Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - KŐVÁGÓ JÓZSEF: Lispe szerepe a főváros gázellátásában

A figyelem önként terelődött földgázelőfordulásaink felé. Ismeretes, hogy hazánkban több helyen jelentkezett földgáz. Ez a gáz rendszerint nem önálló jelenség, hanem más anyagokkal együtt tör fel a földből, így például Hajdúszoboszlón különleges vegyületeket tartalmazó melegvízzel együtt, a békési és s tiszántúli gázkutaknál pedig sósvízzel jelentkezik. A délzalai, úgynevezett lispei gázmezőn pedig olajjal együtt tör fel. Az ilyen olajmezőkön feltörő gázok rendszerint nemcsak metánt tartalmaznak, hanem aszerint, hogy milyen mélységből és milyen hőmérséklettel jelentkeznek, az alifatikus szénhidrogének sorozatainak a tagjait is magukkal hozzák és pedig metánt, propánt, butánt, pentánt. Az ennél magasabb szénhidrogének pedig már cseppfolyós állapotban, oldatban kerülnek felszínre. Ezek az alifatikus szénhidrogének, melyeknek a CnH

(2n + 2) képlet felel meg, különböző fűtőértékűek és cseppfolyósodási pontjuk kölönböző. Míg a metán (CH4

) 8560 kalóriájú, addig a bután (C4

H1

0

) 28.100 kalóriával rendelkezik. A sorozat többi tagjai e két érték között helyezkednek el. Ezek a földgázak közvetlen a fogyasztóhoz való elvezetésre nem használhatók, mert a meglévő fűtőberendezések általában 4000 kalóriás gázra alkalmasak. Ennél melegebb gáz adagolása pazarlás lenne, mert a főzőedények felületén az időegységben nem lehet sokkal több kalóriát átszármaztatni. A lispei olajelőfordulással kapcsolatban igen jelentékeny mennyiségű földgáz tör fel a kutakból. E gázfeltörések mennyisége csak a háború befejezése után vált ismeretessé. Míg a háború alatti években az olajfeltárás alkalmával a feltört gázak legnagyobb részét az olajkutakba visszanyomták, hogy a mezőt állandó nyomás alatt tarthassák, ma a kompresszorokban bekövetkezett rongálódás következtében a gázak visszanyomásának nincs meg a lehetősége, így tehát a feltört gázmennyiség legnagyobb része felhasználatlanul a levegőbe távozik. A lispei olajmezőn naponta kb. 700.000 m3

földgáz megy felhasználatlanul a levegőbe. Ennek az eltávozó gáznak az összetétele ismeretlen, de legfontosabb eleme bizonyára a metán. Ez a mennyiség Budapest maximális háztartási és világítási togyasztásának körülbelül a háromszorosát jelenti. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy ezt a felesleges és veszendőbe menő gázt megfogj UK és a lehetőség keretein belül egy részét Budapestre szállítsuk. Ennek legegyszerűbb módja a csővezetéken való szállítás. Lispe és Budapest között új csővezetéket lefektetni — a nagy távolság miatt (kereken 200 km) —, csak bosszú évek alatt lehetséges. Lispét Budapesttel azonban összeköti a Magyar—Amerikai Olajipari Rt. által a baoorú alatt az olajlelszállítás megkönnyítésére lefektetett csővezeték. ÖnKént adódott a gondolat, hogy ezt a csővezetéket kellene felhasználni gázszállításra is. Ezzel kapcsolatban két megoldás jöhet szóba és pedig az intermittens üzem bevezetése, azaz egy bizonyos ideig olaj-, egy bizonyos ideig gázszallítás. Kövid tecünikai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ez nem valósítható meg. Másik mód a vegyes szállítás, azaz olajat gázzal együtt (a gázt elnyelt formában) szállítani. E megoldás tetszetős és jó eredményre vezethetne. Az olajban való elnyeletés szempontjából összes tulajdonságaikat mérlegelve, a propánbutángáz jöhetne elsősorban számításba, már csak azért is, mert magas fűtőértékük lehetővé tenné, hogy kevesebb mennyiséggel nagyobb eredményt érjünk el. A kérdés : melyik földgázból hány százalék oldható az olajban. Lehetséges lenne ilyen módon olajban oldva naponta jelentékenyebb mennyiségű propán-butángázt a csővezetéken felszállítani, azonban különböző nehézségek jelentkeznének, melyek közül több olyan is van, amelyet rövid idő alatt nem lehet áthidalni. Ilyenek: a csővezeték olajszállítással túl van terhelve. Minden komplikáció zavart és nehézséget jelentene. További nehézséget okoz, hogy a Csepelig húzódó olajvezeték Kápolnásnyéknél elágazik Almásfüzitő felé. Az olajban oldott propánbutánt tehát Kápolnásnyéken megfelelő kimelegítő berendezéssel szét kellene választani és hátramaradna még a Kápolnásny ékről való felszállítás kérdése. Ehhez egy kereken 45 km hosszú új gázvezetéket kellene lefektetni. Sajnos, a jóvátételi szállításokkal amúgy is túlterhelt iparunk nem tudja ezt a gázvezetéket rövid idő alatt legyártani. Maga a kimelegítő berendezés létesítése is nagy nehézségekbe ütközik. Valami más utat kell tehát keresnünk, ha rövid idő alatt a budapesti gázszolgáltatás mértékét javítani akarjuk. Néhány pillantást vetve előre, a téli hideg fokozódására és arra a sok nehézségre, amelyek a fasiszta pusztítások következményeként j elentkeznek: a sok hideg lakásra, a sok ablaknélküli otthonra, a hiányos táplálkozásra, akkor parancsolóan jelentkezik a szükségesség, hogy az életnek ebben az egy szektorában javítsunk valamit. Legalább annyit kell elérnünk, hogy a téli hidegben a háztartások gázellátása jobb és zavartalanabb legyen. A propán-bután gáznak kis nyomással történő cseppfolyósításával egyszerű mód kínálkozik arra, hogy a magas fűtőértékű propán-butángázt tartányokba préseljük és cseppfolyós állapotban tengelyen szállítsuk Budapestre. A MAORT rendelkezik megfelelő tartányokkal, melyeken csak kisebb javításokat kell eszközölni és a jelenlegi beépítési helyükről ki kell szabadítani. A MÁV vezetősége volt szíves, átérezve a feladat jelentőségét, megfelelő alvázakat rendelkezésünkre bocsátani. 1945 október 15 óta lázas és serény munka folyik, hogy minél több tartányt tudjunk alvázra szerelni és gázszállításra előkészíteni. A Gázművek berendezésében több javítást kellett végrehajtani, hogy a Lispéről tartányokban érkező gázt fogadni tudják és eddig termelt gázukhoz hozzákeverjék. A lispei kitermelés során 30 tonna propán-butángázzal lehet, mint állandó értékkel számolni. Ez a mennyiség azt jelenti, hogy 120.000 m3

