Budapest, 1947. (3. évfolyam)

8. szám - A FŐVÁROSI ZENEKAR BÉCSI VENDÉGSZEREPLÉSE

VA S A R VA R O S A külföldi sajtó, idegen vendégeink, de sokszor még itthon is úgy beszélnek Budapestről, mint az öreg Európa legfiatalabb metropolisáról. Szemükben Budapest az új, a modern élet színhelye és könnyen elkerüli figyelmüket a város évezredes története és mai arcát kialakító sok évszázados fejlődése. Általában a főváros története a haladás útján hol gyorsabban, hol lassabban járó nemzet története. Ez nem csupán magyar, de mindenesetre különösen magyar jelenség. A polgári társadalomnak, éppúgy, mint a jövő társadalmának élete, ennek a? életnek minden sajátsága a »városban«, a nagyvárosban sűrűsödik össze. Sok példa igazolja ezt. A sok közül ragadjunk ki egyet. Világszerte ismertté lett Budapest nemcsak mint »A Duna királynője«, nemcsak amint a gyógyfürdők városa, hanem mint »vásárváros« is. Azok, akik a magyar fővárosról úgy beszéltek, mint Budapest vásárvárosról, azoknak szeme előtt ott lebegett a Budapesti Nemzetközi Vásár, mely az európai vásárok közül többek között azzal tűnt ki, hogy mindig új, mindig más volt. Mindenegyes megjelenésekor olyannak látszott, mintha előzmény nélkül, egy hatalmas erőfeszítés világraszóló eseményt teremtett volna. Ez az erőfeszítés Budapest dolgozóirak, elsősorban ipari munkásainak vállvetett munkája volt. Helyes, ha a Budapesten rendezett vásárokról szólva elmondjuk először, hogy a vásártartás gondolatának hazánkban éppúgy megvarrak évszázados hagyományai, mint ahogy megtaláljuk történelmünkben a vásártartás szükséges gazdasági feltételeit is. Már az Árpádházi királyok korában Buda országos kereskedelmi-, vagy pont osabfc an cserek özpont. IV. Béla király már árumegállítási joggal ruházza fel a fővárost és ettől kezdve híresekké lettek azok a kirakodó vásárok, melyeken a Távolkelet és a távoli Nyugat találkozott. Firenzén, Velencén át délről, Reimsen és Frankfurton át nyugatról és a skandináv földekről Észak- és Középnémetországon át éppúgy, mint a messze orosz és lengyel földekről egyre több áru özönlött Budának erre a célra kijelölt piacai felé. A város földrajzi fekvése, a Duna mint közlekedési, tehát áruszállítási útvonal és a négy világtáj felől egymást Budán keresztező karavánutak évszázadokon át biztosították fővárosunknak és egyben a magyar kereskedelemnek jelentőségét. A közlekedési eszközök fejlődése, a hajózás fellendülése és így a Földközi terger bekapcsolása az áruforgalomba, másrészt a Habsburgok elnyomó politikája megszakította ezt a fejlődési folvamatot. De mihelvt a kedvező gazdaságpolitikai körülmények újból találkoztak a magyarság gazdasági és politikai magáraeezmélésével, mihelyt a magyar tehetség elindított epy most már magasabbfokú termelést, újból fellendült kereskedelmünk. Ismét felvirágzott az árucsere egy-egy rendszeresen ismétlődő piaca, míg az elmúlt évszázad negyvenes éveiben határozott irányt véve, ezek a piacok mindinkább a kiállítás, majd a vásár jellegét kapták. 1842-ben Kossuth Lajos, mint az Országos Iparegyesület első igazgatója, megrendezi az első magyar ipari kiállítást és vásárt, amelyet 1846-ban újabb vásár követ. A szabadságharc, majd az elnyomatás korszaka hosszú időre béklyót rakott a magyar ipari termelés és kereskedelmi élet fejlődésére is. Á kiegyezés után a 80-as évek elején látták elérkezettnek az időt egy új nagy demonstratív kiállítás rendezésére. 1885-ben meg is rendezik az Országos Kiállítást, 1896-ban pedig a Millenáris Kiállítást. E két esemény emléke a Városligeti Iparcsarnok, a Közlekedésügyi Múzeum és számos más városligeti kiállítási épület, amelyek négy évtized múlva otthont adtak annak a magyar árumintavásárnak, amely a régi tradíciókat az új kor követelményeivel és módszereivel egybekötve Budapesti Nemzetközi Vásár elnevezés alatt tavasszal és őszi Vásár elnevezés alatt minden év szeptemberében átfogó bemutatóját jelentette a magyar iparnak, ezzel egyidőben azonban messzi országokra kiterjedő vonzóerejű piaca volt Nyugat és Kelet, Észak és Dél minden árukínálatának és keresletének. A magyar városokon az utolsó évtizedek során eseményenként 20—30.000-es számban szerepeltek a külföld kereskedői, termelői és a magyar gazdasági élet iránt érdeklődő egyéb tényezői. Ezeket a háború által megszakadt kapcsolatokat, ezt az erőteljes nemzetközi kereskedelmi forgalmat hívatott újból életre hívni az a vásárszervezet, amelyet a kormány a közelmúlt hetekben hívott életre. Az Árumintavásári és Kiállítási Központra a vásárrendezés feladata nehéz kötelességeket ró. A vásárok a múltban a termelési eredmények tervszerű bemutatására és a rendszer ellentmondásainak tervszerű elleplezésére kényszerültek. Ma a magyar demokrácia ilyen kettős szerepet nem kényszerít rá a vásárok rendezőire, a tervszerűség viszont fokozottabb követelményeket támaszt, annál is inkább, mert ma már az árumintavásár egy tervgazdálkodásba induló ország árumint a vására lehet. A főfeladat mindig a közeli feladat. A Kiállítási Központ tehát most mir den erejét az idén elsőízben kaput nyitó Budapesti őszi Vásár sikerének biztosítására fordítja. Az első és nem könnyű feladat volt, megkeresni a vásár céljaira megfelelő területet a háborútól megviselt fővárosban. A megoldás kielégítő, de ideiglenes. Az idei Öszi Vásárt a városligeti tó körül rendezik, de ugyanakkor már készülnek a tervek egy még megfelelőbb állandó vásárterület kiépítésére. A centenáriumi nagy kiállítás és árumintavásár már az új területen, a Lágymányoson fogja hirdetni a magyar újjáépítés és a hároméves terv eredményességét. Az idei őszi Vás ár, mely szept. 5-én nyílik és 15-ig tart, különös érdekességgel bizonyítja a város és falu termelőinek közeledését. Ez lesz az első magyar ipari és mezőgazdasági árumintavásár, ipar és mezőgazdaság együtt. A főváros újra él, ezt napról-napra fokozottabban tapasztaljuk. Szept. 5-én, a vásár ünnepélyes megnyitásán újból az újjáéledés örömével üdvözölhetjük a kiállítókat : az államosított nehézipart, a szovjetérdekeltségű vállalatokat, az újjáépítésben részt vállaló magántőkét; s ha az akadályok addig elhárulnak, külföldi vendégeinket. ( X ) 304