Budapest, 1947. (3. évfolyam)

10. szám - VÉRTÉS LÁSZLÓ: Budapest barlangcsodái

11a az Újlaki-templomnál leszállunk a 72. villamosról és felfelé sétálunk a Szépvölgyi-úton, balkéz felé egy hatalmas sziklakatlant érintünk, mellette táblák hirdetik, hogy a Pálvölgyi cseppkőbarlanghoz érkeztünk. Ez a barlang Budapest egyik legérdekesebb turisztikai látványossága. Utcai ruhában is bemehetünk, mert járatait betonnal burkolták és villanyvilágítás mellett gyönyörködhetünk szokatlan formáiban. Vasárnaponként a turisták százai élnek a ritka alkalommal, hogv különösebb fáradtság nélkül megnézzék a föld belsejében húzódó szeszélyes járatokat, csillogó cseppköveket. 1904-ben kőfejtés közben fedezték fel a barlangot és azóta nehéz munkával fejlesztették, építették, míg mai formáját megkapta. Nagyon változatos, mondhatnám viszontagságos keletkezésének és kialakulásának története is. Tudjuk, hogv minden nagyobb barlang a víznek köszönheti eredetét. Ugyanis a tiszta víz 1 : 10.000 arányban oldja a mészkövet, de ha szénsavat is tartalmaz, oldóképessége 1 : 1000-re emelkedik. A Pálvölgyi barlangot is először a sziklán átszivárgó és útjukban széndioxidot felvett csapadékvizek oldották ki a kőzet természetes hasadékai mentén. Ezért találunk benne legtöbbnyire keskeny, magas folyosókat, melyek derékszögben keresztezik egymást. A falakat gömbidomú bemélyedések, kerek kürtők, üstök teszik változatossá. Ezek úgy keletkeztek, hogy a víz megtámadva a sziklafalat, ahol a kőzetet kevésbé ellenállónak találta, ott kioldotta. V MÁR KIALAKULT BARLANGBÓL egyszerre feltört a kiömlő nyílást kereső hévvíz, a járatokat teljesen megtöltötte, az üregeket tovább oldotta, majd mikor a karsztvízszint-siillyedés miatt nem tudott kifolyni belőle, lerakta jellegzetes ásványi termékeit. A Pálvölgyi barlangban megtaláljuk a régi hévvíz baritját, aragonitját, sőt a geyzíritet is, egy kovafélét, melynek analízisénél kiderült, hogy teljesen azonos az amerikai Yellowstone Park geyzírjeinek lerakodásával. Szerencsés véletlen folytán megtaláltuk a barlangrendszer egyik különálló üregében a hajdani hévforrás mintegy 50 cm vastag lerakodását, melyet minthacsak tegnap hagyott volna ott az elapadó víz. Azonban nemcsak ilyen ásványokat hagyott a barlangban a pusztuló hévvíz. hanem a járatok egy részét laza márgával — meszes agyaggal töltötte ki, s ma sem gyönyörködhetnénk a barlangban, ha a könyörületes csapadékvíz évezredek nehéz munkájával ki nem tisztítja a járatokat. A tisztogatáson kívül a szivárgó víz még díszítő munkát is végzett, mert amint a szxík sziklarepedésekből az üreg falára kiért, mésztartalmát cseppkőalakban lerakta. A barlang kialakítását ezután az emberkéz folytatta betonozással, a szűk szakaszok kivésésével, robbantással és feltöltéssel. A kiépített járatok mellett egyes szakaszokat meghagytak a barlangmászó túristák számára eredeti állapotukban. Itt leginkább csak négykézláb, vagy hasoncsúszva lehet közlekedni, s a mélységekbe kötélen ereszkednek le. Egyes helyeken világosan láthatjuk a hévforrás nyomait, másutt viszont a márgával találkozunk, melyből számos kagyló, tengeri sün és más -— az őstengerben élt — állat kövületét szedhetjük ki. Ezekből állapítható meg, hogy milyen idős az őket tartalmazó kőzet. A Pálvölgyi és környékbeli többi barlangok is a harmadkor legrégibb emeletének, az eocén kornak mészkövéből képződtek. 1930-ban, a szeinlőhegyi Barlang-utca egyik telkén szintezés közben üregre bukkantak. A vizsgálatok ritka szép. 600 méter hosszú aragonit barlangot tártak fel. A telek tulajdonosa hamar észrevette, hogy barlangja nagy idegenforgalmi értéket képvisel és féltékenyen őrizte a kíváncsiskodók elől. A szakemberek és a székesfőváros mindenáron azon voltak, hogy ezt a természeti ritkaságot minél nagyobb tömegeknek bemutathassák, ezért tárgyalásokat kezdtek a tulajdonossal, de tizenöt év alatt sem tudtak megegyezni. Csak most, a felszabadulás után sikerült a megegyezésre alapot találni és remélhetőleg már ebben az évben Budapest egy új látnivalóval fog gyarapodni. A Szeinlőhegyi barlangot nem cseppkövek, hanem a hévvízi eredetű aragonit díszíti. Leginkább karfiolhoz, vagy nagy tömegben egymásra szórt golyócskákhoz lehet hasonlítani az aragonitot, mely mesés bőségben és sárga, fehér és rózsaszínben borítja a falakat. A folyosók itt is magasak és keskenyek. Az aragonitrózsák a földtől 4—6 méter magasságig zsúfoltan borítják őket, ezen felül, mintha éles késsel metszették volna el, megszűnnek. A határvonal egy hajdani melegvizű tó tükrét jelzi. A vízben lerakódott az aragonit, a tó szintje felett azonban kopáran maradtak a sziklák. Egyes helyeken csillogó, fehér bevonatot találunk a falakon : gipszet, másutt néhány kisebb cseppkövet is. Különlegesen szép látványt nyújtanak ezek a képződmények és szerencsére a barlang kialakulása olyan, hogy éppen a legszebb néhányszáz méteres szakaszát nagyon könnyen ki lehet építeni és villanyvilágítással ellátni. Hasonló, de csak barlangmászók számára bejárható a közeli Ferenchegyi barlang is, amit csatornaépítés közben fedeztek fel. Benne is megtalálhatjuk az aragonitot, baritot. kevés cseppkövet, de legnagyobb értéke A pálvölgyi barlang egyik OAHH piuop 3KHpOH folyosója nemepbi I la.ih.He.ii.j One of the corridors in the La Salle de stalactites Pálvölgv caves la grotte de Pálvölgv 361