Budapest, 1946. (2. évfolyam)

12. szám - GYARMATHY ERZSÉBET: 1946 karácsony éjszakájára (Vers)

1946 KARÁCSONY ÉJSZAKÁJÁRA Л fény, mely éjszakámon átvilágol ; a vers, mely annyiszor volt oltalom, a könyv, mely az ismerős szomjúságról szólt, s élő jelt adott a holt lapon, álljon körém a rend, melyért verekszem, anyám jó-szava, Anna mosolya, száz kedves emlék bátorítsa testem ; szelíd ébredés, hosszú uzsonna, — hogy élni tudjak, ahogy élni vágyom, hogy kedvvel, hittel biztassam magam, s hogy felismerjem : életem-halálom, építem, döntöm mindig egymagam. A szegénységért, hogy gazdag lehessek, a közösségért add magányomat, a szerelemért : ember-mód szeressek, fényt leheljek és biztos partokat, ki elrejtettél bennem tűzvészt, mennyet s a képzelődés fejetlen hadát, adj egyensúlyt, hogy viseljem e terhet, s mértéket : elviseljen a világ. Lám élek én. Számlálom perceinket, találkozunk, éjjemmé válik éjjük. Alázatos vagyok. Ki élnem enged, de halni visz majd, így vegyít közéjük. Testvéreimmé válnak, öntudatlan, minden szálló és bukó pillanatban, csodálkozom ; velem lélegzenek ! Magamról szólok s szólom : emberek. Tedd, beérjem e rám osztott szereppel, ne kívánjam konyhájuk küszöbét, ahová torkig lakva a meleggel lekuporodhat gyermek, kis-cseléd, vagy cirmos macska. Add, hogy értsem őket, azt, hogy bár mondom szívverésüket, a csillag vagy a szerecsen gyerek, számukra, nálam mégis ismerősebb. Ez ünnepre gyúló nagy éjszakában, hol önmagára derül a világ, hol angyalhit jár a lezárt szobában, tündérré fest sok rajzos zúzmarát, a béke, mely álmomra hajtja szárnyát, rendezze végre éltük, életem. Virraszd hát a világot : új szabadság, segítsd a költő szívét : értelem. Gvarmathy Erzsébet