Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1940
35 tanulói vitéz Zerinváry János és Gömbös Miklós tanárok vezetésével megtekintették a majosi tejüzemet. Az üzem vezetője, Szvitek István úr külön előadásban ismertette az egyes csoportoknak a vaj- és sajt-gyártási eljárást, majd magyaros vendég- szeretettel megvendégelte az ifjúságot Fogadja hálás köszöne- tünket e helyen is az üzemvezetőség a szíves magyarázatért és jóleső vendéglátásért. Okt. 7-én a felső osztályok tanulóifjúsága vitéz Zerinváry János és Gyalog Béla tanárok vezetése alatt megtekintette a Weber-pusztai mintagazdaságot és szeszgyárat. Okt. 20. Gyalog Béla és Horváth Olivér kartársak 40 tanulóval falukutató kiránduláson volt Váralján. A kirándulók a váraljai magyar nép életét, festői öltözködését, zamatos beszédjét, háziiparát s kulturális tevékenységét népszokásait tanulmányozták és a látottakról sok fényképet és rajzot készítettek. Tanulmányi kirándulás a nemzetközi vásárra. A pesti tanulmányi kirándulás május 3—7-ig zajlott le, A kirándulás írásbeli előkészítését igazgató úr irányítása mellett Merész Komád kollégánk végezte, a tőle megszokott nagy ügybuzgalommal és pontossággal. Különösen a főváros idegen- forgalmi irodája állott készségesen a rendelkezésünkre gazdag programmadással és hasznos jótanácsokkal, amiért ezúton is hálás köszönetét mondunk. Hála a bonyhádi állomásfőnök úr fáradozásának, az induló 50 tanuló és 3 kisérő tanár részére külön kocsit kaptunk. Május 3-án este hétkor indultunk autóbuszokon a bonyhádi állomásra és hajnalban érkeztünk Pestre. A kemény, zsúfolt ülőhelyeken bizony alvásról nemigen lehetett szó, bár olyan fiú is akadt, aki a csomagtartóban keresett magának éjjeli szállást. Az állomáson már várt bennünk a fővárosi forgalmi iroda vezetője és Elemér-utcai szállásunkra kalauzolt bennünket. Miután rendbehoztnk magunkat, villamoson átmentünk Budára. A vezetőnő az egész útvonalon mutogatta és magyarázta a főváros elénkkerülő nevezetességeit. Az Erzsébet-hídon át eljutottunk a Gellért fürdőig. Megnéztük a hatalmas és művészi előcsarnokot, a pezsgő- és hullámfürdőt, azután elindultunk a vár felé. A királyi vár hatalmas épülettömbje kívülről is rengeteg