Budapest, 1947. (3. évfolyam)

3. szám - BORY ISTVÁN: Széchenyi budapesti színházterve

//it)Stí^jfy ü/cj " it/t+xt cS&r^y c/jxísrzé fr's'p'ia^&t-SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KUTATÁS közben bukkantam az itt látható s eddig kiadatlan, egykorú »térrajzra«, melyből kétségtelenül megállapítható, hogy a Széchenyi-féle építkezési terv nem a Tudományos Akadémia helyére tette a nemzeti teátrumot — mint igen komoly írásokban, sőt szakkönyvekben is olvashatjuk — hanem az Akadémia előtti térre, pontosan oda tehát, ahol ma neki, a terv legfőbb propagátorának szobra áll. Sok huzavona előzte meg a Pesti Magyar Színház felépítését. Erős ellentél állott fenn a vármegye és az országgyűlés, de így is mondhatnók : Földváry alispán és Széchenyi között, mely véleménykülönbséget bizonyos és letagadhatatlan személyes okokon kívül éppen a létesítendő színház helyének kijelölése okozta. Az épület számára szánt első telek a Pest megye által e célra 1814 decemberében 45.772 forinton vásárolt Kultsár István-, illetve Jüttner és Deron-féle — akkor Hatvani-utcai — komplexus volt. Ezt a vármegye 13 esztendő múlva, még jelentős pénzbeli veszteség árán is kénytelen volt eladni ; Cziráky Antal gróf vette meg. Ezen, a Kossuth Lajosutca és Szép-utca sarkán levő telken ma a volt Nemzeti Kaszinó romjai meredeznek az ég felé. Néhány évvel később — 1834 elején —, mikor már a fővárosi magyar színház megépítése mind sürgetőbbé vált, Pest vármegye erre a célra telket kért Pest városától. Közben a Fáy András által kiszemelt Grassalkovich-féle Kerepesi-úti telekre vonatkozóan oly határozott ígéretet kapott a vármegye, hogy Földváry alispán 1834 június 9-én már bejelenthette : «... a herceg a Hatvani kapun BORY ISTVÁN Széchenyi István iliinapnrli winhá/lerve kívül levő major-fundusának mintegy 900 négyszögölből álló részét ... a magyar játékszín számára odaajándékozza«. Ez az oka annak, hogy Pest városa a vármegye telekigényére így válaszolt : » . . . mivel már a tekintetes vármegyének Grassalkovich O Herczegsége kegyes ajándékábul köztudomás szerint ezen célra kijelölt fundusa vagyon, az érdekelt küldöttség az illyetén telekről való gondoskodást ezentúl szükségesnek lenni nem látja«. Mivel azonban a Kerepesiúton felépítendő színházat a »theátrális deputáció« is ideiglenesnek tervezte, Széchenyi pedig a Grassalkovich-féle fundust a játékszín céljára egyáltalán nem találta alkalmasnak (mert neki az akkori város közepén s éppen a Duna partján lett volna kedve felépíttetni ezt a kultúrintézményt), érthető, ha e mellett kardoskodott tehát. Ismert lelkesedésével mind a városnál, mind a megyénél, mind az országgyűlésen izgatott a terv mellett s el is ért annyit, hogy a nádor Pest városát egy másik színháztelek kijelölésére s ilyen célra való átengedésére utasította, miről a grófot Pozsonyban, 1835 október 15-én kelt levelében értesítette is . A város a nádor kívánságának megfelelően »egy Pesten építendő Nemzeti Színház létesítésére szükségelt telket az országnak ingyen felajánlott«, amit a diétái urak mindjárt »törvénycikkely javallat« formájába is öntöttek, melynek 1. §-a így szól : »A Nemzeti Színháznak Pest városa azon telkén, melyet Ő. cs. és kir. hercegsége az ország nádora a Duna partján kijelölt, leendő építésére és ebbeli intézetnek állandó fennmaradhatására és művészi tekintetben kiművelésére nézve leendő célirányos alapítására az ország Rendei 40.000 forintokat ajánlanak«. »A Királyi Szépítő Bizottsággal folytatott tárgyalás folytán a felduna soron, az Ullmann-ház előtt, a Kereskedelmi Csarnok átellenében 600 négyszögölben lett meghatározva a telek helye«, mint Rottenbiller Lipót főpolgármester jelenti később a képviselőház által kiküldött színházi bizottságnak. Ezt a fundust a színház felépítéséről rendelkező 1836 XLI.t. c. mint »a Cs. és kir. Főhercegsége, az ország nádora által színházépítésre kijelölt«-et említi, amit »nemzeti tulajdonná örömmel fogad«. E törvény rendeli továbbá, hogy a Duna-parti telken a játékszín a lehetőség szerint építtessék fel. Nem így történt. Földváry alispán nvakassága a Kercpesi-úton két év alatt megteremtette a színházat. Széchenyit úgy lesújtotta a kudarc, hogy »majdnem sírva fakadt miatta«, mint ő maga írja egyik levelében ; de a »Kelet Népé«-ben is kitér rá némi rezignációval : »A magyar a helyett, hogy hazája fővárosában a legszebb helyre állította volna a szín-90