Budapest, 1946. (2. évfolyam)

11. szám - BÁRDOS ARTUR: A 30 éves Belvárosi Színház

Különös szerencséje volt a Karolinaesetnek az is, hogy éppen akkor szerződött hozzánk a Vígszínháztól szegény Vendrei tata is, akinek az angyali prépost szerepét mintha csakugyan a testére, a kedélyes embonpointjére írta volna a szerző. Minden kedvessége, széles kedélye, tökéletességgel gömbölyödött érvényre ebben a szerepben. Sok év múlva ő maga is ezt a szereplést vallotta pályája csúcspontjának. A Karolina és társai vagy négy-öt hónapig nem kerültek le a műsorról és elejétől végig csupa táblás házunk volt. A Belvárosi Színház e felemás produkciója nagyon népszerű volt. Valahogyan tetszett a közönségnek ez a tarkaság, gazdagság, az artisztikus díszletekkel, teljes színházi előadásban bemutatott színdarabok és közbül a kis aktuális tréfák és a válogatott népszerű néhány magánszám : Medgyaszay Vilma, Kökény Ilona, Boross, Sajó. Minden premieren megjelent az akkori kultuszminiszter, Jankovits Béla; találkozója volt ott Daruváryval, a kabinetiroda főnökével, aki Bécsből utazott le minden premierre. Nagyon finom színházi amatőr volt Daruváry, nagyon elmésen fejtette ki előttem, hogy ez a kis színház olyan specialitás, amelynek nem tudja párját Európában. De engem már csak a háromfelvonásos színház érdekelt. Erre kitűnő átmenetünk is akadt. A szezon végén egy kiváló írónk elhozta nekem Hatvany Lili első darabját, a »Noé bárkáját«. Nem volt ez szabályos színdarab, de szellemes, csípős, gúnyos kis jelenetek sora, társasági hang és pesti hang, mindenképen elmés és hatásos. Kitűnően illett oda, ahol az imént még a kabaré könnyű múzsája ölelkezett a színházzal. Jól is játszottuk : Mészáros Giza, Simonyi Mária, Ilosvay és Pethő Attila, akit egy délután a Belvárosi kávéházban fedeztem fel. Persze, a sikerhez hozzájárult a szép szerző társaságbeli szerepe is, de a színház anyagi lelkiismerete mindebből csak azt látta, hogy így is siker van és helyeslésével vihettem keresztül a műfaj-változtatást. Annál is inkább, mert az Andrássy-úti helyiséget újból megnyitottuk a régi műfajjal. Az elkövetkező szezonban már csak háromfelvonásosokról lehetett szó. Ki kellett egészíteni az együttest, meg kellett találni a megfelelő színészeket és főként : darabokat. Azzal tisztában voltam, hogy Pesten csak olyan színházat lehet csinálni, amely még külsőségekben is felveszi a versenyt a többi régibb és nagyobb színházzal. És éz Pesten még nehezebb, mint Bécsben, vagy akár más nagyvárosban,, mert itt. még a sokkal lényegesebb művészi tekintetek rovására is, erősen kifejlődött a színpadi fényűzés tenyészete. És erről már nem lehetett a közönséget leszoktatni. Nekünk ezt is kellett nyujtanunk, de mást is, olyat, ami művészi létünket igazolja. Az első magyar kamaraszínháznak meg kellett találnia a maga hangját, játékstílusát, a színpadi kép új szempontjait és módszereit. A színészi kérdésben természetesen számolni kellett a kisebb bevételi képesség követelte takarékossággal is. Már csak ezért is új színészeket kellett teremteni. Egy év sem telt bele, a Belvárosi Színháznak pompás, versenyképes együttese volt. Ezt mindennél ékesebben igazolta az, hogy színészeimet most is (mint később annyiszor!) szerződtetési ajánlatokkal árasztották el a többi színházak. Ilosvay Rózsit már első fellépése után háromszoros fizetéssel csábította a Vígszínház, amely most Mészáros Gizát is a réginél sokkal