Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - MÁNDY IVÁN: A besúgó (Elbeszélés)

A férfi legyint. — JNa ez egyáltalán nem biztos. Miért éppen ő ? Az emberek annyi mindent beszélnek, nem kell törődni vele. Különben meddig tarthat ez az egész ? . . . — Vállat von. A feketehajú nő felsóhajt. Osszekoccantja a cipője orrát, hirtelen fölkapja a fejét. — Halljátok ? -— Sziréna ? — Dehogy, a szomszédban a Vassné rádiózik. — Azelőtt rádiója se volt. Induló harsog a szomszédból, szinte látni a menetelő katonákat. Mindent betöltenek ezek a hangok. Anyó az előszobaajtónál áll. Dermedt mozdulatlanságban. ahogy hernyó tapad a fa kérgéhez. Szeme kitágul, majd vékony réssé húzódik. Körülötte minden sötét, csak a lépcsőházból jön be a fény. Színes pongyola suhan el az üvegablakon. A szomszéd Győriné. Nevetve mond valamit. Férfihangok a lépcsőről. Az öregasszony lehunyja a szemét. Valami olyan vad, félelmetesen meggyötört vonás ül ki az arcára. Mire felnéz, már senki sincs az üvegablaknál, hanem a szomszédból hangok jönnek, valaki fütyörész. Most is, tehát még most is ?! mikor megy már el a kedvük, hogy végre.. . A szobába botorkál, felgyújtja a kis villanyt. Szemüveget ránt elő. Keze reszket, ahogy fölteszi. Az öreg tollat belemártja a tintatartóba. Nehezen megy az írás, többször abbahagyja. Ilyenkor a körmét rágcsálja. Egyszerre csak tintás lesz az ujja, az álla, az orra. A tintás kezét nézi, aztán továbbír. Orra megnyúlik, nyelve szinte kicsúszik a szájából. Kétszer is elolvas valamit, bólogat. Egyszerre vihogni kezd. Aztán félretolja a papírt és csak ül halott arccal, kihűlt tekintettel. — Dehát miért ? Apró, riadt könnycseppek futnak végig az asszony arcán. Szája remeg, ideges, fehér kezét tördeli. A gyerekarcú. kis Győri fel-alá járkál. Nyugtalan, bujkáló mosoly az arcán. Valami furcsa, belső rendetlenség árad el rajta, hiába a gondosan megkötött nyakkendő, a finom, szürke ruha. Hirtelen megáll a felesége előtt, kissé hátraveti a fejét. — Dorbézolásért. meg aztán . . . — Hogy mi dorbézolunk ?! — Igen. Tíz után is. Olyan hangosan csapkodjuk a kártyát, hogy nem tud aludni. A konyhaablakban pedig sonka lóg, szalonna, kolbász. — Rándít egyet a vállán. — Bár lógna! Kávékészletünk van, üzleteket bonyolítunk le a lakásban. — Ezért jelentett fel? Ezért? 257