Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - JÉKELY ZOLTÁN Búcsú Budapesttől (Vers)

ez valami . . . híradás Gusztitól, amiért nem érkezhetett meg, amikor igazság szerint meg kellett volna érkeznie és amikor ő is meg akart érkezni. Mikor aztán elujságoltam Mariankának a fehér kecskét, akkor Marianka egyszerre már tudott is mindent. — Lohengrin, — mondta és kicsit ijedten mosolygott. Lohengrinhez viszonyítva, Guszti époszában egészen hibátlan stílusúnak találtuk a hattyú helyén a kecskét és nem akadhatsz meg rajta, hogy a Wagner Guszti színeit viselő fiamnak is Ágoston a neve. Siegfridet vagy Parsifalt azért már igazán nem kívántam. A kecskének ellenben Lohengrin a neve és — talán láttad is, ha már találkoztál velük, hogy Guszti és Lohengrin, az egyszerre érkezettek, minden különösebb ösztönzés nélkül egyszerűen elválhatatlanok. Hát eddig a történet. Ha van valami hozzáfűzni valód . . . Kicsit zavartan néztem barátomra. A történethez nem volt hozzáfűzni valóm, ma sincs. Az emberi szívekben mindig volt hely titkok számára és a barátság — ha komolyan szembe akarunk nézni vele — nem a legkevésbbé titokzatos dolgok közül való. JÉK ELY 7OI I A V — 1943 — Roppant város, benned semmi nyomom, Pedig itt éltem, vágytam és lobogtam. Száguldoztam. mint új Bellerophon, Egy árva percig sem ülvén nyugodtan. Hol vagy, ifjan hajhászott szerelem. Megcsókolt lányok, meglakott lakások . . . Ki játszik ily lelketlenül velem, Hogy nyomaimra sehol se találok ! ugyanolyan a haja, amilyen sörénynek Guszti köszönheti, hogy most Afrikában van, — ha ott van még. Sokat gondolunk rá, de meg se mozdulunk, hogy megtudjunk róla valamit. Félünk, hogy valami nagyon szomorút hallanánk. Hagyd csak, dehogynem, ezt ő nekünk . . . szóval mi ezt tudjuk. Miért ? . . . Hát hallgas ide . . . talán másnap, hogy ez a kicsi megérkezett, valamelyikünk észreveszi, hogy a kertben, egészen a ház közelében egy szép fehér kecske legelész. A mi kertünkbe ugyan könnyű bejutni, megnyugodtam hát én is abban, hogy betévedt valamelyik szomszédtól és majd értejönnek. De nem jött érte senki. Valószínű, hogy ha én akkor jobban utánanézek, kiderül, hogy honnan került hozzánk. De az akkori — beláthatod — különös élményünknek valahogy úgy melléjeillett, hogy nem is igen csodálkoztunk megjelenésén. Marianka, szegény, az első percekben el se akarta hinni, hogy vöröshajú fia van, még sírt is miatta, hogy neki milyen szokatlan ez és hogy a kisfiú talán majd csúnya lesz. De egymás előtt is titokban, mind a ketten megnyugodtunk benne, — esküszöm neked, mind a ketten arra gondoltunk, hogy Maholnap nincs, kitől búcsút vegyek, Kihez éjjeli szállásra mehessek ; Vonathoz kísérő kedves helyett, Majd integethetek a sváb hegyeknek. Az élet füst, Budapest kő s hamu, Az ifjúság csak egyszer hallható dal, A szerelem sebeslő iramú Ar : packázik törékeny csolnakokkal — 463