nagyobb fizetéssel hívta vissza. Petheőt a Nemzeti Színház követelte, később át is engedtem. Ekkoriban felbukkant új színészeink : Gál Franci, Toronyi Imre, Dénes György, Harsányi Rezső, Kosztolányiné Harmos Ilona, Gellért Lajos, Bérczy Ernő stb. Hétköznapok, ünnepnapok . . . ÍGY LETT SZlNHÁZ a Belvárosi Színház most harminc, azazhogy tulajdonképen huszonkilenc évvel ezelőtt. A jubiláris emlékezés talán túlságosan is elragadott; részletekbe és lírai tájakra tévedtem . . . Most, számolva a helyszűkével, robogjunk végig e huszonkilenc év történetén és csak a nevezetesebb művészi eseményeknél állapodjunk meg egy-egy pillanatra. A színháznak is sajnos, sok hétköznapja van és sokkal kevesebb az ünnepe. A rotációs napról napra megkívánja a maga táplálékát, mindig új meg új darab kell, akár meggyőződéssel adhatja őket elő az ember, akár csak a kényszerűség kesernyés szájízével, jobb híján. Nincs is bővében az olyan darab, amelyért lelkesülni lehet, de főként: vigyázni kell, nem is az üzlet, hanem a színház létfenntartásának szempontjaira. Ezek szuverén mellőzésével, Shaw : »Szent Johanna«-jának epilógusa Бернард Шо'о: эпилог из „Святой Иоганны" Epilogue of Shaw's "St. Joan" Epilogue de la »Sainte-Jeanne« de Shaw sajnos, eddig még nem lehetett színházat csinálni Budapesten. Az első színházi év nevezetesebb állomásai : három magyar bemutató. Herczeg Ferenc »Tillá«-ja, Petheővel és Paulay Erzsivel, Hajó Sándor »Ötvenéves férfi« című drámája, amely tulajdonképen Tisza Istvánról szólt, akinek alakját egy új színész: Körmendy Kálmán személyesítette meg kitűnően és emlékezetesen. Ennek a mély férfiasságú, érdekes színésznek a pályája ebben a tragikus sikerében delelőjére ért. Első és utolsó sikere volt : néhány hónap múlva meghalt. Legnevezetesebb színpadi produkciónk ebben az évben a »Francia négyes «volt, Biró Lajosnak ez a tulajdonképen hosszú egyfelvonásosnak megírt, szellemes és végtelenül kecses darabja, melyet a közepén kettévágtam, egy zenés kis pantomimmel választván el egymástól a most már két felvonást. Hangsúlyos díszleteink és jelmezeink keretében merészen elstilizáltuk az előadást. A végig zenével aláfestett jelenetekben szinte tánclépésben mozogtak a színészek és ugyanilyen tudatossággal kihegyezett, kecses, szinte zenei arabeszkekből alakult ki dikciójuk is. Schnitzler »Bátor Kaszszián«-ja, Strindberg »Hattyúvér«-e és Maeterlinck »Szent Antal csodája« is ebben az évben került színre. Közben lezajlott a forradalom és a kommün. A Belvárosi Színház volt az egyetlen, amelynek vezetőjét meghagyták állásában. Az utána következő román világban, szigorú záróra-rendeletek és sötétség közepett, sajtó nélkül tartottuk meg Földes Imre »Teriké«-jének bemutatóját és ez a kedves hangulatú, vidéki idill ilyen körülmények között is vagy százötven telt házat hozott. Utána kiástuk Szigligeti Edének egy régi, romantikus darabját a meg nem érdemelt feledésből : a »Rózsa« Szigligeti egyik legfinomabb, legnemesebb alkotásának bizonyult. Az előadásról Rákosi Jenő vezércikket írt a Budapesti Hírlapban, ami nagy esemény volt akkor. Utána az emigrált Biró Lajos drámáját mutattuk be — a fehér forradalom kellős közepén. Egy jobboldali újság szétveréssel fenyegette meg a színházat. Az íróasztalom fiókjában töltött revolver volt az első előadások idején. A fiatal Bajor Gizi vendégszereplése tette nevezetessé Schönherr »Gyermektragédia« című parasztdrámájának az 412