Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - BÁLLÁ MIHÁLY: Jelky András budai polgár

gyermek gyámatyjává ; amivel együtt járt minden indus és kínai gyermek nevelése és .vagyonának kezelése is. Ezután ugyanez a jótevője feljogosította arra, hogy tizenkét bérkocsit tarthasson a városban és adhasson bérbe, azonkívül bőkezűen rendelkezésére bocsátotta előlegképpen a pénzt mindarra, amihez a kocsik és lovak beszerzésére, hatvan szolga tartására és egyebekre szüksége volt. Jelky ilvképpen nem csekély nyereséghez jutott és hovahamarább jelentékeny vagyonra tett szert, minekutána ezt minden mások mellőzésével reáruházott jogot magára nézve nagyon előnyösen adta tovább másoknak. De a helytartó még mindezeknél is nagyobb jótéteményeket tartogatott számára. Szabad rendelkezésére bocsátotta pénztárát és Jelkynek szabadságában állt, igénybevenni abból bármily pénzösszeget, amire saját üzletének és életmódjának fenntartásához szüksége volt ; minden nyereség őt illette meg, csak a tőkét kellett visszafizetnie. Ilyképpen néhány év alatt oly tekintélyes vagyonra tett szert, hogy megvehetett egy birtokot, melyen ezernégyszáz ház állt. és emberséges bánásmódjával rövid idő alatt megszerezte valamennyi, akár mohamedán, akár pogány alattvalójának szeretetét. Mindezek után megkapta a polgárság alkapitányának állását, tagja lett a város tanácsának és végül a hollandi kormányzóság titkos tanácsosává nevezték ki. S ebben a méltóságában megbízták úgy a Keletindiai Társaság, valamint az állam legfontosabb ügyeinek és teendőinek intézésével is. Cfelktp kisáhfJ: kő eőtiúx Első megbizatásával Japánba küldötték követségbe s értékes ajándékaival elérte ott azt, hogy eleget tettek a hollandi köztársaság megkeresésének. Egy másik alkalommal Bantába, Jáva szigetének területre legnagyobb országába rendelték, hogy koronázza meg a már nagyon öreg király fiát, minekutána a király felkérte a köztársaságot, hogy a herceget tegye meg helyette országának királyává. Ez a király valamikor független uralkodó volt, de a hollandusok az 1683-ik évben leigázták és saját városában és királyi palotájában mind a mai napig úgyszólván rabságban tartották. Az öreg király Jelkyt a koronázás elvégezte után rendkívül értékes dohányszelencével ajándékozta meg, amelyet sokan láttak és csodáltak rneg városunkban. Jelky ezután újabb megbízást kapott arra, hogy a mérnöki tudományban járatosak bevonásával Palumba. az indusok nyelvén Fiamba szigetén jelöljön ki megfelelő és kedvező fekvésű területet egy erődítmény megépítésére. F,s ekkor ugyanott alkalma nyilt arra. hogy tanuja legyen egy merőben csodálatos látványosságnak: mert éppen akkor halt meg a sziget királya, nyolcvan feleséget hagyva hátra, akiket ott a király elhúnyta után, e nemzet hagyományos szokása szerint, máglyára küldöttek. Ennek a szokásnak ez volt az eredete í hajdanában a királyok feleségei annyi lázadást szítottak a szigeten, hogy egy király is alig halt meg ott természetes halállal. Emiatt törvénybe foglalták azt, hogy nem lehet a király felesége más. mint olyan nő, aki ünnepélyes szerződéssel tesz kötelező kijelentést arra, hogy a király halála után ő is meg akar halni. Ettől az időtől fogva a szigetnek egyetlenegy királya sem halt meg erőszakos halállal, mert azok a feleségek semmit sem viseltek annyira a szívükön, mint, azt, hogy a király minél tovább éljen. A szomorú látványosságot, melynek Jelky szemlélő tanuja volt, ünnepi pompával adták elő. A fővárosban mindjárt a király elhalálozása után az egész országból megszámlálhatatlan sokaságú nép sereglett össze, közte még a királyi feleségek atyafisága is. A kitűzött napon hosszú sorban vonultak fel a templom irányába azok az arannyal és drágakövekkel felékesített asszonyok ; mindegyikük mellett két-két bálványimádó pap lépdelt : egyikök tőrt, másikuk fehér galambot vitt a kezében. Mikor megérkeztek a kijelölt helyre, az asszonyok elbúcsúztak rokonaiktól és emlékül szétosztották köztük a drágaságaikat, aztán a pogány pap kezéből mindegyikök átvette és ezekkel a szavakkal bocsátotta fel a levegőbe a galambot : »Amiként ez a galamb elszáll a levegő messzeségébe, úgy kívánok én is a királyhoz, az én uramhoz szállni!