Budapest, 1946. (2. évfolyam)

12. szám - MIHALIK SÁNDOR: Régi pest-budai ezüstművesség

Petrowitz Marian műhelyébe 1695-től a Zrübrinitzában született Matias Jerkowitz szorgoskodik, Martinowitz Joco pedig ugyanabban az évben a belgrádi születésű sógorát, Matias Steta-1 iratja be a budai céhbe, azt a sógorát, aki még a török időkben Mato Sobolhny mesternél tanult, Belgrádban. Ugyanekkor Marincowitz Mihály műhelyében is belgrádi születésű ifjú, Stephan Michailowitz kerül inaskodásra, rwonnowitz Fülöp pedig az Üszkübben (Skapye) zületett Tomas Mareowitzot veszi fel. Mihitz János nűhelyébe 1695-ben a Pozsegán született Antony Brotschitz szegődik. Tomich János tanítványa, Nicolaus Ilitz szintén Belgrádban született. Ezeken a mestereken és tanítványokon kívül még Cevich Márton Lukács és Iwomiowitz Balázs működésével indul újra a budai ötvösség. Tevékenységük kapcsolatos a pesti ötvösökkel is, mert az a néhány mester — mint Sakmari (Satmary) Mihály (1718— 725) és Pohl Mátyás, — akik a 18. század elején a árványoktól és csapásoktól átmenetileg pár száz őre lecsappant pestiek között próbáltak egzisztenciát alapítani, céh hiányában a budai mesterek szervezetébe kényszerülnek magukat felvétetni. A magyar ötvösművészet szempontjából ilyen vigasztalan és sivár marad a budai ötvösség arculata, Goszmann György : Egressy Gábor serlege Гессманн Д^рдь : Кубок Эгрешши Габора G. Goszmann goblet G. Fgressy's György Goszmann : Coupe du tragédien Gábor Egressy Reiehenpfalter Simon : Fedeles díszkupa Реихенпфааьтер Шимон : Кубок с крышкой S. Reiehenpfalter : Gala drinking mug with lid Simon Reiehenpfalter : Coupe de gala ä couvercle nemcsak a 17—18. század fordulóján, hanem még hosszú évtizedekig. Az iratok szórványos feljegyzéseiben továbbra is túlnyomólag csak délszláv származású mesterek és inasok bukkannak fel: 1713-ban néhai céhtársuk, Domagyic Simon fiát szegődteti a céh. 1717-től szerepel új mestertársuk, a pozsegai eredetű Hunalics Simon rác ötvös, kinek inas névsora — Misko Nakasevichz, Michael Mathigowicsh, Marko Minazeviz, Andria Juro Sitariih — újból tanúsítja, hogy a budai ötvösség ekkori művészeti eszménye, technikai igénye és szelleme továbbra is változatlanul abban a szellemben halad és mozog, melynek alapjait a 17. század alkonyán élt budai elődeik szabták meg. Nedelkovitz Miklós, Ermen Kristóf,, Debeli Mihály, Orel Péter neveivel folytatódik a mesterek névsora. A keret és a célkitűzés változatlan, de az élet egészséges fejlődése és örök törvényei alapján az idő előrehaladásával a túlnyomólag idetelepült mesterek szerepét lassan átveszi az a második nemzedék, melynek törzsét a Budára telepedett ötvösök már Budán született s többnyire apáik műhelyeiben tanult fiaik alkotják. Petrowitz János György (1717— 1736) apjánál, Ferencnél tanult. Az 1730-ban börtönben (»in arrest«) meghalt Lukacsovics Márkus szintén Budán sajátította el mesterségét. Eliasevics József (1735—1746) Sanftleben Dániel budai ötvösnél szabadult fel, Satanowitz Mátyás budai ezüstműves fia, Gergely pedig, atyja műhelyében töltött inaskodás után 1725-től 1756-ig volt budai mester s mint ilyen, tovább őrzője a régi rác ötvösök tradícióinak. 453