Budapest, 1945. (1. évfolyam)

1. szám - KOSÁRY DOMOKOS: Marx Károly 9 levele Szemere Bertalanhoz

M \IE\ KAKOLV /е-ие^/е-SZEMERE BERTALANHOZ 1 A BUDAPESTI EGYETEMI KÖNYVTÁR kézirattára Szemere Bertalan iratai között Marx Károly kilenc angolnyelvű levelét őrzi. (Felfedezésük Fehér István érdeme, aki hosszabb időn át foglalkozott Szemere életével.) A levelek 1859—1860-ból valók. Marx Londonban élt abban az időben : 1849-ben, a német reakció győzelme folytán előbb Párisba kellett menekülnie, de nemsokára ezt a menedéket is megvonta tőle az új államelnök, a későbbi császár : III. Napoleon. Londonban nehéz viszonyok, családi gondok között, de töretlen elvhűséggel folytatta tudományos kutatásait. Közben politikai cikkeket is írt, főleg az amerikai New York Tribune számára. Szemere Bertalan, 1849 független magyar kormányának egykori miniszterelnöke, mint emigráns Párisban élt. Azt, hogy valamilyen kapcsolatban állt Marx Károllyal, eddig is meg lehetett állapítani Marx műveinek és Szemere Száműzetési Naplójának egy-két mondatából. Ezek a levelek most közelről megvilágítják ezt a kapcsolatot, sőt azt az együttműködést is, mely Marx és Szemere közt bizonyos politikai irányban létrejött. Ezenkívül új fényt vetnek arra az érdeklődésre, mellyel Marx a magyar szabadság ügyét és a magyar emigráció működését kísérte. A levelek közül csak kettő viseli Marx aláírását. A többi végén az A. Williams nevet olvassuk. De egész sor olyan külső és belső, formai és tartalmi bizonyítékot sorolhatunk fel, mely kétségtelenné teszi, hogy mindegyik levél Marxtól származik. Először is a levelek írása mind azonos és egyezik Marx írásával. Azután »Williams« azt írja, hogy Londonban a Grafton Terrace 9 alatt lakik, — ez pedig Marx lakása volt. Egy másik helyen Williams Engelst legjobb barátjának, a »Politikai gazdaság kritikáját« pedig saját művének vallja. Megint másutt Vogt svájci professzor ellene intézett hirlapi támadásáról beszél, — Yogttal pedig Marxnak volt polémiája. Említi azt is, hogy cikkei jelentek meg a New York Tribune-ban. Sőt egy helyen »Williams« kifejezi »Mrs. Marx«, felesége sajnálatát is, amiért Szemerét londoni látogatásakor nem volt alkalma megismernie. De ezeken kívül még más tárgyi bizonyítékot is felsorolhatnánk, hiszen a levelek egymást kiegészítik, s ugyanazon kérdések fordulnak elő bennük. Marx Párisba küldött levelein azért használta a »Williams« nevet, hogy a francia levélcenzura figyelmét fel ne keltse. Az a két levél, melyet saját nevével írt alá, akkor kelt, midőn Szemere éppen Angliába látogatott. Ez részben Marx soraiból, részben Szemere Marx Károly Charles Marx Карл Маркс Charles Marx naplójából világosan megállapítható. Azt a kettőt tehát Szemere Londonban, a többit Párisban kapta kézhez. 2 SZEMERE BERTALAN Naplójában egy-két szóval megemlékezik arról, hogy midőn 1859 augusztusában magyar borainak angol piacot keresve Londonban járt, találkozott »Marx német híres íróval és száműzöttel is.« Röviden elmondja Marx pályafutását, majd feljegyez egyet-mást, amit tőle hallott. Ez mind Kossuthra vonatkozik. Mikor Kossuth Marx egyik munkáját olvasta, üzent neki, látogassa meg. Mire Marx azt válaszolta, hogy szívesen látja, ha ő eljön. De nem jött. A másik hír az volt, hogy Urquhart Dávid volt angol diplomata (nagy törökbarát és a cári imperializmus nagy ellenfele, aki Kossuthtal még annak törökországi száműzetése idején kapcsolatban volt) kinyomatta Kossuth hozzáintézett leveleit. (Marx első kézből kaphatta a hírt : Urquhart egyike volt azon keveseknek, akikkel kapcsolatot tartott fenn Angliában. Urquhart állandó harcban állt Palmerstonnal, — a 49-es angol külügyminiszterrel Azzal vádolta őt, hogy orosz szolgálatban áll, azért folytat Keleteurópában konzervatív, oroszbarát politikát. Marx monomániát látott abban, hogy Urquhart csak ezzel tud törődni. De ő is a cárizmus és Palmerston ellen küzdött. Ezért támogatta őt, sőt lapjába is írt.) Marx Szemerével Kossuthról beszélgetett. És ez a levelek főtémája is. Mindketten helytelenítették Kossuth emigrációs politikáját, különösen azt, hogy III. Napoleonnal fogott össze. Szemere ellenérzése régikeletű volt, még a szabadságharc utolsó szakaszára nyúlt vissza, midőn a személyi versengések annyira előtérbe kerültek. A bukás 14