Budapest, 1946. (2. évfolyam)

12. szám - MIHALIK SÁNDOR: Régi pest-budai ezüstművesség

A budai ötvösök céhe 1769-től kerek 150 évig működött, a pestieké 1759-től jóformán csak egy századig. A török uralom után anyagi javaktól igen megkopasztott helyen, szegényes viszonyok között sokszor megható sorsban működtek és dolgoztak. A politikai és nemzeti elnyomottság tespedő és perzselő légkörében, a társadalmi rendeket felborító napoleoni hadjárat, árvizek, tüzek, járványok bénító kihatásai nem kedveztek sajátlagos, nagyobbstílű művészet kialakítására. A 19. század első felében pár szerencsés évük mégis volt. Pest és Buda lassankint újra az ország gazdasági és politikai centrumává nőtt. A súlypont megint oda billent, ahol a nemzeti királyság nagyemlékű szakaszaiban, a középkorban és a reneszánszban volt. Buda és Pest újratelepülőinek unokái a polgári jólét szerencsés kereteibe kerülnek s a reménységekkel teli palatinus-korban annak a kiegyensúlyozott és harmonikus életnek a napja süt rájuk, melyről nagyapáik álmodoztak s melyért apáik verejtékes munkájukat adták. A zárt, intim élet utáni vágy következtében az otthon a lelki egyensúly biztosítéka lett. Kialakul az otthonkultusz s az ezüstökkel terített asztal, az ötvösműveket őrző vitrinek s szép lakások világában az ezüstművesek szép elismeréshez és jó keresethez jutnak. Pesten a Paschberger- és Prandtner- műhelyekből dinasztiák nőnek ki, Budán a Gretschel-műhely válik nevezetessé. Ennek alapítója, Gretschel Vencel József még a csehországi Miltscheiben született. Művészi kiképzését Franz Lintzberger bécsi műhelyében nyerte. 1795-ben a budai ötvösök mestertársukká fogadják s az egykori Kapucinusok (ma Korvin)- terén megnyílik az a műhely, mely immár nevezetes emlékezetű marad a magyar ötvösség történetében. Az öreg Gretschel 1821-ben elhúnyt, de József Károly (*1799—'fl886) fia és Ede unokája (*1834—1fl908) tovább folytatták az ötvösséget és úgy a Gretschel-mühely 100 évig virágzott Budán. Az unokától vette át aztán az az 1796-ban alakult Fischer órás és ékszerész cég, mely még ma is működik. Gretschel Ede két testvére, József és Gyula szintén ötvös volt. Ez utóbbi később Angliába került s bár jól ment sora, abban reménykedett, hogy Budára még visszatérhet s ősei mellé temetkezhet. Vágya nem teljesült s így idegen föld rögei hullottak koporsójára. BUDÁN, AZ ORSZÁG TESTÉBE VALÓ 1686-os visszaillesztés után jó félszázadig a rác ötvösöké a tér és a szerep ; a 18. század közepétől a német származású mesterek kerülnek túlsúlyba. Ettől kezdve övék a terrénum. Pesten kezdettől fogva csak németvérű mesterek működtek. Óbudán a zsidók gyakorolták az ötvösséget. Ebbe, a Délről és Nyugatról plántált idegen világba kerül Rimaszombatból Szentpéteri József 1809-ben. Munkálkodásával a századokon át virágzott tradicionális magyar ötvösművészet nívójára iparkodott emelni a Paschberger Ferenc, Trautzl József Trautzl Domonkos, Trautzl Tamás, Prandtner József Müller Antal, Zahn József Krieck János, Blettel Józsefek által gyakorolt pesti ezüstművességet. Kassa és Lőcse hagyományait, ambícióit és művészi igényeit hozta magával, a Felvidék azon ötvöseinek példáit, kik nem hódoltak a német ötvösség akkori klasszicista szépségideáljainak, hanem olasz és francia alkotások láttán jutottak a formaelemek birtokaiba. Az akkori pesti ötvösök megélhetésüket féltették tőle s gyűlölködve fogadták a művességről művészetté emelkedett szellemét és meghiúsítani szándékoztak a sablonos német mintákat lenéző, mediterrán példákat követni vágyó terveit. A németgyökerű ötvösökkel ellenkezésbe jut s ezért is a pesti céh azt tanácsolja, hogy Budára telepedjen át. A magas, nagy ambíciókkal fűtött Szentpéterinek szűk az Umlauf János, Danhoffer József Pfister Ulrik, Jocher József, Wortzinger József, Schreyer Kristóf, Seitz József Klimesch Antal, Zigler Pál budai ötvösök kicsiny világa s inkább fokozottabban küzd a pesti mesterek ellenállásával. Az irígykedések miatt tespedési állapotba és nyomorba jut, harmincéves korára a gondoktól teljesen megőszült és így ábrázatjára az idő tíz esztendővel öregebb kort húzott, mint esztendei száma valójában volt. Egyedül, elhagyatva és magánosan küzködött a magyar ötvösművészet pompás és gigantikus célja érdekében. A napi megélhetést biztosító ezüstművek mellett történeti nagy jelenetek fémlemezbe való domborításába fogott. Nagy Sándor Dáriusszal való csatáját nyolc évi kemény munka után készítette el, majd Pórus király fogságba esésének ábrázolását, ugyancsak Le Brun előképei után. Remekei szájrakapták nevét s lassan becsülni kezdték, mert megérezték, hogy azon kevesek egyike, kik a művészettel iparkodtak a reformkor céljait segíteni. 1828-ban Kazinczy Ferenc már a nemzet nagy díszének nevezi Szentpéterit. Egyik műve Londonban kiállításra is kerül, a bécsi, besztercebányai ötvöscéh, valamint a párizsi művészeti akadémia dísztagjaivá választják. Az egész világ tapsol neki, de Pesten továbbra is a gond, megélhetés "sötét árnya nehezedik reája. Változatlan szorgalommal kínlódik, törhetetlen energiával kalapálja további reliefjeit, óriási kitartó erkölcsi erővel tovább tartja a magyar ötvösségnek az evolúció által hanyatlásra ítélt horizontját és vonalát. A 19. század közepén a gépi munka jelentékenyen kiszorítja a régi kézi alkotásokat. Szentpéteri a magyar ötvösség utolsó fáklyavivője. Elszegényedve, munkára immár alkalmatlan reszkető kézzel, mindenkitől elhagyatva végül egy mosónő könyörületességéből tengeti utolsó éveit. Munkássága korszakot alkotó jelentőségű és emlékezetes, mert a nagy német hullámokkal szemben ő volt az egyetlen kezdeményező, ki tudatosan magyar szelleművé iparkodott formálni az ország fővárosának ötvösségét. Törekvése hasonlatos ahhoz, mit később az építészetben, a német és osztrák sémák özönébe Feszi és Lechner, a magyar történeti festészetben a pilotyzmussal szemben a sokkal puritánabb Székely Bertalan kezdeményezett. A budai és pesti rác és német szellemű ötvösségnek tudatosan magyarrá formálója Szentpéteri. A magyar művészettörténelemben a pestbudai régi ezüstművesség emiékezes marad, mert az összes művészeti ágak közül az ő körükben élt az a nagy mester, aki a leghamarabb és legkorábban küzd a magyar karakteradás nagy céljaiért. 456