Budapest, 1947. (3. évfolyam)
12. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Tóth Gáspár magyar szabó
Hazai ink? Pestváros közönsége alólirt napon a' hozott's más hirdetményben közzéteendő határozatok végrehajtására s a' rend fentartására az alólirt bizottmányt közértelemmel választván, ez ugyancsak mai napon összeülvén, következőket határozott: 1. A'létező polgári őrsereg jelenleg 1500 taggal fog szaporíttatni. E végett 2. Minden becsületes euiber magát mától kezdve a' városházán a bizottmány előtt jelentheti s ennek bírálata után fegyvert és ismertető jelt ingyen fog kapni. 3. A most létező polg. őrsereg is ugyanazon ismertető jelt veszi fel, melly lesz egy nemzeti szalag a balkaron s nemzeti sziuii rózsa a fövegen. 4. Az újonnan felveendő polgár-őr a létező osztályok bármellyikébe állhat be. 5. A bizottmány, ha szükségét látaudja, ezen nemzetőrséget még szaporítandja. (f. A bizottmány teljes bizalommal várja minden becsületes hazafitól, hogy a' személy és vagyonbátorságot nem fogja megsérteni, sem a' közbékét és rendet megháborítani. 7. A bizottmány minden becsületes hazafitól megvárja. hogy ennek és az őrsereg minden egyes tagjai intéseit szívesen követni és teljesíteni fogja. Polgártársíik! jelszavaink: éljen a' király! alkotmányos reform, szabadság, egyenlőség béke és rend! Költ Pesten 1848. évi mtírcz/iú 15-ké/i. . , KoUeoblller Leopold s k. választ, elnök. Irinyi József s. k- Vasvári Pál s-ka bizottmány elnöke és hlauzal Gábor & k . stailenberger istváü s. k. Pe 'tn r Sándo r \h -többi tagjai: \vary Pál s. k. Molnár fyOrg^k. GyurkoXUá.l.e s.k-Kgrcssy Samu s. k. Irány I Dániel s. k. kacsko\ les Lajos s- k. A Petőfi életrajzok az eseményt úgy örökítik meg, hogv a költő 1844 februárjában debreceni nyomorgása után (ahol Pákh Albert jótállott 150 váltóforint tartozásáért) Pestre gyalogolt s kiadót keresett verseire. Vörösmarty felhívta a Nemzeti Kör tagjainak figvelmét a kéziratra. A Kör március 27-én tartott ülésén ajánlotta fel Tóth Gáspár az előleget, amit Petőfi egyenesen Pákhnak küldött Debrecenbe. A Nemzeti Kör azután május 11-i ülésén egyhangúlag elhatározta a »Versek« kiadását. Ez az első színfolt (versben és prózában) Tótb Gáspár portréjához. Szabómester volt, magyar szabó, a Nemzeti Kör tagja, a költészet barátja s 80 forintjával (ami egyes feljegyzések szerint csak 60 forint) Petőfi mecaenásalett. Jólmenő műhelye lehetett, hiszen — tudjuk — a Magyar-utcában, saját házában akasztotta ki a cégtábláját. Miután íróknak, redaktoroknak, színészeknek dolgozott, nem valószínű, hogy házát ezek pénzén vásárolta. Azt is tudjuk ugyanis, hogy jószívvel, sőt gyakran könnyelműen hitelezett nekik. Honnan tudjuk? Elsősorban Vahot Imre életírásából. Vahot Imre a Pesti Divatlapot szerkesztette és 1844 júniusában magához vette Petőfit segédszerkesztőnek. A költő fizetése havi 15 váltóforint, azonkívül lakás, koszt a szerkesztőnél és minden versért külön két forint. »És hogy mégjobban kedvet kapjon a verseléshez — meséli Vahot Imre — s még magyarosabb szabású költeményeket írjon, mindjárt kezdetben csináltattam neki népies magyar ruhát. Amint tudtomra adá, hogy e veszett nagy német városban kedve volna tetőtőltalpig magyarosan járni, szaván fogva vittem őt udvari szabónkhoz, Tóth Gáspárhoz, ki már ekkor nemcsak hogy híréből ismerte a költőt, de első versgyűjteménye kiadását anyagilag is gyámolítá. Tóth Gáspárral, ki már ezelőtt több, csinos atilla s Zrinyi-dolmányt készített számomra, szépen felöltöztettük Petőfit magyar divatlapi szerkesztő-segéddé, mintha csak a mi magyar nemzeti múzsánk papi öltönyét vette volna magára, kivetkőzvén Thália vándorpapi gúnyájából.« Vahot Imrének e soraival szépen gazdagodik a Tóth Gáspár portré. »Udvari szabónk« — írja róla a Pesti Divatlap szerkesztője s ez alatt a Komló és a Pilvax »udvarát« érti, ahová nem septemvírek, hanem jurátusok, nem császári beámterek, hanem tollforgatók, nem főurak, hanem keszeg-termetű, szomjas aktorok járogattak. Az ő »udvaruk« számára dolgozott Tóth Gáspár, Attilák és Zrínyik mestere. Készített is a Pesti Divatlap segédszerkesztőjének olyan kancamentét, aminőt lelki rokona, Csokonai Vitéz Mihály viselt, hozzája sujtásos, szűk magyar nadrágot, meg túri süveget, darutollal! Hogy a kordován-csizmát, a fokost és a makrapipát hol szerezte be a segédszerkesztő, azt nem tudjuk. De beszerezte, s mint a Pesti Divatlap élő divatképe, úgy feszített a pesti utcán. »A suszterinasok bámulva futkároznak utánam — mondta Vahot Imrének nevetve — de látván kezemben a fokost, nem mertek tisztes ruhámból gúnyt űzni. Egy fűzfapoéta azzal akart bosszantani, hogy olyan formáin van, mint a peleskei nótáriusnak, vagy valamelyik miskolci csizmadialegénynek. Sebaj! Bánom is én!« Bánta is ő, hogy kinevetik, gúnyolják a magyar viseletért! Mikor 1849 februárjában, Szászsebes elfoglalása után kézhezkapta a körözőlevelet, amit Windischgrätz adott ki ellene, sajátkezűleg írta rá: »Hogy tíz esztendővel öregebbnek tettek, hogy azt írják »früher Dichter« s a többi hazugságok és ostobaságok nem bántottak, de azon az egyen szörnyen bosszankodtam, hogy engem a német divat szerint öltöztettek, engem, ki teljes világéletemben magyar ruhában jártam.« Szörnyen boszszankodott, amikor a körözőlevélben ezt olvasta : »Bekleidung : nach der deutschen Mode.« Az ő szabója Tóth Gáspár volt, aki »magyar szabó!« 447
