Budapest, 1946. (2. évfolyam)

6. szám - KODÁLY ZOLTÁN: A Vigadó hangversenyterme - BORBlRÓ VIRGIL: A Pesti Vigadó újjáépítése

BORBIRÓ VIRGIL A PESTI VIQADÓ OJJAÉPÍTÉSE Liszt-hangverseny a régi Vigadóban (Székely Bertalan rajza) AZ ELSŐ KÉRDÉS: vájjon a Főváros nagy társadalmi eseményeinek középpontját, legnagyobb előadótermét és annak tartozékait a régi helyén teremtsük-e újjá? — Véleményem szerint ennél jobb helyet aligha találhatunk : hiszen a főváros súlypontján, a Dunapart és a Vörösmarty-tér között fekvő telek e célnak eszményien megfelel. Ha itt érdektelen romok hevernének és egy ilyen központi kulturális és szociális gyülekezőhelyet kellene építeni, akkor is itt kellene építkezni. (Városrendezési szempontból a Dunapart egységének védelmére egyszerűen el kell utasítani azt az ötletet, hogy a Vigadó telkével egyesítsük a Vigadó-teret a Vörösmartytérrel. Ez a dunaparti vonal mögé aránytalanul mélyen benyúló tér semmikép sem volna szerencsés vagy kívánatos.) A második kérdés, hogyha a helyhez ragaszkodunk, földig le kell-e bontani a Vigadó falait és egészen új épületet kell-e emelni, vagy a falak felhasználásával építsük-e azt újra? A kérdést alapjában eldöntötte az erre hivatott Műemlékek Országos Bizottsága, amikor elnöke, Gerevich Tibor kimondotta, hogy a régi Vigadó ugyan nem műemlék, de homlokzata — amely könnyen helyreállítható — a pesti városkép értékes eleme és meg kell menteni. Úgy érzem, hogy ez az álláspont nemcsak helytálló, hanem ritka példája annak, amikor a hatósági vélemény a közfelfogásban mindenképen kedvező visszhangra talál. Kétségtelen, hogy a régi Vigadóra gondolva a génius loci-t érezzük : egy évszázadon át a legnagyobb budapesti hangversenyek itt hangzottak el, e falak között zongorázott Liszt, csellózott Casals, itten vezényeltek Wagner, Strauss, Ansermet, Bartók és Kodály s Budapest úgy látom, a jövőben is ott akar ünnepelni, ahol száz éven át ünnepelt. Л VIGADÓ HANGVERSENYTERME Szinte hihetetlen, hogy Budapestnek mai napig sincsen olyan terme, ahol nagyobb zene- és énekkari müveket teljesen kielégítő jóhangzással lehetne megszólaltatni. Zeneművelésünk mai állapotában szégyenletes ez, de talán kegyetlen pontosságú fokmérője közönségünk és közületeink zenei érdeklődésének. Ha az mélyebb volna, már rég volna megfelelő termünk. Mai helyzetünkben alig gondolhatunk újonnan tervezett zenepalota építésére. Két kézzel kell hát megragadnunk az alkalmat, hogy a mai viszonyok között is elképzelhető módon végre alkalmas teremhez jusson a főváros. Nem lehet azt ma már elhibázni ; ott a sok remek külföldi terem példája. Aki csak a Vigadóban hallgatott zenekart, nem is tudhatta, mi az. Mindnyájunknak, akik ott nevelkedtünk, hályog hullott le a szeméről, mikor először hallottunk zenét külföldi jó teremben. Itthon nemcsak a hangszer csoportok valőrviszonyai tolódtak el, hanem egyegy erősebb hangsúly után következő halkabb ütemek mindenestől elmerültek a visszhang hullámaiban. Csak kótával a kézben lehetett megállapítani, hogy voltaképen mit játszanak ; anélkül sokszor csak sejteni lehetett. Mikor felépült a Zeneakadémia, azt hitték megoldódott a probléma. Am csakhamar kiderült, hogy a terem zenekarnak kicsi, kamarazenének nagy. Hogy arányaiban elhibázták, annak részben a rövid telek az oka. Akkoriban bőven válogathattak volna telkekben. Amellett nagy rövidlátás volt a zenei főiskolát termestől a város egyik legzajosabb helyére telepíteni. A zaj veszélye a Vigadónál is fenyeget. Nem egyszer zavart meg szép pianókat a dunai hajók tülkölése. Erre különös gondot kell majd fordítani a dunai oldal szigetelésénél. Egyébiránt Borbiró Virgil terve minden szépet és jót ígér, s a térkihasználás csodái mellett a jó zeneterem követelményeit állítja első sorba. így hát remélhetjük, hogy az újjáépített Budapest népe a zenét igazi mivoltában hallja majd az új teremben. Tisztább zenei világképe kétségkívül hozzájárul majd általános világképe tisztulásához. Mert hogy is mondja Platón : «azért van olyan óriási fontossága a zenei nevelésnek, mert a ritmus és a dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják s jó rendet hozva magukkal, azt, aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezeti lelkű emberré teszik.» — KODÁLY ZOLTÁN v> ; A harmadik kérdés: miképen épüljön fel üszkös falaiból az új Vigadó ? Alapjában véve két lehetőségünk van : állítsuk-e helyre minden részleteiben az ostrom előtti állapotot, vagy tekintsünk el ettől és szabjuk az új belsőt saját életünkre? Ez a kérdés látszik a legnehezebbnek, mindenesetre a legtöbb meggondolást igénylőnek. A vitát meggyőződésem szerint csak az épület történelmi múltjának szabatos ismeretében lehet eldönteni, s ezért röviden rá kell térni a Vigadó építési történetére is. A RÉGI VIGADÓ helyét körvonalaiban 1805-ben Hild János jelölte ki Pest város első városrendezési tervében : a mai Vörösmarty-téren 1812-ben felépített Német-színház hátsó fala mellett, a Dunapartra nézőén. Pest város a szükséges tőke előteremtése körüli nehézségek miatt csak 1829-ben kezdhette meg az építkezést Pollack Mihály tervei szerint, amelyek természetesen a kor ízlését jellemző klasszicizáló modorban készültek. Ez az első Vigadó 1833 januárjában nyilt meg. Az épület a mesternek legsikerültebb műve volt, amit reánkmaradt terveiből tudunk és amit az is bizonyít, hogy fennállásának alig másfél évtizede alatt nemcsak a pesti közönség szeretete övezte, hanem európai viszonylatban is a legszebb és legmutatósabb ünneplő épületének tartották. Ezzé tették az épületnek nyugodt előkelősége, díszítéseinek tartózkodó választékossága és nemessége, színeinek finomsága. 1849 tavaszán, amikor a honvédsereg ostromolta Budát, május 13—14-re virradó éjszaka a vár osztrák parancsnoka súlyos helyzetében — akárcsak a hasonló körülmények közé került 1945. évi német parancsnok — tehetetlen dühében gyujtólövedékkel pusztította el a remekművet. Pest városa csak tíz év múlva, 1859-ben szánta el magát 223