Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - SCHEIBER SÁNDOR: József Attila nyolc ismeretlen verse

VIII. MAGYAROK Eperjessx Kálmánnak szeretettel. (J jaj, mi igazán tiszták vagyunk. Nyisson ajtót nekünk a reménység! I lünk, ülünk a mindenség szélén, Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat. És várunk, csak várunk, szomjasztó várásban. Atalfolyik rajtunk a világosság, De elhagytuk valahol kőedényeinket, Elhagytunk valahol minden akarást . . . S most minden volt és jövendő szomjúság Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk Hogy friss kenyereink halomra száradnak. A négylábúak, melyeket megettünk, Most előjönnek és kinevetnek minket. Ezer és harmincegynéhány esztendő Zuhog végtelen szomorú szemünkből S nem bírja elmosni buta bűneinket. Most nagyon messze van tőlem a föld. Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok. Keserű számnak ki mutatna cukrot. Ki hinné még el, hogy élni akartok? .lőttem, kölcsönkérjek még ezer kezet. Mert hogy adhatnék eleget kettővel? Két bárány volt én adó két kezem S a farkasok elbántak mindkettővel. Most minden kedvem holtan terül el. Mert levegőtlen vihar a jajom : Leszámítva az ostobaságot, Multunkat, életünket és a gyomraink. О jaj, mi igazán tiszták vagyunk. Nvisson ajtót nekünk a reménység! Bpest, 1924. A FŐVÁROS EMLÉKPLAKETTJE azok számár a, akik a felszabadulás után a Városháza új életét elindították (Marlarassy Walter műve) 36 J