Budapest, 1947. (3. évfolyam)
4- 5. szám - KOTSIS IVÁN: A százéves Műegyetem
még az épületek felépítésekor megszavazott tudományos alapfelszerelés, -— amelyet az eredeti tervtől eltérően sajnos nem egy összegben, hanem évi részletekben kellett volna magkapni, még a mai napig sem folyósíttatott teljesen. Még az első világháború hullámainak elcsendesedésével sem tudja a Műegyetem a megfelelő anyagi eszközök hiányában intézeteit korszerűen felszerelni ; úgyszólván teljesen nélkülöz mindennemű külső támogatást, elsősorban a gyáriparét, ami pedig a külföldi műegyetemek életében jelentős fontosságú segítséget képez. Annál szükségesebb lett volna ez nálunk, ahol a háború utáni két évtizedben a leválasztott országrészekből Magyarországra áttelepített vidéki egyetemek építése, berendezése, valamint személyi és dologi kiadásai fokozottan igénybeveszik a kultusztárca költségvetését. Ily körülmények között egyedül a Műegyetem tanszemélyzetének fokozott erőfeszítése tudja a mérnöknevelés szintjét fenntartani, sőt fejleszteni : a tanulmányi idő ismét felemelkedik 9 szemeszterre (4 és fél évre), az egyes osztályok különleges igényeit a tanrendek fokozottabb mértékben elégítik ki, a közösen hallgatott tárgyakat mindinkább osztályonként különválasztva tanítják az osztályok szükségleteinek megfelelően, ami márcsak azért is szükséges, mert rajzokkal és demonstrációkkal kísért előadásokat 500—600 főnek egyszerre lehetetlen tartani. A mérnöki és gépészmérnöki osztályok a körükbe tartozó tudományok sokrétű széjjelágazása folytán a felső évfolyamokban tagozatokra oszlanak : a vegyészmérnöki osztály a laboratóriumi kiképzést elmélyíti, az építészi osztályban pedig jelentős teret nyer az egyéni tervezőépítőművészi nevelés ; végül a tantárgyak számát Ce;ibCK0X03&HCTBeHHblK MexaHHieCKHH HHCTHTyr Institut pour mécanique agricole sürgős segítségre van szükség : 1892-ben megépül Hauszmann Alajos tervei szerint az építészi osztály nemes homlokzatú épülete az Eszterházy-utca 1/b alatt, 1898-ban a 600 fő befogadására szolgáló előadóterem épület Peez Samu tervezésében, végül különféle környékbeli bérházakban helyezik el a törzsépületekből kiszorult rajztermeket. Ez a széjjelszóródott és pedagógiai okokból tarthatatlan megoldás természetesen csak átmeneti volt és báró Wlassich Gyula kultuszminiszter 1896-ban megindítja a lágymányosi telep kiépítésének előmunkálatait, mint amely helyen az intézmény későbbi fejlődése területileg nem lesz korlátozva, szemben a belső városrészben való elhelyezkedéssel. A lágymányosi elhelyezkedést 1902-ben fogadja el a törvényhozás és először a kémiai pavilion épül fel az 1904/5. tanévre, majd 1906.7-re az elektrotechnikai és fizikai, mindkettő Czigler Győző tanár tervei szerint. A további kiépítések során a központi adminisztrációt, előadótermeket és 2000 munkahelyet tartalmazó rajztermeket magábanfoglaló főépületet Hauszmann Alajos tervezi, míg a könyvtárat, a műszaki mechanikai pavillont, mechanikai technológiai épületet, a géplaboratóriumot és a központi gépházat Peez Samu. Az építés 1906—1909-ig tart, költségei 13 millió koronát tesznek ki. 1909-ben elnyeri a Műegyetem a Sub auspiciis regis doktorráavatás jogát. 1914-ben felállítják az egyéves közgazdaságtudományi osztályt, a közgazdasági területen működni kívánó okleveles mérnökök továbbképzése részére, akik ott szigorlatot letéve a »közgazdasági mérnök« címet nyerik, sőt közgazdaságtudományi doktorátust is szerezhetnek. A Műegyetem új lágymányosi hajlékában a hallgatók létszáma kezdetben, vagyis 1911/12-ben 1900, majd 1913/14-ben 2600-ra emelkedik fel, amely létszám az 1914—18-as világháború alatt cca 600-ra való átmeneti lecsökkenés után 1918/19-ben 4770-et éri el, ami nagy teherpróbája az új épületeknek és berendezéseknek. A létszám ezután lassan csökken és mélypontját a dekonjunktúra éveiben, 1933/34-ben 1000 főben éri el. Ezután ismét emelkedik, ez azonban nemcsak a mérnöki karok létszámnövekedéséből, hanem az idegen karoknak 1934. évi hozzácsatolásából adódik. Nagy előadóterem a főépületben Bojlbllioil a3Jl/ulH ;ieKiül üli rjiaunOM 3,'taHHH The main lecture hall Grande Salle de COnférence dans le hátiment principal TERÜLETI SZEMPONTBÓL most már elhárult az akadály a fejlődés elől, sajnos azonban közbejön egy nem kevésbé súlyos körülmény: az 1914—18-as világháború tragikus befejezte, amellyel oly nagymérvű elszegényedésünk jár együtt, hogy a nemrég befejezett új épületekben elhelyezett intézményeket, tanszékeket és laboratóriumokat nem lehet a technikailag rohamosan haladó XX. század igényeinek megfelelően felszerelni. Az állami költségvetésekben éveken át a takarékosság a jelszó, aminek folytán Mezőgazdasági géptani intézet The agricultural-mechanical institute 168