Budapest, 1946. (2. évfolyam)

3. szám - BENEDEK ANDRÁS: Színházi esték

társaságban nagyképű, üres mélységeket mondania. Egyetlen csalódásunk, hogy a lány nem meztelen, hanem kombiné van rajta. De becsapott a színház, amely büszkén a Művész Színház nevet választotta cégérül, s amelytől valóban elvárhatnék, hogy az embert ne kombinéban mutassa be, hanem valóban meztelenül, legalább is lélekben. Az művészi feladat lenne, de ezt nemhogy akármilyen nyári operetttársulat, de akármilyen vidéki műkedvelő gárda meg tudná oldani ugyanilyen sikerrel. A közönség hasát megfájdítani a nevetéstől és megnyitni erszényét egymagában, írói mondanivaló nélkül, nem annyira művészet, mint inkább kunszt. Bízza ezt csak a színház a kabaréra. Móricz Zsigmond Ludas Matyijával kezdtük beszámolónkat, s az ő Siiri bírÓ remek, régi, halhatatlan vígjátékával végezzük. Jóízű és mélységesen bölcs komédia ez, irodalmunk egyik legdrágább gyöngyszeme, a legszebb magyar vígjátékok egyike. Egyszerű a mese : a bíró fia, Jóska, s egy módos gazda, Pengő Kovács lánya, Lizi, szeretik egymást. Pengő Kovács csak úgy adná a lányát, ha cserébe megkapná a bíróságot, s a bíró adná szívesen harminc esztendeje hordott hivatalát, de a felesége, Sári az úr a háznál, az pedig nem enged. Cselt szőnek hát a kardos vénasszony ellen, Lizi az értelmi szerző : a bíróválasztás két kortese közül a szegénység képviselőjét, Varnyu Gábort, a falu tolvaját megharagítják, a nagy gazdák vezérét, Hajdók sógort rábeszélik, s így sikerül az államcsíny. Kapóra jön még az is, hogy Gedi, a falu kolontos költője gúnynótát fabrikált a bíróra, s a bírónéval össze, veszett. így aztán a fiatalok egymásé lehetnek, s az agyafúrt vén bíró addigaddig kesereg bukásán, míg a felesége kénytelen vigasztalni. Talán sehol nem szoktuk annyira elfelejteni azt, hogy az igazi színjáték az emberről szól, s nem ilyen vagy olyan .kor, nép, osztály emberéről, hogy a díszlet, jelmez, sőt maga a mese csak segédeszköz, kellék, amely színeket, kontúrokat ad a gondolat mélységének, — mint épp a népi tárgyú daraboknál. Csodálkozva, idegenkedve nézzük az alakokat, hallgatjuk ízes beszédjüket, mintha nem is rólunk szólna a darab, mi csak afféle utazók lennénk, akik egy szép vad vidék különös szokásait bámuljuk. Talán a mult század divatjamúlt színjáték-formája, a népszínmű volt a ludas ebben, hisz ennek problémaköre épp oly távol volt a valóságtól, mint ma az operetté. S talán annak nagy népszerűsége akasztotta meg az igazi népi színjáték kialakulását. Vagy inkább a város finnyás irtózása a falutól? Vagy a színjáték természeténél fogva annyira urbánus művészet, hogy még ábrázolása külsőségeiben is irtózik a falutól? Hisz ami a lényegét illeti, abban nincs falu és nincs város, csak egyedül az örök emberi. Sári bíró sem kuriózum a Néprajzi Múzeumból, nem a magyar paraszt típusa — amint hogy egyetlen művészet sincs, amely típusokat próbálna bemutatni — hanem egyfajta embernek a remekül meglátott, ragyogóan megformált figurája. Csöndes, józan bölcs ez az alak, egyenrangú párja egy Prosperónak vagy egy Bassaniónak, aki ha nagyon birizgálják, elvezeti egy kis emberi közösség ügyeit, de többre becsüli a maga nyugalmát, nem vetekedik a vezérkedés után. Csupa jóság, csupa szelíd humor, magasabbrendű emberség, mosolyogva hallgatja