Budapest, 1946. (2. évfolyam)

2. szám - NÉMETHY KÁROLY: Utazás Budáról Pestre

nok közt, — félrevonulok a díványból, karszékekből összerakott hármas fekvőhely egyik sarkába, még rágyújtok egy cigarettára s végiggondolom mai napunkat, melynél fárasztóbbat az első világháború négyéves katonai szolgálata alatt sem igen szenvedtem végig s most persze több mint negyed századdal öregebben. — Amint Csepelről először pillantottam meg Pestet, Kazinczy elragadtatott hangulata jutott eszembe, melyet szép útleírásában : »Pestre« üt meg. Nekünk elragadtatás helyett legfeljebb kétségbeesés jutott osztályrészül. De nem hagyjuk magunkat. Erősen ökölbe szorítom a kezemet, lesz ez még máskép is. — Már félálomban, melyet egy-egy robbanás szakít meg, akaratom ellenére tovább működő agyam moziszerűen varázsol befelénéző, fáradtságtól égő szemeim elé emlékezésképeket. Nagyanyám gyakran beszélte, hogy a Duna jegén bálokat rendeztek : most hídroncsok között hullák úszkálnak a jégtáblákon. — Jókai, gondolom, a »Mégis mozog a föld«-ben írja le egy színésznő csónakátkelését a zajláson keresztül : most jókedvű és zajos orosz katonákkal keltünk át kompcsónakunkban. — Ünnepségek díszfelvonulásain vettem részt még nem is oly rég egy virágzó város lüktető életében : most füstös házmaradványok között kerülgettünk emberi hullákat, állati tetemeket s ha élővel talákoztunk. elfordította rólunk ijedt tekintetét. — Madách eszkimója leborul a váratlan vendég előtt : minket kitessékel úri honfitársunk. — És a • legszomorúbb, hogy mindezeknél a gyászos képeknél feketébb, kétségbeejtőbb a valóság. Február 11. Reggel látogatás a városházán. A Városház-utca egyik hókupaca alól egy hulla keze nyúl ki fenyegetően. A polgármesteri előszobákban és fogadóteremben tolongó embertömegen alig tudok • átvergődni. Percek alatt híre fut, hogy megérkeztem. s régi barátok borulnak a nyakamba. Olyan időket élünk, hogy váratlan és ritka öröm ismerősöket épségben viszontlátni. Jól esik a viszonzott szeretet. Csorba János polgármester szép, ősz feje fáradtan fordul felém, egyik ember a másiknak kezébe adja a kilincset, percenkint szól a telefon. Röviden beszámolok és már meg is történt a Budai Közigazgatási Kirendeltség vezetésével való megbízatásom. Uj stílus : a polgármester maga diktálja gépbe a rendeletet; azelőtt hosszú tárgyalások, előterjesztések, ügyosztályok, ügyészség, bizottságok kellettek volna ilyesmihez. Hirtelen óriási dörrenés : az összes ablakok darabokra törnek, lent az utcán sikoltás, jajgatás. A németek lőttek át Budáról. Máris jön a jelentés : három halott, több súlyos sebesült. Egymásra nézünk, folytatjuk a tárgyalást, új ablakokat hoznak, kisöprik a romokat. Később lemegyünk a városháza pincéjében levő légoltalmi óvóhelyre. Egy része most is ágyakkal, ambulanciával felszerelt segélyhely, — a másikban szükségkonyha és az élelmiszerüzem kis raktára. Ennivalót, kenyeret veszünk másnapra és a visszautazásra s felvisszük magunkkal a mai ebédet : bableves meg kenyér, — ára egy pengő. — Az egész nap látogatásokkal, megbeszélésekkel telik el. de megkapok minden szükséges útbaigazítást, felhatalmazást, — nem kell továbbmennem Debrecenbe a kormányhoz,— Csorbánál találkozom Vas Zoltánnal, aki vállalja, hogy ügyeimet odaviszi. Február 13. Újból a Városházán. A melléklépcső alsó fokán többen állanak, középen egy sáros, kopott palástú luteránus lelkész. Most veszem csak észre : temetés. A fal mellett véres hordágyon, pokróccal letakarva, felöltözött férfiholttest, a tegnapi robbanás egyik áldozata. Megrázó, szomorú érzés. — Folytatom a tárgyalásokat, késő délután van már, mikor a díszes polgármesteri szoba íróasztalának egyik olda-63 \