúra nem engedte meg előadását. Magyarul 1815-ben megjelent. Szövegkönyvvé Kótsi Patkó János gyúrta át. Ruzitska A Kelemen László-színtársulat férfitagjainak aláírásai hangulata ömlik el a színen, amikor Kálmán felszólítja leányát, hogy énekelje el az ő nótáját. Ez a nóta pedig nem más, mint a »Hunnia nyög letiporva« kezdetű ária, melyet sokat és soká énekeltek országszerte. Ruzitska József 1823-ban elhagyta Kolozsvárt s feleségével, aki olasz nő volt, Itáliába ment, hol eltűnt szemeink elől. 1810 óta mint zenetanító működött Kolozsvárt Ruzitska György, aki a Béla futása szerzőjének ép úgy nem volt rokona, mint a veszprémi regens-chori Ruzitska Ignác sem volt az. Ruzitska György a régebben már drámaként előadott Alonso című darabból szövegkönyvet Íratott magának s e német librettót komponáltajmeg. A spanyol földön játszódó opera tárgya a Trubadúr meséjének szerencsés kimenetelű elődje. Ezt az operát Pesten 1826-ban kellett volna előadni, de közbejött akadályok miatt, a terv meghiusult. Az Alonso-nak tervbevett, de elmaradt bemutatója esztendejébenf

l 826-ban nyílt meg a szabadkai színház Arnold György operájával, a Kemény Simonnal. Ennek hangjegyei nem maradtak reánk, de a művet, az egykorú híradás szerint Arnold »énekel, tsinos magyarsággal és a muzsikának különös jó alkalmazásával« írta meg. Kedvelt darab volt azidőben Szentjóbi Szabó László darabja: a Mátyás király választása. Kézenfekvő dolog, hogy ebből hamarosan operaszövegkönyvet írjanak s a szükséges verseket Kisfaludy Sándortól kölcsönözzék. Arnold írt hozzá zenét. Ez Heinisch József másolatában fennmaradt, utóbb ő maga részint megtoldotta, részint új számokat szerzett hozzá. Arnold Györgytől való az »Annyiféle a szerelem« kezdetű Kisfaludy-strófa" megzenésítése. A Nemzeti Szinház megnyitásáig az állandó otthon nélkül szűkölködő magyar színjátszók, kiknek a dráma minden válfajában helyt kellett, állniok, az énekes darabokban magánénekesként vagy kóristaként szerepelniük, valóban emberfeletti teljesítményre voltak képesek s nem annyira a nemzet napszámosai, mint az énekes színpad önfeláldozó, minden elismerésünkre és hálánkra méltó hősei, magukat szent lelkesedéssel önként odaadó vértanúi voltak. A Kolozsvárról kiindult dal- és színjátszó társaság sok vidéki állomáshely után (Nagyvárad, Pest, Miskolc, Kassa), összetételében gyakorta mint katonakarmester kellő zenei tanullsággal és szerzői adottsággal bírt, azonfelül elég időt töltött Magyarországon, hogy ne törje kerékbe a magyar szöveget. Kolozsvárott 1822 karácsony napján volt bemutató előadása. A tatárjárás idején játszó darabban a csatát vesztett Béla király Kálmán vitéz várában talál menedéket. Ez, noha fiát hír szerint a király végeztette ki, nem áll bosszút s kellő magyarázkodások után kibékülnek egymással. (Alighanem az, hogy egy magyar úr a királynak »megbocsát«, indíthatta annak idején a cenzúrát arra, hogy az előadást ne engedje meg.) A tárgyánál fogva komor darabban egy személy : Ferkó, a lovász képviseli a derűt. 0 »égszínkék szemű« szerelme tárgyának szépségét dicsérve és szerelme nagyságát zengve, szíve választottjának nevét bevési egy »agg fa« derekába s azután »körültáncolja« a fát. KOMORABB JELENET az, amikor Kálmán és leánya Lóri vannak a színen. Már tudják mi történt, értesültek a nemzet tragédiájáról. Az örök sírva-vigadás módosulva Budán telepedett meg s ott a Várszínházban |1833-tól 1837-ig működött, megerősödött és kiforrott. így tudott a Nemzeti Színház művészi gárdájának gerincévé lenni. Küzdelme nem volt hiábavaló s eredménye : a Nemzeti Színház megnyitása; amivel egyidejűleg lezárult a magyar opera hőskora. A Kelemen László-színtársulat nőtagjainak aláírásai