Budapest, 1945. (1. évfolyam)

2. szám - NAGY ISTVÁN: A főváros szociálpolitikájának első lépései

NAGY ISTVÁN a főváros szociälpolitikäiäi\ak első lépései A SZOCIÁLIS BAJOK tünetei már 1870-ben mutatkoznak, főleg a lakáskérdéssel kapcsolatban. A lakásügy első helyen áll Budapest szociálpolitikai feladatai között. A főváros a lakásnyomor enyhítésére 1880-ban bizottságot küld ki. A bizottság munkája alapján hozza meg a közgyűlés 1885-ben a lakásviszonyok javítását célzó szabályrendeletet. A belügyminiszter ezt csak az 1892. évi kolerajárvánnyal kapcsolatban hagyja jóvá. Az 1893. évi, második fővárosi lakásbizottság működése révén kialakult, eléggé kimerítő szabályrendelet még 1907-ben sincs érvényben. Kevés siker koronázza az egyéb gazdasági és társadalmi bajok megszüntetését célzó intézkedéseket is. Az 1900-as években a lakásmizérián kívül drágaság, munkanélküliség sújtja a főváros dolgozó társadalmát. 1900-ban és 1901-ben 20.000 a keresetnélküliek száma Budapesten. A kereskedelemügyi miniszter 1899 végén felállítja ugyan a Munkaközvetítő Intézetet, a törvényhatósági közgyűlés azonban, még a hagyományos szegénypolitikai recept szerint, nyomorsegély és szegényügyi adó megszavazásával próbál segíteni a bajokon. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT a talaj nagyon kedvezőtlen, hogy szociálpolitikai reformok születhessenek. Az egyre fokozódó nehézségek közben, amelyek súlya alatt a már öntudatosodó munkásság tüntetésekkel és bérharcokkal próbál segíteni helyzetén, mindinkább előtérbe lép a tervszerű szociálpolitika szükségszerűsége. Az 1900-as évekig egyáltalán nem működik szociálpolitikai szerv a főváros közigazgatásában, 1902-ben történik az első kezdeményező lépés, Gelléri Mór, törvényhatósági bizottsági tag, az április 2-i közgyűlésen azzal az indítvánnyal lép fel, hogy a hatóság »a munkásügyek körébe és általában a szociális kérdés keretébe tartozó ügyek állandó figyelemmel kísérése és esetről-esetre való előkészítése, végre egyöntetű szervezése céljából egy munkásjóléti ügyosztályt létesítsen, mely addig is, míg hatásköre kifejlődik és önállóságra emelkedik, egyelőre akár a tanügyi, akár az ipari ügyosztályokkal volna kapcsolatba hozható.« Az indítványt részvétlenség és közöny fogadja. A felelet 15 hónapig várat magára, amikor is Gelléri a polgármesterhez interpellál, hogy az indítványt tűzzék napirendre. Az interpellációból az is kiderül, hogy a millennium évében munkásotthon építésére tett alapítvány és a Ferenc József ipari ösztöndíjak kérdése körül is nemtörődömség uralkodik. Halmos János polgármester a közigazgatás átszervezése körüli nehézségekkel indokolja a lassú ügymenetet és megígéri, hogy a legközelebbi közgyűlésen a tanács javaslatot terjeszt elő az ügyben. Az 1903 június 10-i közgyűlés el is fogadja a tanács javaslatát ; e szerint a főváros súlyos anyagi helyzete miatt a munkásjóléti ügyek nem kaphatnak külön osztályt. A munkásügyeket és általában a szociális kérdés keretébe tartozó ügyeket a jog-, ipar- és rendészeti (tanácsi T.) ügyosztály hatáskörébe sorozzák, egyben »véleményező szakbizottságot«, azaz 20 tagból álló munkásjóléti bizottságot alakítanak. A szociálpolitikai kezdeményezések tehát erre a munkásjóléti bizottságra hárulnának, de a bizottság nem végez komolyabb munkát. Az első ülésen elhatározzák, hogy a teendők kérdésében »legközelebb fognak határozni«. 1907 márc. 16-án a bizottmány mégis megtartja alakuló ülését. Négy évig kellett erre várni! Az ülésen felszólalt Pető Sándor bizottsági tag, aki Gellérivel egyetértve helyteleníti azt a mostoha bánásmódot, mellyel a törvény a munkáskérdést kezeli. »Az a körülmény — mondotta —, hogy 1904 óta először ült össze a bizottság, jellemzi, mennyire törődtek eddig a munkásügyekkel. A hivatalok el vannak foglalva közigazgatási ügyekkel és így ha azokra bízzuk a kérdéseket, az egész prograinm papíron marad. A sztrájkok kérdését seholsem kezelik olyan hanyagul és sablonosan, mint Magyarországon. A békéltetést a kerületi elöljáróság végzi és békéltetésre rendszerint csak akkor kerül sor, amikor már a sztrájk kitört« — állapította meg Pető Sándor. Az alakuló ülés eseménye Szalay Sándor tanácsjegyző előterjesztése volt, aki összegezte a feladatokat. Ez a programm a későbbi szociálpolitikai reformok kiindulópontja, bár csak kis . részletben került megvalósításra. Szalay tervezete kiterjedt a munkahiány, illetve önkény -telen munkanélküliség esetére való biztosítás, a lakáshivatal, munkásstatisztika, felvilágosító hivatal, a cselédügy, szociális