Budapest, 1946. (2. évfolyam)

8. szám - BÜKY JÓZSEF: A pengőtől a forintig

BÜKY JÓZSEF A PENGŐTŐL A FORINTI Q A pengővaluta történetében 1945 elején új fejezet kezdődött. Az ország tönkretéve, romokban hevert, s újra kellett szervezni mindent, így a magyar valutát is. A jegybank épülete megrongálva, kifosztva, ablak nélkül, elhagyatottan állott azon a havas téli reggelen, amikor az új elnökkel, dr. Oltványi Imrével először mentünk be a Bank épületébe. A Pénzjegynyomdában hasonló volt a helyzet. A látvány siralmasnak tűnt és igazán hősies hit, elszántság kellett ahhoz, hogy a siker reményében munkához lássunk. Mindenekelőtt a Bank és a Pénzjegynyomda épületét kellett a romoktól és a törmelékektől megtisztítani, amely munkát maga a Bank személyzete és a Pénzjegynyomda személyzete végzett el. Azután számba kellett venni azt, hogy mi maradt meg az értékekbőh a tárgyi felszerelésekből és a személyzetből. Az értékeket, könyveket és a fontosabb aktákat, kimutatásokat a menekülő nyilasok nyugatra vitték. Ugyanúgy a Pénzjegynyomda nyomólemezeit is, nemkülönben a bankjegykészletet. A tárgyi felszerelés túlnyomó része megsemmisülve, elhordva, megrongálódva ; a bankszemélyzet megfogyatkozva, megtépázva, kimerülten jelentkezett. Ilyen körülmények között kezdte meg munkáját a Magyar Nemzeti Bank. Ez a kezdet époszba illő, soha nem látott hősi munka volt, mert szinte a semmiből teremtettük elő azokat az eszközöket, amelyeknek segítségével a tetszhalott magyar gazdasági, társadalmi és államéletet mozgásra, életre injekcióztuk. A modern államok materiális életének három alappillére van : az első a nemzetgazdasági budget (a termelés és fogyasztás), a második az államháztartási budget és a harmadik a pénzrendszer. A három alappillér közül egy sem volt meg, de a harmadikat, a pénzrendszert állítottuk fel leghamarabb. Ez a pénzrendszer nem volt egészséges, nem is lehetett az, mert hiszen egyensúlyban levő nemzetgazdasági és államháztartási budget nélkül stabil pénzrendszer nem lehetséges. Azt a szerepet azonban— az injekció szerepét— amit szántak neki, sikeresen betöltötte. Most, hogy a »kúra« végére jutottunk, amikor a pengővaluta visszavonul a gazdaságtörténet lapjaira és átadja helyét a forintnak, megmondhatjuk, hogy bizony az adagolás nem mindig volt szerencsés, de azért sem a pengő felelős, hanem azok a közgazdasági doktorok, akik a recepteket írták. Az injekciók végeredményében jól hatottak, mert hiszen nemzetgazdaságunk bénultsága fokozatosan tevékenységbe lendült és ma már ott tartunk, hogy az új és stabil forintvaluta bevezetését kiegyensúlyozott nemzetgazdasági és államháztartási budgetre alapozzuk. 1937-től 1944 végéig a jegyforgalom 545 millió pengőről — a nyilasok által elvitt 9 milliárd beszámításával— kereken 20 milliárd pengőre növekedett. Az infláció meghatározására egész sereg definíciót mondhatnánk, de leghelyesebb, ha a jegybank szempontjából fogalmazzuk azt meg. Az emissziós pénzügyi politika akkor kezdődik, amikor az államhatalom arra kényszeríti a jegykibocsátó bankot, hogy részére folyamatosan fedezetlen hiteleket nyújtson. Ennek előfeltétele az, hogy a jegybanktörvény e célra átalakíttassék. Nálunk ezt a rendelkezést az 1939 : II. tc., azaz a honvédelmi törvény 155. §-ában foglalt felhatalmazás tette lehetővé, ami azt jelentette, hogy az állam által kibocsátott lombardképes kincstárjegyeket a Nemzeti Bank korlátlanul leszámításra elfogadni köteles. Ez valójában nemcsak azt jelentette, hogy a fenti rendelet áttört egy a stabil pénz biztosítására szolgáló alapvető és világszerte elismert korlátot, hanem azt is, hogy a jegybank kezéből kivették azt a jogát és kötelességét is, hogy a magyar valuta értékállandóságát megőrizze ; továbbá, hogy a hiteléletet és a devizaforgalmat az ország érdekeinek megfelelően irányítsa. Tehát már 1939-ben megtörtént a Bankakta felfüggesztése, amivel az infláció folyamata is megindult; ezek szerint az infláció megindításáért a történelmi felelősség — ezzel tisztában keli lennünk — teljes mértékben és mindenképen az előző rezsimet terheli. A felszabadulás után Magyarország a tökéletes felbomlás állapotában volt és tanúi lehettünk annak a ritkán látható történelmi eseménynek, hogy hogyan születik, szerveződik újjá az állam és a társadalom. Ez az újjászületés imponálóan gyors ütemű volt minden téren. A Nemzeti Bank eleinte leküzdhetetlen akadályokkal birkózott a jegykibocsátás terén — amire égetően szükség volt —, mert nem volt nyomólemez, nem volt papír, nem volt festék és gép sem, amivel a bankjegyeket előállíthatta volna. De végül is hihetetlen nehézségek árán megindult az új jegykibocsátás. Ezt megelőzően a Szovjetunió kormánya márciusban 100 millió, áprilisban 250 millió, végül pedig májusban 500 millió pengő 271