« S amikor kimondta ezt a szót, a másik bálványimádó pap szívébe mártja a tőrt annak az asszonynak, akit ő kísért ; s mikor ilyképpen valamennyi asszony kiadta lelkét, testüket a máglyára tették és elhamvasztották. cl II&IWÚjCJÍ^ De azokat a szerencsés viszonyokat, melyek ezidőszerint Jelky életét kísérték, megszakították néha kedvezőtlen események is, minők az emberélettel együtt szoktak járni ; mert hitestársát, kitől két most is élő leánya született, az 1772-ik évben elragadta tőle a halál. Még he sem gyógyult ez a seb, mikor újabbat ütött szívén a helytartónak, az ő legnagyobb jótevőjének 1775 decemberében bekövetkezett halála. Ettől az időtől fogva Jelkyt oly bánat fogta el és emiatt oly gyengeség fogyasztotta testi erejét, hogy mindenki kételkedett felépülésében. Benne mégis felébredt az a forró kívánság, hogy oly hosszú idő elmultával viszontláthassa hazáját és atyjafiait. Leányai és jóbarátai észrevették rajta ezt a sóvárságot s azért azt tanácsolták neki, hogy tegyen eleget kívánságának és tegye meg a hosszú utat. mely hazájába viszi. Jelky ezután rendet teremt családi ügyeiben, leányait szomszédainak szerető gondjaiba ajánlja és azzal a két szerecsennel, akiket Pagousból vitt magával és elismerésének jeléül házában magánál tartott, 1776 október huszonötödikén a Gokendorf nevű hollandi hajón elvitorlázott Batáviából s ugyanaz esztendő Karácsony havának harmincegyedik napján a Jóreménység hegyfokához érkezett, ahol úgy őt, mint a két szerecsent nagyon súlyos betegség támadta meg, amelyben ez utóbbiak valóban meg is haltak. Ellenben Jelky felépült betegségéből és bevárta egy Kínából elindult Serres nevű hajó érkezését, melynek Forst úr, az ő néhai feleségének atyjafia volt a kapitánya. Ez a hajó nemsokára csakugyan horgonyt vetett ugyanott és fedélzetén Jelky 1777 május hatodikán ismét útnak indult és a következő augusztus hatodikán befutott Amsterdam kikötőjébe. Jelky onnan Angolországba vette útját, azzal, hogy meglátogatja apósát, ki az 1762-ik évben visszatért Batáviából a saját hazájába. Jelky némi ottani tartózkodás után visszatért Amsterdamba, onnan pedig folytatta útját Bécsbe, ahova az imént elmúlt év októberének második napján érkezett meg s egyideig vaió tartózkodásra bátyjának házában szállt meg. Ugyanott része volt abban a legfelsőbb kegyben, hogy megjelenhetett a két felség előtt és elmondhatta életének eseményeit, amikor is alkalma nyilt legalázatosabban a felségek lábához helyezni néhány ritka tárgyat, melyet Indiából hozott magával, amiért viszont egy aranyérmet és arany dohányszelencét kapott legkegyelmesebb ajándékul. Németország fővárosában valóidőzését szeretett bátyjánál is csakhamar elunta. Minden vágyának egyetlen célja volt, viszontlátni hazáját ; ezt elérendő, Bécsből az 1778-ik évben útrakelt Magyarországba ; végezetül szerencsésen megérkezett Budára s elhatározta, hogy rokonainak körében ott tölti el hátralevő napjait.« cAz LLt&llá émk Jelky András uram, budai polgár fejezte be így, ezzel a lojális akkorddal, az Ür 1754-ik és 1770-ik évei közt a föld kerekségén átélt kalandjainak és viszontagságainak történetéi. A bécsi palotában való fogadtatás Mária Terézia uralkodásának idején esett meg, de a »két felség«, akinek előadta mindazt, még sem az asszonykirály és férje volt, mert Mária Terézia akkor már tizenkét éve viselt gyászt házastársáért, Ferenc lotharingiai herceg német-római császárért, hanem II. József, a »kalapos király« — akkor már német-római császár — és felesége volt. Ezekkel a most itt idézőjelbe zárt s itt következő sorokkal Jelky Andrásnak már az íródiákja toldotta meg a sok vihart látott bajai fiú életének történetét: »Nyugalmának teljességéhez hiányzott még egy élettárs, ki megosztaná vele otthoni gondjait. Űjra megnősült és házasságából egy fia született ; és Jelky megint örvendett életének. Ámde az átélt sok viszontagságban kigyengült test napról napra esendőbbé vált ; a tüdőbaj nagy erővel támadta meg és rövid betegség után az 1783-ik év Karácsony havának hatodik napján elvette életét.« Hozzá lehet tenni mindehhez még, hogy öt évig élt Budán és csak egyszer ment le onnan Bajára, szüleinek sírjához. Leányait férjhez adta, s nősülése után nem sokáig élvezhette már új családi életének örömeit. cA ßtßmideld. Ennyi az, amit Jelky András életének alkonyatárói eddig tudni lehetett. Elmondom itt most, ami öt. emberöltőnél hosszabb ideje bujt meg felőle Budapest főváros levéltárában és a buda-vízivárosi plébániatemplom halálozási anyakönyvében, s amit kutatásom eredményeként emlékezetül idejegyzek. Kezemben van Jelky András végrendelete, egy német nyelven az akkor német Budán szíjas diósgyőri papiroson megfogalmazott, aláírt és hitelesített okirat, kelt 1783 október hó 31-én. tehát öt héttel és egy nappal a végrendelkező halála előtt. Bánrévy György fővárosi levéltárnok úr volt szíves felhívni figyelmemet arra, hogy talán megtalálható a levéltárban ily okirat s ő is emelte ki Buda és Pest egykori polgárának ott őrzött és Budapest ostroma alatt a Bazilika pincéjében biztonságba helyezett régi végrendeletei közül. »Im Nahmen der Allerheiligsten Dreyfaltigkeit Amen« — ezzel az invokációval kezdődik az irat és folytatódik, számunkra, utódok számára meglepetést keltve, így: »Habe ich Joannes Andreas Jelleke in Erinnerung der Menschlichen gebrechliechkeit bei meinen Kränklichen zustand jedoch ganz gesunden Verstand meinen 384