közigazgatás, a tőke és munkás közötti viszony kérdéseire s így Budapest első, komoly szociálpolitikai kezdeményezése. A SZOCIÁLIS GONDOLKODÁS kifejlődésének akadálya a fővárosi vezetőség kispolgári, illetve értelmiségi összetételében rejlett. Ezt a veszélyt már Gelléri Mór is észrevette, aki 1903-ban, a munkásjóléti bizottság megalakításánál a munkásszervezeteket is be akarta vonni a szociálpolitikai szervek működésébe. Indítványát nem fogadták el. A bizottság 1908 január 11-én tartott ülésén mégis eljutott odáig, hogy Szalay tanácsjegyző lakásjavaslatával kapcsolatban — mielőtt ez a tanács elé került volna — meghallgatták a munkásság képviselőinek véleményét is. Az országos szakszervezeti tanácsból Jászai Samu, Knittelhoffer Ferenc és Vanczák János vettek részt az ülésen. Nyilatkozataikból meg lehet állapítani, hogy egyáltalán nem voltak elragadtatva a főváros szociálpolitikájától. Jászai szerint a főváros csupán hangzatos ígéreteket tett. A városi intézményeknél a munkások egyáltalán nincsenek képviselve. A munkásjóléti bizottságban egyetlen munkás sem foglal helyet. Vanczák János csak akkor remél gyökeres változást, ha a munkásság is közvetlen szerepet kap a város ügyeiben. A bizottság egyébként a munkásság képviselőivel egyetemben elfogadta Szalay tanácsjegyzőnek a lakásügyek javítására vonatkozó javaslatát. A munkásjóléti bizottmány megalakítása, Szalay tanácsjegyző szociálpolitikai programmja (mely egyelőre programm maradt), egyedüli »eredmények« Budapest szociálpolitikája terén. Közigazgatási szempontból csupán annyiban éri formális változás a szociálpolitikai ügyeket, hogv a polgármester 1908 VIII. hó 12-én keít, 189.188/1908 ein. számú rendeletével a szociális kördés körébe tartozó ügyeket a jogi, ipari és rendészeti ügyosztály köréből a közoktatási (VII) ügyosztály körébe utalja. Egyébként újabb nyugalmi állapot következik ; a félig kész javaslatokat, tervezeteket leveszik a napirendről, a kezdeményező lépések ismét félbeszakadnak. Harmadszor is Gelléri Mór interpellációja ad lökést a haladásnak az 1909 március 3-án tartott közgyűlésen. Ez a közgyűlés határozattá emeli Szalay tanácsjegyző lakásügyi tervezetének egy részét. Szükséglakások, baraktermek, népszállók és népotthonok építésére 2,300.000 koronát, kislakások építésére 10,000.000 koronát, iskolák és óvodák építésére 10,000.000 koronát szavaznak meg. A tanács utasítást kap: tegyen javaslatot, hogyan lehetne kisebb területeket bérbeadni a vagyontalanoknak konyhakert és gyümölcsös céljaira és hol lehetne munkásnyaralótelepeket létesíteni. A közlekedési vállalatokkal le kell tárgyalni a munkásság olcsóbb utazását is. Ezt a közgvűlési határozatot a belügyminiszter 1909 július 26-án kelt 92.791. 1909—III. számú leiratával jóvá is hagyja. 1910-BEN MERÜL FEL az önálló szociálpolitikai ügyosztály felállításának terve a városházán. Bárczy István polgármester szorgalmazta s 1911-ben, mint a munkásjóléti bizottmány utóda. 30 tagból álló szociálpolitikai bizottság alakul. Ez a bizottság 1912-ben megkezdi a felállítandó szociálpolitikai ügyosztály munkatervének kidolgozását. Wildner Ödön tanácsnok-elnök szerint az ügyosztály az összes gazdaságilag gyenge osztályok érdekében fejt ki szociálpolitikai működést. Ezenkívül Ferenczi Imre szakelőadó közreműködésével a modern szükséglakások építésének tervével foglalkozik. A főváros közigazgatási átszervezése után végre megalakul a XIV. Szociálpolitikai és közművelődési ügyosztály. Ügykörét a 10.466/1912—I. számú polgármesteri rendelet szabályozza. A munkakör megállapításánál Szalay Sándor tanácsjegyző alapelvére támaszkodtak. Az ügyosztály hatáskörébe tartoznak a lakásügyek, vagyontalanok számára való tanácsadás, munkaközvetítés, önhibán kívüli munkanélküliség esetére való biztosítás, a népélelmezés ügye, népfürdők, anya- és gyermekvédelem. Tíz esztendő lassú, döcögő munkájával született meg a korszerű szociálpolitika a főváros közigazgatásában. Tíz esztendő volt szükséges, hogy a társadalmi és gazdasági kérdések megoldására irányuló törekvések a kezdetleges szegénypolitikai gondolkodásból kivetkőzzenek és komoly szociálpolitikai programmban öltsenek testet. Az első világháborús évek nem voltak alkalmasak — bármilyen szép terveket dolgoztak ki — szociálpolitikai reformok végrehajtására. Az 1918 utáni korszak városházája letért a szociális gondoskodás fejlődésének alig megkezdett útjáról. Budapest főváros igazi szociálpolitikája az első kezdeményező lépés után 43 évvel, 1945 tavaszán indult el a nagyvonalú, komoly alkotómunkára. 76