Budapest, 1947. (3. évfolyam)

6. szám - BENEDEK ANDRÁS: Színházi esték

Shakespeare: Vízkereszt Varga Mátyás díszletterve 11 lí \ I I) I R A \ I) It 18 \ liszlességluilii unalány Indrocles és az oroszlán Nem véletlen az, hogy Nemzeti Szinház társulata ennek a két darabnak együttes előadásával kereste föl az elárvult Magyar Színház színpadát : ugyanannak a problémának kétfajta megvilágítását akarta bemutatni a magyar közönségnek, a francia Jean-Paul Sartre és az ír G. B. Shaw feje szerint. Ez a probléma az üldözés, amely az egyik darabban a négerüldözés, a másikban a keresztényüldözés kapcsán kerül elénk. Mindkét esetben az üldözöttek általános emberi igazságának és az üldözők szűkebbkörű, önző érdekének vagy osztályigazságának összecsapásáról van szó. Sartre egy sem ide, sem oda nem tartozó, független harmadik személyt választ ki darabja hőséül, a New-Yorkból délre sodródott utcalány, Lizzie alakjában. ő az egyedüli megbízható szemtanuja egy gyilkosságnak : a vonaton egy fehér ember megölt egy négert, aki egy másik négerrel együtt békésen üldögélt a helyén. Ha Lizzie ezt vallja a bíróságon, a gyilkos tíz évi fegyház.at kap. Ha viszont azt hazudja, hogy egyik néger erőszakoskodott vele, akkor a fehér ember tette jogossá válik, szabadlábra helyezik, az életbenmaradt négert pedig meglincselik. Ezért a hamis tanúvallomásért eped a fehér emberek társadalma. Előbb egy jóképű fiú tölt vele egy éjszakát, Fred, a gyilkos rokona, hogy kipuhatolja a terepet, s ötszáz dollárral megvásárolja, aztán rátör a rendőrség fenyegetéssel, végül Fred apja, a szenátor győzi le Lizzie ellenállását: hivatkozik az anyákra, háborús hősökre, a nemzet érdekére. A nemzet érdeke Shaw darabjának is vezérgondolata, de ő magukat az üldözötteket állítja a mese középpontjába. Androcles az egyik főszereplő, a varázsló hírében álló, állatbarát görög szabócska, aki egyszer egy oroszlán lábából kihúzott egy tövist. Az oroszlán ezt azzal hálálja megj hogy amikor a kis görögöt mint keresztényt az arénába lökik, nem marcangolja szét, hanem régi barátjaként üdvözli. A többi keresztény is más-más, egyéni figura, s nem annyira közös vallásuk teszi őket kereszténnyé, mint inkább az üldöztetés ténye : valamennyien különcök, akik nem tudnak beleilleszkedni a római birodalom államrendjébe. Lavinia patrícius lány, hívő lélek — és azt látja, hogy a pogány istenekben senki sem hisz. Büszkeségből és makacsságból nem áldozik ezeknek. Ferrovius, a bikaerős fegyverkovács vajmi keveset ért a vallás tételeiből, de annál nagyobb benne a dinamikus térítési hajlam. Végül Spintho hétpróbás gazfickó, aki csak azért vállalja a kereszténységet, mert a mártírhalál révén bűnei bocsánatában és az örök életben reménykedik. Az üldözők tarka seregéből kiemelkedik egy római kapitány, az önelvű imperializmus céltudatos bajnoka és a császár, egy furcsa, nyegle, kispolgári gondolkozású szörnyeteg, aki fikarcnyit sem törődik mások életévelhalálával és nagyon természetesnek tartja, hogy őt isteni személynek tisztelik. A szembeállításból az tűnik ki, hogy a keresztényüldözés sem volt más, mint a történelem hasonló akciói : a hatalom birtokosainak küzdelme saját hatalmuk megtartása érdekében, a tömegek aljas ösztöneinek kihasználásával. A két darab egységes mondanivalója ellenére kétféle stílust kívánt meg színésztől is, rendezőtől is. A rendező, Gellért Endre bravúrosan oldotta meg különösen a Sartte-darab problémáját : a gyorsan pergő, csaknem csupa indulatszóból álló dráma minden mondatához adekvát mozgás-elemeket kreált. Kitűnő segítőtársai voltak a színészek. Tolnay 221