gázzal tudjuk jelenlegi gázszolgáltatásunkat megjavítani. Gázvonatainkat külön menetrendszerű járattal kell járatnunk, mert hiszen egyedül a vonatok pontos megérkezése biztosítja, hogy a szolgáltatásban zavarok ne következzenek be. Természetesen, a lispei gáznak ilyen felhasználása mellett továbbra is szükséges, hogy a Gázművek megkapják azt a szénmennyiséget, amenynyit eddig is felhasználtak. Ez napi 400 vágón pécsi szenet jelent. Mindez természetesen csak szükségmegoldásként fogható fel, melyet azért igyekeztünk minden erővel megvalósítani, hogy már az idei tél nehéz óráiban valamilyen formában a közönség segítségére siessünk. Ezen a kis eredményen túl azonban két év távlatában sokkal grandiózusabb terv bontakozik ki. Budapest ipartelepei és magánháztartásai tekintélyes mennyiségű szenet használnak el. A lispei földgáznak egy új gázcsővezetéken való felhozatala lehetségessé tenné, hogy a szénfogyasztást egészen jelentéktelen mennyiségre redukáljuk és rostélytüzelés helyett rátérjünk iparüzemeknél és háztartásoknál egyaránt a gáztüzelésre. Ezzel az új gázvezetékkel a Lispén most veszendőbe menő teljes földgázmennyiséget Budapestre szállíthatjuk és nemcsak a propán-butángázt használhatjuk fel, hanem a fűtési szempontból értékes metánt és etánt is. A lispei technikai berendezések helyreállítása után már nem lehet a teljes 700.000 m3

napi gázmennyiséget Budapestre szállítani, mert ennek legnagyobb részét ismét vissza kell nyomni az olajkutakba. Ennek megvalósítása azonban néhány évet jelent. Űj gázszintek feltárásával akkor is biztosítható lesz, hogy napi 200.000 m3

10.000 kalóriás gázhoz jussunk. Erre az új gázcsővezetékre rá lehetne kapcsolni a várpalotai nagy barnaszénmedencénkben telepítendő generátortelepeket is. Kétségtelennek látszik, hogy a jövő fejlődése számunkra energiapolitikai vonalon szállítási költséget nem bíró barnaszeneknek gázgenerátorokban való felhasználását jelöli ki követendő irányként. A várpalotai medencében 100 millió tonna myocénkori barnaszén áll rendelkezésre, mely 2000 körüli kalóriatartalmával szállításra ugyan alkalmatlan, de feltétlenül alkalmas arra, hogy a tanulmányom elején röviden megemlített, magas fejlettségi fokot elért, helyesen megválasztott generátortípussal generátortelepek útján elgázosítsuk. Erre annál is inkább szükség lenne, mert néhány év múlva a földgázaknak tüzelőberendezésekben való értékesítése nem lesz kívánatos, hisz ezek a gázak a kémiai iparnak legjelentékenyebb alapanyagát képezik. Lehetőség nyílna feltárt és már szabályozottan irányított földgázelőfordulásainkra nagyvonalú kémiai ipart felépíteni. Ekkorra már az addig tüzelőberendezéseinkben hasznosított földgázak szerepét a barnaszénmedencékben termelt generátorgáznak kellene betöltenie.