a kritikát, a gúnyt : nem ér fel hozzá. Körülötte az akarnok, törtető feleség, ez az intrikus vénasszony — úgy kapaszkodik a bírói süvegbe, mintha az miniszteri tárca lenne, a nagy gazdák és a szegények kortese mint egy arisztokrata és egy elzüllött proletár állnak egymással szemben. Egész világ egy csepp vízben! De ez a csepp víz sajátosan és nemesen magyar, mintha csak a Tiszából lenne : minden figura személyes ismerőse annak, aki csak egyszer is járt falun. S mi — afféle vidéki ország lévén — mind tartjuk egy kicsit az atyafiságot egyik-másik faluval, jóleső nosztalgiával, mint mikor az ember gyermekkorára emlékezik, ismerjük föl tempós mozgásukról, megfontolt beszédjükről ezt vagy azt a falusi atyánkfiát. Nem véletlen, hogy ilyen kitűnő előadásban újíthatta föl a Nemzeti Színház ezt a darabot : minden színésznek bőségesen állott rendelkezésére emlék- és élményanyag, amivel színessé, élethíívé tudta tenni a figurákat. Somlay Artúr a bíró szerepében ázsiai nyugalommal és fejedelmi bölcsességgel trónol a lába alatt sürgő-forgó bonyodalom fölött. Nomád patriarchák higgadt józanságát érezzük benne, amint egykedvűen tűri, hogy asszonya hadakozzék érette, s amint csöndes lenézéssel fogadja vetélytársát, vagy nyugodt öntudattal hallgatja a tolvaj Varnyu gúnyolódását. Indulat nélkül zavarja el aztán, mitha egy alkalmatlan porszemet fricskázna el. Pedig nem porszem, hanem alattomosan izzó parázs az a figura, amelyet Bihari József formál a vén tolvaj alakjából. Ahogy besunnyog rongyos szűrében, Tiborénak egy olyan unokája, aki már megtanult lopni, nem a szegénység hidegét érezzük magunk körül suhogni, hanem az emberi alávalóságét. Nem propaganda-koldus ez, aki azér lop csak, mert éhes, hanem aljas, komisz ember, aki épp ezért nem viheti semmire. Szembe dicsér, hátulról orozva beléd mar. Remekbe faragott figura Gedié is, az ütődött falusi versfaragóé, Makláry Jánosé, aki dadog, hebeg, vihog élete hétköznapjaiban, de ha a költészetről van szó, egyszerre megnemesedik, fölmagasztosul. És a többi! Gobbi, mint kemény, kardos bíróné, Olty Magda a kedves, de agyafúrt Lizi szerepében, Pártos Erzsi mint férjhez igyekvő butuska lány, Görbe János a mamlasz fiatal fiú szerepében — mind a helyükön vannak. És ebben talán a rendezőnek, Gellért Endrének is van némi érdeme : annyi, hogy Móricz Zsigmondhoz, Nemzeti Színházhoz méltó előadást láthattunk. BUDAPEST A SZÉKESFŐVÁROS TÖRTÉNETI, MCVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI KÉPES FOLYÓIRATA Szerkesztőség: IV., Somogyi Béla-út 20. Távbeszélő: 189—Ф82. Szerkesztőségi órák: délután 3—6-ig Kiadóhivatal: IV., Központi városháza, II. emelet 244. sz. Távbeszélő: 189—850 (398. mellékállomás) Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetéseket korlátolt számban veszünk fel. Folyószámla a Községi Takarékpénztár Rt. főintézeténél, V., Dorottya-utca 4. Kiadja a Budapest Irodalmi, Művészeti és Tudományos Intézet A nyomdai munkálatokat a Székesfővárosi Házinyomda végezte Mihalik Gusztáv vezetésével A nyomódúcokat a Kurcz és Lajta cég készítette Az orosz fordítás Kintzigné Afanassenko Tatjána, az angol G. 0. Sling, a francia Gyergyai Albert munkája ; BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS HÁZINYOMDÁJA — 78947 — FELELŐS VEZETŐ: DB MIHALIK GUSZTÁV IGAZGATÓ 125