Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - MÁTRAI LÁSZLÓ: Új magyar Odysseia - ZELK ZOLTÁN: Röpül a vers (Vers)

Van néhány, egészen kevésszámú könyv, amely kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy minden történeti csalódás és látszat ellenére van az emberiségnek valami közös ügye ós széttéphetetlen összetartozása. Ilyen könyv az Odysseia : korok és népek viszonyát az emberiséghez mindenkor lemérhetjük azon, ahogy ehhez a könyvhöz viszonylanak. Homéros világának a szeretete a kultúra jó lelkiismeretének a jele : jele annak, hogy az emberiség és a műveltség fogalmát egymástól elválaszthatatlannak érezzük. Devecseri Gábor fordítását elsősorban is ebből a szempontból kell értékelnünk : a mai magyar műveltség olyan fokon áll, hogy újra tudta fogalmazni Homéroshoz való viszonyát. Ez a tény önmagában is örvendetes volna, de különösen örvendetes akkor, ha ennek az újra-fogalmazásnak az eredményét, az új magyar Odysseia irodalmi értékét vesszük szemügyre. Ezerszer ismeretesek a fordítás és átköltés nehézségei, a formai és tartalmi hűség gyakorta összebékíthetetlen kívánalmai, az idegen nyelvek ós idegen korok fölényes ellenállása a modern átültetésnek és számos ezekhez hasonló. Úgy hisszük, hogy mindezeket a problémákat Devecseri a magyar nyelv és irodalmi ízlés mai állapotához mért legmaga-MÁT RAI LÁSZLÓ ÚJ MAGYAR ODYSSEIA sabb mértékben tudta megoldani. Magyar elődeinek Odysseia-fordításait nézegetve, talán egyetlen ponton kelhetett vitára Devecseriben a költő és a klasszikus filológus : a Csengery János fordítása által sugallt ama gondolatnál, hogy a naiv eposz görögül hexaméternek hangzó ritmusa magyarul talán ősi tizenkettősnek hangzanék. Természetesnek és helyesnek tartjuk, hogy a vita a hexaméter javára dőlt el; nyoma annyiban maradt, hogy a fordító igyekezett »a magyar költői gyakorlatban máig kizárólagosan jelentkező Vergiliushoz és Vörösmartyhoz kötött hexameterrel szemben egy görögebb és homéroszibb hexametert megvalósítani« (376 1.) A fordítás tárgyi-nyelvi hűség és költőszépség optimális egyensúlyát mutatja, a költői lendületnek talán még az eredetinél is kisebb ingadozásával. Babits Mihály Oidipus-fordításának termékeny hatása kétségtelen : mint nála, úgy Devecserinél is, a »költői«, lávás szavak gondos kerülése és az egyszerű, áttetsző, pátoszmentes szavak puritán kultusza avatják a magyar szöveget a klasszikus görög vers hiteles tükröztetőjévé. Külön öröme a háború utáni olvasónak, hogy Devecseri az Odysseiát választotta s nem az Illiast : a két nagy »emberi dokumentum« közül az emberibbet, a kevésbbé vérgőzöset és héroikusat. Bizonyára nem véletlen ez, hiszen a második világháború után született mindkét másik Homérosfordítás is így választott : a Riure-féle angol és a Szovjetunióban megjelent üzbég-fordítás egyaránt. Hogy harmadiknak hozzájuk egy magyar Odysseia csatlakozik (és eddigelé be is zárja a rövid sort) : annak dicséretét bízzuk a nemzetközi irodalmi közvéleményre. Ám, hogy ugyanaz a lendület, mely a Kossuth- és Szabadsághidat életre hívta, ugyanúgy életre tudta hívni koplalás, fázás és infláció közepette ezt a hidat is, mely újabb évtizedekre egybekapcsolja a mai magyar műveltséget az egyetemes emberi kultúrával : ez a magyar olvasó különös öröme, az újjáépítésen dolgozók közös elégtétele. Z E L K ZOLTÁN Én ifjú voltam s nem volt munkám, azért voltam olyan vénen fáradt s hogy rágni ne felejtsek, rágtam füvet, levelet, gyufaszálat . . . És hanyatt feküdtem a réten, álmos, hunyorgó Nap figyelt rám. A csend úgy búgott : elaludtam, ajkamra égett cigarettám . . . Es rákönyököltem a hídra s azt lestem hosszan, elmerengve, mint hullatja a vízre pelyhét a tollászkodó ifjú Este . . . És megfürödtem a folyóban s az ingem is kimostam benne, S hogy száradjon, kiterítettem s mellé feküdtem, a fövenyre . . . És csavarogtam a ligetben, padra leültem, meg-megálltam, miként kutya, előre-hátra futott sovány, hűséges árnyam . . . Hát így bolyongtam én e tájon ! S amit földön és égen leltem, folyókból, fákból, csillagokból, felhőkből verset építettem ! Mindenből verset ! S ha leomlott, ha százszor is, én újra kezdtem. Figyeld, most is folyók fecsegnek, Nap süt, darázs röpül e versben . . . S röpül a vers is ! Mindjárt elszáll, mint lányok ajkáról az ének, mint a remény, mit ágaskodva lesnek az égen a szegények . . . 250