Budapest, 1946. (2. évfolyam)

9. szám - ALFÖLDI ANDRÁS: Budapest ősi múltjának új emlékei

ALFÖLDI ANDRAS BUDAPEST OSI MULTJANAK ÚJ EMLÉKEI NAGY GYÖNYÖRŰSÉGGEL forgatom a Budapest régiségei-nek 1945-ben megjelent, pompás, 600 oldalas, képekkel teli tizennegyedik kötetét. Ma, katasztrofális nehézségeink között százszor jelentősebb egy ilyen magas színvonalú kiadvány megjelenése, mint békeidőben, mert kulturális munkánk töretlen folytatását jelenti. De jelent mást is. Nemrég tértem vissza Nyugat-Európából, ahol majdnem három hónapot töltöttem. Idehaza mindenki azt kérdezte tőlem, hogy milyen a hangulat irántunk, milyen érzülettel viseltetnek angolok és franciák, belgák és svájciak a magyarsággal szemben. Mikor azután firtatni kezdtem, hogy értik ezt, többnyire az derült ki, hogy ma is csak álmokat szövő intelligenciánk lelki szemei előtt úgy él a külföldiek érzülete és hangulata, mint valami adottság, amelyet szimpatikus viselkedéssel, szíves vendéglátással, komázással javítani lehet ugyan, meg szükséges is, de amely végeredményben előre megvan, és ha kedvező, akkor kitűnő békefeltételeket nyerhetünk általa és minden jót, — anélkül, hogy fáradságos munkával kellene megdolgozni érte; olyan tehát, mint valami jó összeköttetés, érzelmi vonzódás, meg efféle, amiért nem erőlködni kell, csak legfeljebb ügyeskedni. A valóság persze egészen más. Éspedig az. hogy ott, ahol a magyar nemzet vagy egyes rétegei, illetőleg magyar egyének erkölcsi magatartásukkal, eredményes munkájukkal rászolgáltak, ott megjön az elismerés, az objektív elismerés, mely azután fölolvaszthatja a tárgyilagos megítélés rideg kérgét és valóban maga után vonhat egy olyan tartós megbecsülést is, mely már nem igyekszik újabb és újabb bizonyítékokat gyűjteni, hanem fenntartás nélkül elismeri a már kipróbált értékeket. Ilyen megbecsülést élvez például a magyar régészet is a külföldön. A Magyar Tudományos Akadémia, a budapesti és szegedi egyetemek, a Magyar Nemzeti Múzeum és nem utoljára Budapest székesfőváros archaeológiai folyóiratait és kiadványait nemcsak a tudósok és specialisták használják odakint kutatásaik során, hanem ott forgatják őket a szemináriumokban a diákok is és referálnak tartalmukról a gyakorlati órákon. Angol és francia folyóiratok még háborús köteteikben is sorra ismertették az új magyar régészeti műveket és például a hat legnagyobb angliai régészeti társulatnak és intézetnek mindnek van magyar tiszteleti tagja, holott az ilyenek száma féltucat vagy egy tucat legfeljebb rendesen. Egy híres angol historikus mondotta nekem, hogy mily érdekes volna a római birodalom északi határain emelt hatalmas erődrendszer két nagy sarokbástyájának, Britanniának és Pannoniának kutatását szembesíteni egymással s nem is kétlem, hogy nemsokára el fognak jönni hozzánk az angol kutatók, megnézni, hogy mit dolgozunk ; de el fognak jönni a franciák is, akik szintén őszinte nagy érdeklődéssel nézik a munkánkat. Most már nem hűvös tartózkodással fogadnak bennünket Párizsban, hanem meleg barátsággal és elismeréssel. Már pedig a pannóniai kutatás legfontosabb gyújtópontja minálunk éppen Aquincum, ahol a székesfőváros szakemberei immár több mint félszázad óta rendszeresen ássák és gyűjtik a római kor emlékeit. Nemrég ezeroldalas nagy történeti összefoglalásban igyekeztünk megrajzolni az eddigi kutatások által nyert képet erről az impozáns római végvárról. MINDEBBŐL NYILVÁNVALÓ, hogy a Budapest Régiségei nem valami vicinális érdekességű tanulmánygyűjtemény, hanem az egész kultúrvilág érdeklődésére számottartó, nagybecsű magyar munkateljesítmény. Ebben az új kötetben különben is sok minden olyan van, ami nemcsak a szakembert, hanem minden művelt embert érdekelhet. — Természetesen nem minden tanulmány egyformán magas színvonalú benne és nem is hoz mindenik egyformán lényeges új eredményeket ; de mindenik tanúskodik arról, hogy a főváros múzeumaiban szívós és komoly, állandó tudományos munka folyik, mely becsületére válik magának a főváros mai vezetőségének is. A legrégibb leletek e szép kötetben azok, amelyekről szegény, élete delén elhúnyt ősrégészünk, Tompa Ferenc szól, akit egy akna szilánkjai sebeztek halálra az ostrom legvégén, a magyar tudomány nagy kárára. Négy-ötezeréves telepesek nyomairól számol be itt, míg tehetséges tanítványa, kutzián Ida egy olyan urnatemetőt mutat be Pestszenterzsébetről, mely a Kr. е. II. évezredben keletkezeti. Leggazdagabb az aratás a római korból. A legnagyobb arányú kutatásokat ezúttal Szilágyi János mutatja be, aki a Hajógyári szigeten a légió hatalmas táborának parancsnoki épületét fedezte fel a Kr. u. II. század elejéről, érdekes mozaikpadlókkal, nagy termekkel; nagy-Pestszenterzsébeti urnatemető bögréi Drinking utensiels found in the Pestszenterzsébet cemetry Похоронная урна в Пештсентержебете Poteries trouvées dans l'ancien cimetiére de Pestszenterzsébet ЯШШШ