Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - MÁTRAI LÁSZLÓ: Az író és a város (Karinthy) ezüstkincsei

a Központi Egyetem és az Egyetemi Könyvtár között terül el: ablakai a könyvtárra néznek s ha valaki elég Karinthy hozzá, nem kisebb távlatokat kínál, mint tudomány, végtelenség, Isten. Ami pedig a Newyorkot illeti, annak ablakai alatt lüktet a Nagykörűt élete, itt ver legélénkebben a városnak életstílust meghatározó pulzusa (szemben a Fehérvári-út kispolgári és az Egyetem-utca belvárosi légkörével), idehelyezi Karinthy is az »Új görbe tiikör« londoni vásárát. Nem kétséges, hogy az itt nyíló témák : hétköznap, politika, irodalom, kritika. A jövő irodalomtörténésze akkor fogja legjobban eltalálni Karinthy oeuvre-jének belső tagozódását, ha így csoportosít: ». . .szerzőnk életművének első, vagy Hadik-csoportjába tartozik pl. a Capillária, Tanár úr kérem stb.; a második, vagy Centrál-csoportba sorolandók pl. a Minden másképpen van, a Krisztus és Barabás és — utoljára, de nem utolsó sorban — az Utazás a koponyám körül; végül a harmadik, vagy Newyork-csoport jellegzetes művei az így írtok ti, a Görbe tükör, a Budapesti Emlék, az Együgyű ábécé és az ezekhez hasonlóak.« ím mindez csupán tárgyi, tématikus összefüggés az író és a város között. Az igazi, a szükségképi rokonságot kettejük filozófiájában és stílusában kell megkeresnünk. Mindkettő igen kényes kérdés; feszegetve őket igen csinyján kell bánni a szavakkal, mert kevés írót értettek annyira félre, mint Karinthyt és kevés várost rágalmaztak meg annyira igaztalanul, mint Budapestet. A »cinikus Karinthy« és a »felületes Budapest« e balítéletek állandó alaphangja. És e balítéletek igazak is a maguk módján, csak éppen e »maguk módja« hamis gyökeréig. Mert amit látnak, az tény; csak ahogy látják, az a hazugság. Tény, valóban tény, hogy Karinthyt is és a budapesti embert is bizonyos fölény jellemzi életfilozófiájában : az író valóban bölcs és a város valóban nagyvonalú. Ám ha valaki — bármely oknál fogva — nélkülözi e fölényt, aki nem jutott el odáig, hogy a dolgok túl komolyan vevése roppantul kamaszos, komolytalan dolog, az szükségképpen cinizmusnak fogja érezni a bölcsességet és felületességnek bélyegzi a nagyvonalúságot. Si tacuisset, philosophus mansisset. .. Filozófus minden tehetséges gondolkozó lehet, de a bölcsesség csak arra mosolyog, aki maga is tud mosolyogni: akinek humora van. Persze e humort megint csak a szerencsétlen humortalanok látják léha viccelődésnek, s képesek azt hinni, hogy az író akkor is csak »viccel«, mikor saját koponyájában saját agyvelejét és AR A 1 KOR. 20 FILL. Guncser Károly címlaprajza Рисунок на заглавном листе Каройа Гуншера Cover-drawing by Károly Guncser Frontispice de Charles Guncser Vértes Marcell rajza a »Tanár úr kérem!« kötetből Рисунок M. Вертеш из тома „Пожалуйста господин профессор!" Drawing by М. Vértes, published in the volume »Teacher, please'« Dessin de M. Vértes pour le livrc de F. Karinthy, intitule: »Monsieur le Professeur!« saját agydaganatát tranc sír ózzák, sőt merő viccből is hal meg, hogy megírhassa a »Mennyei riportot«. Roppant humoros, amint ezek a humortalan emberek Karinthyt humoristának s a várost a »mindenáron való viccelődök« városának bélyegzik. Pedig Karinthy éppúgy nem volt humorista, mint ahogy Platón sem volt platonista, vagy Machiavelli sem volt machiavellista. Akiben a humor a dolgoknak eleve adott szemléleti formája, az előtt a dolgok önként mutatják meg humoros oldalukat, szöges ellentétben a hivatásos humoristával, aki agyafúrt fogásokkal »viszi bele« a humort a dolgokba. Bölcsesség és humor két egymást feltételező adomány s szenvedés, önkritika, fölényes intelligencia, mélységes komolyság mindkettőnek az ára. Krúdy romantikáján s Kosztolányi líráján ugyanaz a humor vibrál át s ugyanaz a bölcsesség ölt testet, amit Karinthy tételesen is megfogalmaz : Boldogult úrfi koromban, A szegény kisgyermek panaszai és a ... Lógok a szeren. A város múltja, a város hangulata és a város életbölcsessége: valahogy egy ez a három és belőlük adódik az, amit a város életstílusának kell neveznünk. Egy avult bölcs úgy határozta meg a humort, hogy ez »mosoly a könnyek között«. Ha ez igaz, lehet-e egy siralmasan tönkretett városnak szebb reménysége annál, hogy éppen Karinthyt, a Karinthy stílusát tekinti a magáénak. Azét a Karinthyét, aki halálos hűséggel, emberfeletti fölénnyel maradt a kés alatt is író s akiről Babits Mihály joggal hitte, hogy meg fogja írni a mennyei riportot. S a vitalitásnak ez a foka az egyetlen, ami elől a halál és pusztulás kénytelen néha meghátrálni. 125