Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Két krajcár (Színpadi jelenet)

ERZSIKE (ragyog az arca, ragyog a ruhája és mondja is) : Itt vagyok! Ragyogok! MÁLI : Ó, te gyönyörűség! ERZSIKE : Édesapám, semmit se konstatiroz a ruhámon ? KOLB : Újmódi. . . Fehér . . . Selyem . . . Habos . . . ERZSIKE : És a csipke ? (Kis szünet.) MÁLI : Bizony, a csipke! KOLB : A csipke ? ERZSIKE: Nézze meg közelről! MÁLI (ellágyulva, inkább csak maga elé) : Egyem a szívedet . . . ERZSIKE : Nézze csak ... Jól nézze! KOLB : Ugy nézem, méregdrága lehetett . . . ERZSIKE : Boldogult édesanyám eljegyzési ruháján volt . . . Arról fejtettük le Málival . . . KOLB : Boldogult édesanyád eljegyzési ruháján . . . (kis szünet.) ERZSIKE : Nem vette észre . . . MÁLI : Akkor is én varrtam fel. most is . . . (elérzékenyedik.) KOLB : Ne nyavalyogj! Lódulj a konyhába! MÁLI : Lódulok . . . De máma még bosszúság éri, jegyezze meg! (El balra.) KOLB : Haragszol az apádra . . . Igazad van . . ERCSI KE : Ügy véltem észreveendi . . . Olyan boldog voltam, mikor Máli kifundálta . . . KOLB : Drága jó anyád! Ha velünk ünnepelhetné az eljegyzésed napját! ERZSIKE : Az ő csipkéje . . . (Simogatja.) KOLB : Jöjj. hadd csókoljalak meg. (Öleli.) Ilyen volt ő is . . . Huszonhárom esztendő előtt . . . ERZSIKE (a csók után, nevetve): Jaj de szúr a bajusza! KOLB : A Ferkóé persze nem szúr! ERZSIKE : Azé nem! KOLB : Szereted ? ERZSIKE (bólint. hogy igen). KOLB : Nagyon ? ERZSIKE (sokszor bólint). KOLB : Boldog vagy ? ERZSIKE: Haragszom a pernahajderrc! KOLB : Mit vétett a jámbor ? Olyan papucs, hogy megesik rajta a szívem . . . ERZSIKE : Hét óra és a vőlegény úr még nincs itt! KOLB : Nem tehet róla ... Ez az átkozott idő! Biztosan nem talált révészt odaát . . . Ha talált is : ilyen fergetegben hosszadalmas az átkelés . . . ERZSIKE : Itt az ideje, hogy megépítsék az állandó hidat! KOLB : Hohó! Azt már nem! ERZSIKE : Mért nem, mikor szükség van rá ? KOLB : Jól megvagyunk mi a hajóhíddal . . . Ehhez tc nem értessz . . . Ne üsd bele az orrocskádat . . . ERZSIKE : Farsangkor petrezselymet árultam a Hétválasztó Fejedelem táncvigalmán, mert a vőlegényem nem tudott átkelni a jégzajlásban! KOLB : Ha jól emlékszem : forgolódott néhány uracs körülötted! ERZSIKE : De amikor én csak Ferkóval szeretek táncolni! KOLB : Választottál volna magadnak jövendőbelit — Pestről! ERZSIKE : Örök remegésben vagyok érette. A mult héten egy csónak felfordult. Öten vesztek a hullámsírba . . . KOLB : Csak négyen . . . ERZSIKE: Öten.'Máli mondta. KOLB : Máli fondor nyelve rág mindent és mindenkit ... Ad vocein: vizsgálat indult. A révész felöntött a garatra. Jó veresbort mérnek a tabáni lebujokban. Ez volt a baj! ERZSIKE : A nádor őfensége december hóban egy délutánra jött át a Várból és négy napig itt rostokolt. KOLB : Be volt kvártélyozva Károlyi grófék palotájába. jól elmulatta az időt . . . Szánkázott is a Rákoson . . . ERZSIKE : Mindenre tud replikázni ... És ha Ferkó mégsem kelhet át ma este ? KOLB : Akkor . . . (kis szünet.) Akkor bizony elmarad az eljegyzés . . . ERZSIKE : Azt pediglen nem élem túl . . . Inkább elemésztem magam . . . KOLB : Ne papolj badarságot! . . . Különben: ismerem a vőlegényedet. Átjön az éretted a pokol tornácán is . . . ERZSIKE : Azon könnyű . . . Hófúvásban, a Dunán, nehezebb . . . KOLB : Nézz utána, lánykám, az asztalnak . . . Nein szeretnék szégyenben maradni Czirákv országbíró úr előtt . . . ERZSIKE : Csak én maradok szégyenbe, az egész világ előtt . . . (indul, majd az ajtóban) Tudja meg, hogy én Széchenyi gróffal tartok, aki az állandó hidat akarja! . . . Minden pesti ara vele tart, akinek Budán lakik a jövendőbelije! (El, majd egy pillanattal később vissza) És minden budai, akié Pesten! (El jobbra) KOLB (rövid ideig egyedül. A szél erősen zúg. Fahasábokat rak a kályhára, az ajtón kopognak) : Tessék! LICHTL (cingár, piperkőc, 30 év körül, selyempapírba burkolt csomaggal balról belép): Gratulálok! Szívből gratulálok! (Kézfogás.) Ugy látom elsőnek érkeztem. KOLB: Ügy látom: cinkét fogott az orrod! Tedd le magad gvorsan! LICHTL : Verfluchtes Wetter! ... Hol a bájdús ara ? KOLB : Az asztal körül foglalatoskodik. LICHTL : Ugyanis hoztam ajándék . , . Prachtvoll eljegvzési cadeau! Magam készítettem. Saját kéz! (kibontja a csomagot, mulatja). KOLB : A hajóhíd! LICHTL : Kicsiny hajók aus Linzerbrot, híd aus Marzipanteig, laternák aus Hohllippen und Mandeln, alakocskák aus Pistazien und überzuckerte Pomeranzen . . . Az egész szakmám benne van és az egész szívem . . . KOLB : Erzsike nagyon örvend majd . . . LICHTL : Ein Symbol! . . . Hogy mondják magyarul ? (a torkát köszörüli) Annak jelképezése, hogy a legbájdúsabb ara. kinek atyja . . . KÖLB (mosolyogva) : Poldi! Te szónokolni akarsz! LICHTL : Nix szónokolni! (Krákog.) Csupán megragadom az alkalmat, hogy a mai nevezetes napon felidézzem azt a másik nevezetes napot, amidőn Kolb János árvagyám ... az említett legbájdúsabb ara legérdemesebb atyja, mint Pest választott polgárságának szószólója, megvédelmezte városunk jogait . . . amennyiben . . . (krákog) amennyiben síkraszállott a tervezett állandó híd felépítése ellen, nehogy a hajóhíd eltüntetésével városunk megfosztassák a bérlő által fizetett jövedelemtől . . . (krákog) Schluss . . . Ezt kívántam mondani. KOLB : Köszönöm. Poldi. (Kézfogás.) LICHTL : Jetzt ein Jahr! . . . Éppen egy esztendő, hogy a bolond Stefi grófot magad alá gyűrted az ő hídjával . . . Megsúgom : a tanácsterem számára ez alkalomból megfestetjük képmásodat. Határozatilag kimondva! KOLB : A választott polgárság mellém állott. Egyek voltunk. Egyek maradunk. 395