Budapest, 1946. (2. évfolyam)

3. szám - KÁRPÁTI AURÉL: Új magyar rajzművészet

Vedres Márk, tíeck (). Fülöp zárt kompozícióra valló rajzai a plasztikát hangsúlyozó szobrász keze nyomát őrzik. A Nyolcak körét Kernstock nyitja meg lovasfiguráival és aktrajzaival. Ezek a csodálatosan lendületes és félelmesen biztos, egyvonallal írott studiumok a modern rajzművészet nagy mesterét igen szerencsésen képviselik az albumban. Tihanyi, Fémes Beck, Hatvany, Pór Bertalan rajzai után Márffy egy legegyszerűbb eszközökkel kifejezett szédületes távlatú tájképe állítja meg a lapozót. Czóbel lágytónusú rajzai, Berény néhány különböző fejlődési korszakot jelző tanulmánya, majd Nagy Balogh és Uitz, Nemes Lampérth, Bohacsek, Czillich Anna, Bornemissza, Perlrott Csaba, Kmetty s végül Gulácsy két álomszerűen finom lapja zárja le a kötetet. Gombosi bevezetőjében megemlíti, hogy ez a sorozat nem teljes, az eddig ismertetett művészek még korántsem dokumentálják egy kor lezáródását. A magyar művészet Ferenczyvel és Rippl-Rónaival történt megújhodása tovább gyűrűzik s napjainkig is tart. Az újabbakról egy hasonló összeállítású kötet ad majd beszámolót. A rendkívül artisztikus, finom krétapapírra nyomott album békebeli kiállításáért az Erasmus kiadót illeti elismerés. NAGY LAJOS: PINCENAPLÓ. Nagy Lajos, Budapest életének pompás megfigyelő készségű és nagyerejű ábrázolója, legújabb könyvében a pincében töltött napokról ad megrázó beszámolót. Sokezer embertársával együtt bombák robbanása, ágyúk kattogása, gránátok pattogása közben ő is alászállt a budapesti bérházak pincéibe, ahol polgárember eddig évente csak egyszer, az őszi nagy tüzelőszállításkor fordult meg ; átélte ott nemzedékünk legborzalmasabb élményét és undorral meg csalódással jött föl a napvilágra. Ezt a drámai élményt többen feldolgozták már : Kassák Lajos bővenömlő, patakzó lirizmussal, Márai Sándor szinte fausti filozófiával, Nagy Lajos itt is hű maradt régi énjéhez : a mindennapok aprólékos megfigyeléseit veti egyszerű és csiszolatlan mondatokban papírra. Ar, apróságokat írja meg, de ezekből a parányi mozzanatokból, keresettség nélküli mondatokból, akár a mozaik elszórt és értelmetlen kockáiból, a legszörnyűbb benyomás alakul ki. Nem költ, nem stilizál, nem eszményít. Egyszerűen csak beszámol, de beszámolója jobban megkapja az olvasót, mint a retorika minden műfogása. Megdöbbentő könyv : egy korszak minden bornírtsága, aljassága, félelme, szenvedése benne van. Megrázó olvasmány és igaz bizonyságtétel. A kötet szép kiállítását és Toncz Tibor rajzait dicséret illeti. Kósa János PESTI KALENDÁRIUM 1946. Nehéz műfaj a kalendárium : a jövő évre szól, de az elmúlt évben szerkesztik: gyakorlati célokat szolgál, de azért szórakoztasson is ; könnyednek kell lennie, hogy unottan a sarokba ne vágjuk, de a szegény szerkesztőnek gondolnia kell a kritikusokra is, akik zokon veszik a túlságos könnyedséget. Jelen esetben a szerkesztő maga is kritikus s nyilván ennek köszönhető, hogy változatosságában is eléggé egyöntetű, jó irodalmi színvonala mellett is közvetlen hangú kalendáriumot sikerült a pesti olvasó kezébe adnia. Kárpáti Aurél valóban szerencsés kézzel válogatta össze a klasszikus és élő magyar prózából és versből azokat a kisebb-nagyobb fajsúlyú gyöngyszemeket, melyeket felfűzött az év hónapjainak fonalára. A hónapok így a szokásos lapos rajzallegóriák helyett mintegy irodalmi fejléceket kapnak ; olyan fejléceket, melyek nem csupán a hónapokat általában jellemzik, hanem a felszabadulás előtti esztendő szörnyű hónapjait is rendre idézik : »ez a kalendárium : emlékeztető. Jele, képe, inementója olyan időknek, amelyeket nem lehet elfelejteni, de szörnyű okulásul, tanulságul eléggé mélyen emlékezetbe vésni sem«. Ami a kalendárium irodalmi állagát illeti, a versek terén volt a szerkesztő a legszigorúbb s legszerencsésebb összeválogató. A prózai anyagban ezzel szemben több a jó név, mint a jó novella ; egy-két (pesti vonatkozásban is) jelentős név meglepően hiányzik, viszont egy-két teljesen indokolatlan »alkotás« zökkenti itt-ott e hónapok nyugodt folyását... Zádor István és Beron Gyula rajzai igen sikerült, magas színvonalú ábrázolások az ostromsujtotta város romlásában is poétikus arculatáról; szépségükért bizonyára elnézi a kalendárium-olvasó az »elmúlt év eseményeiről« szóló, a mű-PÁN JÓZSEF »A TERVEZŐ ÁLMA« címmel nagyméretű, sok képpel megtűzdelt kötetet adott ki, Budapestnek az ostrom után időszerűvé vált városfejlődési és