Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - NÉMETHY K.: Városközi diplomácia

Távoli világba vezeti olvasóit, s a történetbúvárkodás alapos ismeretében biztos kézzel rajzolja meg figuráit, mesterien gombolyítja azt a bizonyos »vörös fonalat«, ami a feszültséget ébrentartja, akkor is, ha színes tájakat, ábrázoló-képeket szó' a tarka, nagyméretű gobelinbe. Végül az Officina két könyvnapi ajándékát dicsérjük. Az egyik Pogány Ö. Gábor »A magyar festészet forradalmárain, a másik F al u dy György »Őszi harmat után«. Pogány Ö. Gábor munkája a magyar képzőművészeti irodalom új irányának első fecskéje, friss szem, helyes meglátás, elfogulatlan szemlélet s egyetlen pillanatra sem siklik ki a művészi megítélésből. így, ilyen hangon, ilyen megítélésben várjuk az új művészettörténeti műveket. A kiadóvállalat áldozatkészsége — több. mint száz kép illusztrálja a szöveget — szintén irányt mutató. Faludy György versei — szép Faludy György-versek. (Már befejeztem ezt a számadást és kéziratomat éppen korrektúrára kaptam vissza a nyomdából, mikor a »Budapest Irodalmi, Művészeti és Tudományos Intézet« megkiildötte értékes könyvnapi sorozatát és Sőtér István is megtisztelt bennünket »Bűnbeesés« című, nagy regényével. E művek, továbbá a még ezután érkezők ismertetésére csak a következő számunkban kerülhet sor.) L. S. NÉMETHYKÁROLY VÁROSKÖZI DIPLOMÁCIA Elöljáróban »tudományos ponyvának« nevezi művét az író, mentegetőzés nélkül, szinte örömmel, mert úgy érzi, hogy témája túlságosan új a magyar közönség számára és komoly szakkönyv nyelvén elbeszélve nem lenne eléggé vonzó. A kritikus azonban úgy érzi, hogy ez a könnyedebb hang nemcsak a téma úttöréséhez szükséges. A cél végeredményben a magyar közönség perspektívájának tágítása, harc a szűk látószög ellen, tehát — miközben remélhetőleg a szakemberek szűkebb köre számára megteremtődik a modern magyar várostudomány komoly irodalma is — állandóan szükség lesz ilyen élvezhető, színes, olvasmányos művekre is. Azonkívül maga a téma is megköveteli az életszerűséget. A legjellegzetesebb emberi társulásról, a városról van szó. Valamennyi várossal kapcsolatos téma pedig emberi életeket, funkciókat, hétköznapokat tartalmaz. A számok, a puszta statisztika, a legszürkébb jelentések vagy tervezetek is élő anyagból épülnek — hiba lenne rideg szakszerűséggel letörölni róluk az élet lüktetését. Mit akar hát az író ezzel az eleven, érdekes könyvvel? Az »Egy a világ« eszméjének jegyében nagyszabású tervet dolgoz ki a világ városainak összefűzésére a városközi diplomácia segítségével. Minthogy a tervet szilárd alapra akarja építeni, először tömör, ügyes összefoglalást ad a nemzetközi és követségi jog idevonatkozó alapjairól, szól a diplomácia lényeges pontjairól és ezután bontja ki elképzelését a városközi diplomácia megvalósításáról. A tartós béke törvényszerűen a határok elmosódása felé vezet ; ez az állapot lehetővé teszi a sok közös érdekkel bíró városok együttműködését, kölcsönös segítségét és kölcsönös továbbjutását. Az egymás támogatásából eredő hasznot azonban csak a szervezettség hozhatja meg és az író ennek a szervezettségnek és öszszes külső -belső követelményeinek adj a a városközi diplomácia elnevezést. Hosszan, alaposan vázolja azokat a nagyszabású lehetőségeket, amelyek ebből a tervből nyílnak ; kulturális javak cseréje, gazdasági együttműködés, tisztviselők tanulmányútja, tömeges idegenforgalom — miuden belefér a témába. Általánosságban kezeli a kérdést, de tisztán érezhető, hogy nem vész bele légritka elméletekbe, hanem hosszú, gyakorlati munkásságának tapasztalatai vezetik — és ha minden városra alkalmazható elveket állít is fel, gyakran gondol Budapest lehetőségeire. A jövő ecsetelése után külön fejezetben a múltba fordul és filmmontázs-szerű érdekességgel részleteket ad régi és új külföldi utazók budapesti feljegyzéseiből. 1433-tól 1945-ig, Bertrandon de la Brocquiére naplójától Pervomajszkij verséig sok nemzet fiának sokféle véleménye szólal meg ezeken a lapokon. Élvezet végigolvasni őket. A könyv írója finom érzékkel a legplasztikusabb részeket válogatta össze és így olyan hatást kelt ezzel a fejezettel, mintha ódon metszeteket mutatna az olvasónak a régi és egyre inkább a maihoz hasonuló fővárosról. Befejezésül a városközi diplomácia eddig megmutatkozó tevékenységét ismerteti a könyv budapesti vonatkozásban. Nemzetközi konferenciákról szóló jelentések, tárgyalások leírása és egy új keletű útirajz teszik teljessé a kötetet. A teljes pusztulásból az újjáépülés felé kanyarodó utunkon örvendetes jeladás ez a könyv. Érdeme mindenekelőtt az, hogy a mának megfelelő gondolatot, a világ városainak testvéri összefogását és közös munkáját magyar nyelven, Budapestről szólaltatja meg először, joggal visszhagot várva a föld összes tájairól. Megnyugtató az is, hogy a mindennapi gondokon alig túljutva, máris a nagy egység szolgálatának hangját hallatja és elméleti körmondatok helyett pontos, kidolgozott tervet ad mindnyájunk kezébe. Némethy Károly minden gondolata, minden sora hozzáértést, nagy koncepciót és az ügy szeretetét árulja el. Ez a fajta hozzáértés és nagyvonalúság tette Budapestet fővárosi vonalon azzá, ami régen volt. És ez a szabadon újra megszólaló hang ígéretet és biztosítékot jelent, jótáll a jövőért : van erőnk a teljes talpraállásra, van elképzelésünk a fejlesztésre és vannak elsőrendű, avatott munkálói a magyar városi gondolatnak, akik a helyes megvalósuláson őrködnek, — sőt, eddig még meg nem valósult módon bekapcsolják Budapestet a világ városainak nagy, nemzetközi érhálózatába. Székely Beáta 263