Budapest, 1947. (3. évfolyam)

9. szám - SZENTKÜTY PÁL: Volt-e könyváruségetés a Vérmezőn ?

SZENTKŰTY PÁL Volt-e könyváruségetés a Vérmezőn? Herman Lipót rajzaival Ue/i n-ft^r; n A KÖNYVEKBEN LAPPANGÓ veszedelmet — a Szellem veszedelmességét — gyakran felismerték az önkénykedósre hajló hatalmak a múltban. S féltek tőle, mint minden Önkény a Szabadságtól. Az ilyen veszedelmes könyveket tehát igyekeztek elpusztítani. Abban a tévhitben, hogy a könyvekkel együttpusztul aSzellem is. Ennek mintegy j elképeül a könyvek mellé egy »füst« alatt a könyvárust is odahelyezték mindjárt a máglyára. Jókai »Fráter György« c. regényében színesen beszél el egy ilyen könyvégetést (árussal együtt). Történt volna pedig ez 1524-ben, Budán, a Vérmezőn. Még 165 évvel később, a legnagyobb magyar nyomdász, M. Tótfalusi Kis Miklós is kishíja így járt. Ennek történetét maga beszéli el »Mentségé«-ben. Amint remekének, a teljes magyar Bibliának 3500 s az Üj-Testamentumnak 4200 díszes bőrbe kötött példányával megrakodva, Amsterdamból hazaútban, társzekereivel Lengyelországba ért, ott egy vakbuzgó lengyel főúr föltartóztatta az egész menetet s vallatni kezdte Kisünket a ládák tartalma felöl. Kis előmutatta a szállítmány leltárát« melyben könyvei »Aranyos Biblia, néven szerepeltek. »Mit, arianos Biblia?«— szólt a főúr. »No bizony ilyen veszedelmes eretnek könyv csempészését ugyan meg nem engedem!« Szólt s valami üres hombárába behányatta a könyves ládákat. Évekbe telt, míg Kis Teleki Mihály diplomáciai közbenjárására vissza tudta perelni s megkapta kincseit. Persze jól megdézsmálva. Hiába: vidéki lengyel kastélyok termei, kivált télidőn, hűvösek,no. De ha közben történetesen nem fosztogat j ák vala marta -lócok azt a vidéket s ama bizonyos lengyel úr azt nem képzeli, hogy azokat Kis lázította föl s küldte a nyakára, — még tán mai napig is folynának s alkalmasint éppen az »ultimátum«-nál tartanának a diplomáciai tárgyalások, így, ijedtében, esze nélkül kiadta a főúr a bajtokozó könyveket. A 16. század elején azonban lényegesen rövidebbek és egyszerűbbek -voltak az ilyen processzusok. — No nem egészen úgy történtek azért, ahogy Jókai elbeszéli. Őszerinte : »Mikor Werbőczy törvénybe iktatá azt a cikket, mely a lutheránusokat s azoknak pártolóit fej vesztésre kárhoztatja, azt hitték, hogy a puszta ijesztés elég lesz e fenyegető veszedelem megszüntetésére. Ellenkezőleg : az új tan egyre terjedt s annak hirdetői annyira vitték a bátorságukat, hogy ott benn a királyi várban : szemközt a Zsigmond templomával, a piacon árulták Luther és Wikléf új vallásának katekizmusait. Nyilt sátor alatt, tőszomszédjában a szentelt viaszgyertyák, agnus Deik és szimbolikus mézeskalácsok sátorának, kínálgatá a könyvkufár a füzetkéket: elegyesen a papokat csúfoló versecskéket. — Rüm György volt a neve a könyvkereskedőnek, a ki ezt a törvénybe ütköző vakmerőséget elkövette . . . Ezért hivatott össze Budára a nagy országos ítélőszék: törvényt tartani a nagy bűnös felett... A váddal szemben a nyomorult bűnösnek, a ki láncokkal megterhelten állíttatott ki a vádpadra, semmi egyéb védelme nem vala, mint hogy ő tökkelütött fejű német lévén, nem tudhatá, hogy micsoda veszedelmes tudományok foglaltattak légyen azokban a könyvekben, a melyeket ö sátorában árul: lévén azok magyar nyelven írva . . . Másnap a vérmezőn felállíták a máglyát s az összesereglett nép előtt megégeték Rüm György könyvárus uramat, a tiltott könyveivel együtt.« Remek alkalom kínálkozik ezenközben itt a regényíró számára a törvénylátás drámaian mozgalmas rendezésére, a főhős (Fráter György) jellemének és gondolkozásának megmutatására, a kivégzés leírására stb. S a mesterek mestere, Jókai, bőven és fényesen élt is ez alkalmakkal. De vissza nem élt velük : a kivégzés jelenete a háttérben zajlik le, egészen szerényen, leírása egyáltalán nem hivalgó s nem kéjeleg részletekben, mint ahogy ma történnék . .. Mindez azonban nem egészen felel meg a történeti tényeknek . . . RUEM GYÖRGY VALÓBAN ÉLT és valóban könyárus-könyvkiadó volt. Volt még jónéhány Uyen a 15. század végén és a 16. század elején Budán s hazánkban egyebütt is. Mindössze két könyvet ismerünk, mely az ő kiadásában jelent meg, helyesebben : rendelésére nyomtattatott. Mindkettő Velencében, más-más nyomdában. Az egyik egy Officium, 1490-ben (ennek bevezetését ő is írta). A másik egy esztergomi Missale 1493-ban. Ezek az akkori magyar könyvárus-könyvkiadók alkalmasint csak olyan közvetítők lehettek, kik egyházi megbízóik számára megalkudtak valamely külföldi nyomdával a provinciák minden templomában egyként használatos s így sok példányban szükséges szertartáskönyvek kinyomtatására nézve. Jutalmul szabad volt nevüket a könyvek impresszumában föltüntetniök s 343