Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1944
5 rető barátaitól, tanártársaitól. Mintha csak a végzet sodorta volna el a nagy történeti, álmodót oda a Magara hegy alá, hol hajdan gót-ok és római légiók vívták meg élet-halál harcukat, majd késó'bb Rákóczi kurucainak, búsfenségű és kilátástalan önfeláldozása jelzi az örök magyar tragikumot. Kecskemétről indult el ennek a pompás magyarnak az élete, ahol elsó'ízben repül fel csattogó szárnyakkal az örök magyar Tiborc : a paraszt síró panasza, jaja és felgyűlt ereje. Kecskeméti magyar vér volt, minden csepje drága gyöngyöt ért. Bár megilletődve írom Lövik Kálmán halotti megemlékezését, mert mi többek voltunk mint kartársak, barátok, mi testvérek voltunk sokáig, mégis igyekszem tárgyilagosnak lenni. Kivételesen gazdag élet volt az övé. A tennivágyás ihletének izzásában egy lobogó temperamentum. Felfénylik előttem tehetsége ragyogásában korán eltávozott alakja. Gondolni reá megszomorító erőt jelent, munkájának értékét lemérni élő tanulságok gazdagodásával jár. Sokoldalú tevékenység között izzott, lángolt eszményekért, s munkássága csakhamar mindenütt ismertté tette és becsültté avatta. Csordulásig telt lelke nem elégszik meg az iskola és internátus gondjaival. Aktivitásának lendülete, hevülete mindig többet és nagyobbat akart. Példaképe volt az edzett, erőteljes, tetterős embereknek. Fiatalos rugalmassággal, szellemének és áldott kedélyének állandó frisseségével járt közöttünk. Mint tanárt kiemelkedő tudása és lebilincselő előadóképessége jellemezte. Élmény és szárnyalás volt egy-egy történeti órája. Együtt szárnyalt tanár és tanítvány múlt történetünk magasságai és mélységei felett. Valóságos művésze volt a közlésnek, isteni ajándékozottja a sugalmazó erőnek és átadó készségnek. Aki csak egyszer volt az óráján, meghódolt szuggesztiv hatása, képzettsége és tudásának arányai előtt. Embertársai, barátai között lelki jósága szerzett néki sok tisztelőt, szeretetreméltó egyénisége a vidámság, öröm és mosoly perceiben is sugározta a harmonikus lélek hangulatát. A jókedv és vidámság pompája valami csodálatos melegséget színezett kedves egyéniségére. Mindenki szerette, mint kiváló szónokot mindenki értékelte. Eletderűje napsugárként hatott mindenütt, ahol megjelent. Az emlékezés is könnybelábad, hangja elakad, ha Lövik Kálmánt megidézi. Hisz soha nem bántott senkit egyetlen indulatos szóval, szíve tele volt szeretettel, jósággal, soha nem maradt szívében fullánk, mert meg tudott bocsátani. Szerelmese volt a békének, megértésnek. Az élet mélységei fölött is a gondtalan gyermek mosolyával haladt át. Szociális életszemléletével szegényben és gazdagban egyaránt embert látott és azt akarta felemelni, így résztvevő lélek is volt, észre tudta venni másokon a sebeket, amelyeket az élet olyan bőségesen osztogat. Ez volt az ő életének legszebb tanítása. A jó embert, a melegszívű és kiváló pedagógust gyászolja benne intézetünk. Én pedig elbocsátalak kedves Kálmán könnyhullatással, áldással és imádsággal. Isten Veled. —„ R.
