Budapest, 1945. (1. évfolyam)

1. szám - SŐTÉR ISTVÁN: Búcsú a Vártól

partra, igazolványért, szabad mozgást biztosító okmányokért, de választ soha­sem kaptunk — fontosabb gondokban és feladatokban égtek barátaink : és mél­tán. Közülünk a becsvágyóbbak Debre­cenbe törekedtek, a szegényebbek beérték volna Pesttel is, a távolival, melyet színes­nek, bazárinak képzeltünk, szeszélyesen osztogatott pozíciók és hirtelen támadt karrierek körtáncában. Végül mégis csak maradtunk, a romokban ; húsvét felé gyö­nyörű telihold világított s éjszakánként, a koratavaszi szélben zenéltek a kiégett emeletek, az oromfalakról alácsüngő, gyúrt bádoglemezek vitorlái. Halottakat temet­tünk : gyermekeket, kivégzett férfiakat, lovakat. Az elárvult nyilaspincékbe jár­tunk babért, borsóért : közömbösen lép­tük át a bejáratnál fekvő német száza­dos megszenesedett hulláját. Az éjszakák szépek voltak : világosak és szomorúak, csillogott a felső emeletek ablakkereteiben megmaradt üvegszilánk, a Vérmező felől szekérzörgés hallatszott s orosz katonák énekének többszólamú, megejtően szilaj nosztalgiája. Néha ágyúszó is, a hegyeken túlról, mintegy távolodó napjaink mélyé­ből. Vad, tavaszi szelek érkeztek a Hűvösvölgyből : már olvastunk is kapu­őrzés közben, Platónt, éhesen, ciga­rettázva. MA A VÁROS MÁS, vidám és derűs vidékén lakom: ablakom alatt vil­lamos csilingel s már kora hajnaltól vonul­nak munkások, vásárosok, hivatalnokok a nagy körtérre, melynek arénájából mun­kájuk és örömeik, szenvedéseik és remé­nyeik mezőnyeire juthatnak. Ez a város­rész él és szereti az életet, vidám és urbá­nus, csinosodó és fejlődni akaró. Erké­lyemről a hegyeket látom s már nem fáj a szívem a régi Várért : a barokk palota­sorért s a Cartier-ház »Louis XVI.«-hom­lokzatáért. Jó volt leszállni az életbe s végleges búcsút mondani a zárkózottság­nak és elvonultságnak, amit a Vár az ostrom előtt is jelentett. Jó volt felváltani a magányt és a csendet, az álmodó multat és csalóka remeteséget a jövőt rejtő jelennel, a meleg, emberi közösséggel. Ma már csak a pesti partról látom, vagy a híd korlátja mellől. Nemrégiben mégis odafönn jártam : a romok meg­szelídültek, szinte civilizálódtak. Nap­fényben, őszi melegben sütkérezik a Bás­tya, itt-ott még tataroznak is, az egyik palotából finom, directoire-bútorokat szállítanak el. A szobor körül, a régi kis parkban, melynek orgonabokrai közt kis­gyermekünk játszott, most katonasírok és szemétdomb, felfordult gépkocsik vázai. Ugy érzem magam, mint akit elbocsá­tott egy régi vágy, egy régi érzés, szen­vedély, elbocsátott, némán és féltékeny­ség nélkül, hangtalanul. 1849 OKTÓBER 6 PESTEN Batthyány Lajos, az első magyar felelős kormány miniszterelnökének vér­tanúhalála a budapesti Újépületben (Kováes Lajos rajza után, Noeli Louis, Párisban készült litográfiája) Death of the martyr L. Batthyány, prime minister of the first responsible hun­garian government in the Budapest New Building, on the 6Ih Oct. 1849. Lithography made in Paris, (Louis Noeli, after a drawing by L. Kovács) 20 Мученическая смерть Лайоша Баттьяни, премьер-министра первого ответственного венгерского правительства Le Martyre de Lajos Batthyány, président du conseil du premier gouvernement responsable hongrois, ä la Caserne Nouvelle de Pest, le 6 octobre 1849 (d'apres le dessin de I ajos Kovács, lithographie faite á Paris de Louis Noeli)

Next

/
Oldalképek
Tartalom