Budapest, 1945. (1. évfolyam)

1. szám - SŐTÉR ISTVÁN: Búcsú a Vártól

partra, igazolványért, szabad mozgást biztosító okmányokért, de választ sohasem kaptunk — fontosabb gondokban és feladatokban égtek barátaink : és méltán. Közülünk a becsvágyóbbak Debrecenbe törekedtek, a szegényebbek beérték volna Pesttel is, a távolival, melyet színesnek, bazárinak képzeltünk, szeszélyesen osztogatott pozíciók és hirtelen támadt karrierek körtáncában. Végül mégis csak maradtunk, a romokban ; húsvét felé gyönyörű telihold világított s éjszakánként, a koratavaszi szélben zenéltek a kiégett emeletek, az oromfalakról alácsüngő, gyúrt bádoglemezek vitorlái. Halottakat temettünk : gyermekeket, kivégzett férfiakat, lovakat. Az elárvult nyilaspincékbe jártunk babért, borsóért : közömbösen léptük át a bejáratnál fekvő német százados megszenesedett hulláját. Az éjszakák szépek voltak : világosak és szomorúak, csillogott a felső emeletek ablakkereteiben megmaradt üvegszilánk, a Vérmező felől szekérzörgés hallatszott s orosz katonák énekének többszólamú, megejtően szilaj nosztalgiája. Néha ágyúszó is, a hegyeken túlról, mintegy távolodó napjaink mélyéből. Vad, tavaszi szelek érkeztek a Hűvösvölgyből : már olvastunk is kapuőrzés közben, Platónt, éhesen, cigarettázva. MA A VÁROS MÁS, vidám és derűs vidékén lakom: ablakom alatt villamos csilingel s már kora hajnaltól vonulnak munkások, vásárosok, hivatalnokok a nagy körtérre, melynek arénájából munkájuk és örömeik, szenvedéseik és reményeik mezőnyeire juthatnak. Ez a városrész él és szereti az életet, vidám és urbánus, csinosodó és fejlődni akaró. Erkélyemről a hegyeket látom s már nem fáj a szívem a régi Várért : a barokk palotasorért s a Cartier-ház »Louis XVI.«-homlokzatáért. Jó volt leszállni az életbe s végleges búcsút mondani a zárkózottságnak és elvonultságnak, amit a Vár az ostrom előtt is jelentett. Jó volt felváltani a magányt és a csendet, az álmodó multat és csalóka remeteséget a jövőt rejtő jelennel, a meleg, emberi közösséggel. Ma már csak a pesti partról látom, vagy a híd korlátja mellől. Nemrégiben mégis odafönn jártam : a romok megszelídültek, szinte civilizálódtak. Napfényben, őszi melegben sütkérezik a Bástya, itt-ott még tataroznak is, az egyik palotából finom, directoire-bútorokat szállítanak el. A szobor körül, a régi kis parkban, melynek orgonabokrai közt kisgyermekünk játszott, most katonasírok és szemétdomb, felfordult gépkocsik vázai. Ugy érzem magam, mint akit elbocsátott egy régi vágy, egy régi érzés, szenvedély, elbocsátott, némán és féltékenység nélkül, hangtalanul. 1849 OKTÓBER 6 PESTEN Batthyány Lajos, az első magyar felelős kormány miniszterelnökének vértanúhalála a budapesti Újépületben (Kováes Lajos rajza után, Noeli Louis, Párisban készült litográfiája) Death of the martyr L. Batthyány, prime minister of the first responsible hungarian government in the Budapest New Building, on the 6Ih

Oct. 1849. Lithography made in Paris, (Louis Noeli, after a drawing by L. Kovács) 20 Мученическая смерть Лайоша Баттьяни, премьер-министра первого ответственного венгерского правительства Le Martyre de Lajos Batthyány, président du conseil du premier gouvernement responsable hongrois, ä la Caserne Nouvelle de Pest, le 6 octobre 1849 (d'apres le dessin de I ajos Kovács, lithographie faite á Paris de Louis Noeli)