városrendezési sorskérdéseiről. Felsorakozik itt mindaz, amit a város szomorú leromlása időszerűvé tett, javaslatok, megoldások, ötletek Budapest javítására, szépítésére, tökéletesítésére. Nem vitás, hogy sok a hiba, hiány és fájó pont Budapesten. Nem kétséges, hogy ma, amikor pusztulásából újjá kezd épülni és újjá kell épülnie, előrelátóan ki kell iktatni, meg kell szüntetni ezeket a hibákat, vagy legalább is számon kell tartani, hogy amikor odakerül a helyreállítás, újjáépítés gépezete, zökkenőnélkül találja meg az addigra már kiforrott jót, helyes utat és eszközöket. Vehetjük úgy is : szabad állampolgári jog a jobbat indítványozni, a rosszat felmutatni és megváltoztatásához terveket előtárni. De meg kell mondanunk nyíltan és kertelés nélkül : ezek az új tervek nem szépek! Ez a legnagyobb bajuk, nem az, hogy kissé túlontúl nagy buzgalommal mindent felölelnek, -ami csak ezen a téren eddig — bárki részéről — felmerült. Igaz, hogy az összes városszépítési elgondolások és tervezgetések (néhol még az álmodozások is) egymásután színre lépnek és elvonulnak s ami a legfontosabb és kissé legsajnálatosabb, minden óvatosság mellett is véglegesnek nyilvánított megoldást is kapnak, de mégis, nem ez fáj, hanem az, hogy ezek a megoldások itfcm jók, nem megnyugtatóak, igen-igen messze vannak az utolsó szótól. Ne legyünk túlérzékenyek a városrendezés és szépítés terén a szellemi tulajdonszerzések iránt ; legyünk azonban kérlelhetetlenül érzékenyek abban a tekintetben, hogy aki a székesfővároshoz hozzányúl, annak a legszebbet, legjobbal. Icgkiforrottabbat kell adnia. »Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez, fajnál annyira megszokott riportfotók hiányát. A szűk esztendőre szóló ravasz szakácskönyv ostrom utáni lelki hygiéné, a demokratikus szellemben átkeresztelt utcák majd a már megnyílt patikák jegyzéke stb. követik jóleső változatossággal egymást s vezetik át az olvasót az irodalomból a valóságba, a múltból a jelenbe. Külön esztétikai tanulmányt érdemelne az »ostrom-novellák« vizsgálata : ha intenzív élmények és mesterségbeli hozzáértés együttese elégséges volna egy jó műalkotás megszületéséhez, akkor e kalendáriumban sokkal több jó novellát kellene találnunk, hiszen Budapest ostrománál intenzívebb »élményt« aligha kellene találnunk s e szerzők díszes galériája a hozzáértésről is kezeskedik. Ám, úgy látszik, kell valami egyéb is : talán a nagyobb távlat, talán a nagyobb nyugalom, az emlékek elcsitulása, »irodalomképessé« válása. Ezt érezték meg azok a prózaírók, akik az ostromról egyelőre »csak« verset tudnak írni s azok is, akik egyszerűen kitérnek a téma elől, vagy vezércikket írtak novella helyett. Mátrai László Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz«. Valóban sok javítani való van Budapest arculatán, valóban mindenkinek, akit ezek a gondolatok foglalkoztatnak, joga és kötelessége felvetni eszméket, javaslatokat. Még az is lehet, hogy csak a kifogást vessük fel, a feladat megoldása nélkül, átengedve a végleges megfogalmazást illetékesebbeknek, hozzáértőbbeknek. Csak az nem szabad, hogy valaki ezt az illetékességet, nagyobb hozzáértést is magának vitassa és amit nyújt, az mégse legyen szép — vagy ejtsük el ezt is, a szépség megítélése egyéni lehet — ne legyen szakszerűen kifogástalan és maian időszerű. Sajnos, ez a tervező túlhaladott építési stílusfordulatokról, egyénieskedő, erőltetett formákról, idejétmúlt, szinte díszletszerű épületcsoportokról álmodik. Egyegy terve érthetetlenül szeszélyes és önkényes. Sem a belső rendeltetés parancsa, de a külső formák egységbefogásának nyugalma sem látszik rajtuk. Ahol pedig a ma építészének tartózkodó személytelenségét, helyesebben részletekbeli egyértelműségét próbálja átvenni (s úgy látszik ezzel korszerűsíteni régebben készült vagy régi nyelven előadott mondanivalóit), nem tud túljutni az utánzás szárazságán, a vonalak és részletek külsőséges átvételén és másolásán. Ezekután legfeljebb végzetes balszerencse, hogy a gazdagon, nagy befektetéssel készült könyv nyomdai külalakja sem az, aminek szánták. Nyugtalan és indokolatlanul szaggatott képsorozat, átszőve régi és új fényképekkel (amelyek a tanúbizonyság igényével lépnek fel), szétszórt. össze nem függő, kétnyelvű szövegrészletek, gyors elolvasásra. Egy könyv, amely egy egész város emberöltőkre szóló megszépítését tűzi maga elé, meggyőzőbb volna, ha maga is a könyvtervezés vagy éppen könyvművészet jó színvonalát képviselné. (P. B.) A TERVEZŐ ÁLMA 123