Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1941

11

Egy vadhajtás megnemesitése, egy szép virágágyás, a szorgalmas méhekkel való foglalatoskodás volt igazi öröme, pihenése.

Ha ideges vagy fáradt volt, kertjében, munka közben találta meg nyugalmát.

Személyére nézve a végletekig igénytelen volt. Sem pénzt, sem fáradtságot nem kímélt, ha családjának volt szüksége valamire.

Szeretett háza körül mindent maga elkészíteni. Gyalupadján méhkaptárak készültek, fatörzsekből ólakat ácsolt, tetőt cserepezett, fát vágott, kertészkedett, méhészkedett. Gyermekei családalapításakor még a fakanalakat is sajátkezűleg készítette, kedves figyelemmel gondoskodva arról, hogy unokájának külön kis kanala legyen.

Utolérhetetlen vendéglátó volt. Boldogan látta viszont volt tanítványait és végtelenül örült azok hálájának és ragaszkodásának. Szeretettel fogadta a legegyszerűbb földművest. Minden becsületes és szorgalmas emberrel szívesen volt együtt, szívesen beszélgetett velük, segítette őket.

Ha valakiről, úgy Róla el lehet mondani: nem önmagáért élt, hanem munkájáért és családjáért.

Elvesztése azokat sújtotta legjobban, akik legközelebb állottak Hozzá.

Április 17-én délben szomorú menet indúlt el Deiniány Ervin otthonából. Könnyes szemű diákok sorfala között gyászoló kartársak vitték szeretett igazgatójuk koporsóját a szemközti gimnázium épületébe. Csakhamar virágerdővel borított, díszes ravatal emelkedett az előcsarnokban komor fenséggel, Demiány Ervin megpihent végre azon a helyen, ahol derűs percek és az eredményes munka öröme mellett annyi fáradtság, gond és munka várt rá mindig. A koporsó mellett éjjel-nappal hálás tanítványok álltak őrséget feszes vigyázzban, őrizve atyai nevelőjük pihenését, örök álmát. Másnap megszomorodott szívű gyászolók nagy tömege vette körül a ravatalt, hogy végső búcsút mondjon a melegszívű családapának, a fáradhatatlan munkatársnak, a bölcs vezetőnek és a szerető gondos nevelőnek.

Fábián Imre egyházmegyei főesperes a következő gyászbeszédet mondta a koporsó felett:

Z.iJ. lev. 13. 14.

íme „az Ur az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld.“ Az Úr temploma ez a hajlék mindig. Az Úr szent temploma van ott, ahol egy élet mécsese utolsót lobban s ahol egy élet pályafutását befejezve hazatér. Hallgasson itt is az egész föld gyászunk, fájdalmunk közepette, hadd szóljon hozzánk az Úr, ahol az ajak megnémul.