Budapest, 1946. (2. évfolyam)

2. szám - CS.SZABÓ LÁSZLÓ: Ostromnapló

OSTROMNAPLÓ Szőnyi István rajzaival Január 25 aponta eltalálják a házat. Két kőmackó gubbasztott hátul a kertlépcsőn, ma hűlt helyüket leltem. Hajnalban széttépte őket a bomba s egy öreg fát is terített melléjük fakeresztnek. Ragyás a hó, olyan, mint egy összeégett arc, mintha a város kezében felrobbant volna egy benzinesüveg. Forgács, szilánk, üveg ropog benne. Tegnap felolvasztottam egy tál havat mosdani s összevagdosta a kezemet az üledéke. Ne nyúlj a hóhoz : vág! Mint régen a magasfeszültségű villanyoszlopra, ligy szögezi most a háború a legjámborabb tárgyra, még a hópihére is halálfejes intelmeit. * Új csapatok, új arcok, a Lórántffy Zsuzsánnautcából szorultak le. Egy augsburgi orvos a mi talpalatnyi, sötét menedékünket szemelte ki kötözőhelynek. Az óvóhelyre nem mehet, ott egy monoklis, alacsony, rövidrenyírt porosz főhadnagy intézkedik. Parancsnokság vagyunk. Az orvos nyugodt. A felmentő sereg itt áll a kapuban. Jön már, jön a sereg, itt jön, itt! Fölingerül, a konyhaasztalra csap. Jön, mert jönnie kell! Néhányan áhítattal bólintanak. Ismerem már a német lélek ingalengését. »Ich möchte es haben, ich werde es haben, ich soll es haben!« A vágyálmot rögtön átdolgozzák valósággá : a birtokukká. S ha a valóság ellenáll, csalódnak, megsértődnek, felbőszülnek, revolvert rántanak. Folyton a másé után nyúlnak s ha nem adod oda: föld nélküli, kitagadott népnek játsszák ki magukat. Az orvos a »felmentés« után hazakészül. (Minden katonának szabadságot ígértek, ha átvészeli a budapesti poklot.) Hová haza? Maga mondja, hogy Augsburgban térképpel kell keresni az ódon utcákat. De azért a következő percben már azt meséli, hogy háború után családjával autón bejárja a harctereket, eljön Pestre is, igen, ebbe az utcába is. Figyelem az arcát : őszintén beszél. Ezzel az arccal hisznek a csodafegyverben is. Január 26 Ismét bedőlt egy szoba H.-nál az emeleten. »Mára megtettük hazafias kötelességünket« — mondja csendesen. H. Károlyi Mihály követe volt ; a két háború közt megpróbálták halottá nyilvánítani. Már második szobáját, szép családi bútorait áldozza fel annak az országvesztő politikának, amely snájdig körvadászatokat tartott rá. Az öregurak kicsinyesek, H.-nak azonban remek arányérzéke van, amely a pillanatnyi helyzet szerint forgatja magatartását a puszta életösztöntől a tágítható tárgyszeretetig. Békében, biztonságban nyilván felbosszantotta volna egy eltört váza, most vállrántással temeti a fiókos szekrényt. Meghallja, hogy tegnapról maradt egy kis lóvagdalék. »Az már döfi!« — s csettint. Ez aztán civilkurázsi. * Félni annyi, mint élni? Nem, nem, százszor is nem. Élni annyi, mint ellenállni. Ellenállni a csüggedésnek, éhségnek, fagynak, vízhiánynak, hazugságnak, félelemnek. Csak így élhettük túl az özönvizeket. Nóé a legjobb lelki ellenállókkal szállt hajóra a pusztulás elől. Az oroszok állítólag két utcát szereztek ma s elérték az Ernyei-villát. A szomszéd házban valaki halódó 58